Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd

„– Hát megölték a Ferdinándot – mondta a takarítónő Švejk úrnak, aki évekkel azelőtt búcsút vett a katonaságtól, miután a katonaorvosi bizottság végérvényesen hülyének nyilvánította; (...) – Melyik Ferdinándot, Müllerné? – kérdezte Švejk, tovább masszírozva a térdét.” Így kezdődik az Osztrák–Magyar Monarchiáról szóló talán legzseniálisabb szatíra, Jaroslav Hašek remekműve, a Švejk. Bár a látszólag együgyű alakot, a „derék katonát” nem rázza meg különösebben a hír, a világ történelmében kulcsfontosságú eseményről volt szó. A Habsburg-trónörökös meggyilkolásának hírére ugyanis az Osztrák–Magyar Monarchia ultimátumot adott Szerbiának, és mivel a délszláv állam nem teljesítette az abban foglalt feltételeket, 1914. július 28-án kitört a nagy, utóbb elsőnek nevezett világháború.

Tüdőbaj és megaláztatás

De ki is volt az az ember, akinek megölése közvetve világégést robbantott ki? Ferenc Ferdinánd az osztrák császár és magyar király Ferenc József testvérének, Károly Lajosnak és Mária Annunciata nápolyi-szicíliai hercegnőnek volt a legidősebb fia. A herceget 1889-tól, Rudolf trónörökös nevezetes öngyilkossága utántól tekintették a trón várományosának. Bár formailag a császár öccse, vagyis Ferenc Ferdinánd apja következett, vele már senki sem számolt.––

Úgy tűnt azonban, tervei füstbe mehetnek, mivel egyre erősödő tüdőbajjal küzdött, és betegsége gyógyítása céljából Föld körüli utat tett Hohenberg gróf álnéven. Sokan már a vezető politikusok közül is közeli halálával számoltak, ám végül felépült, és 1896-ban, apja halála után jogilag is az egyedüli trónörökös maradt.

1900-ban – miután hosszas unszolást követően sikerült meggyőznie a császárt – úgynevezett morganatikus, vagyis rangon aluli házasságot kötött Chotek Zsófia grófnővel. A házasság napján a császár Zsófiának hercegnői címet ajándékozott, ám a pár utódai nem tarthattak igény a birodalom trónjára, sőt a Habsburg családnevet sem viselhették.

Ferenc Ferdinándnak a politikai döntéshozatalba ugyan nem volt beleszólása, Ferenc József a hadseregben azonban komolyan számolt vele: 1898-tól minden katonai ügyben ő helyettesítette a császárt, 1913-ban pedig az „összfegyveres erők főfelügyelője” lett.

A bigottan vallásos férfi az Osztrák–Magyar Monarchián belül meglévő társadalmi problémák okozta feszültségekért a magyarokat kiáltotta ki bűnbaknak, ám a szabadkőművesektől a szerbeken és a zsidókon át a szociáldemokratákig sokak bűnrészességét hirdette.

Negatív érzelmei ráadásul nem álltak meg a birodalom határainál, ugyanis a lengyeleket és az olaszokat sem szívelte.

Mindennek ellenére – még ha nem is feltétlenül emberbaráti megfontolásból – a Monarchia zúgolódó népeivel szembeni beavatkozás ellen ágált, és háborúellenes álláspontra helyezkedett.

A második Balkán-háború alatt véleményét levélben is kifejtette Leopold von Berchtoldnak, a Monarchia külügyminiszterének: „Szörnyen kedvező, hogy mindezek a balkáni kutyák egyszerre egymásnak esnek.”

„Az európai háborúra sosem kerül sor”

Miközben Ferenc Ferdinánd készült az uralkodásra, Európa levegője izzott. A hosszú XIX. század a végéhez közeledett.

A festők és irodalmárok egyre kijjebb tolták a hagyományos művészet határait, a fiatalok pedig a XIX. században felbukkanó új eszmék gyakorlatba való átültetésében vélték megtalálni életük célját.

Sokan megérezték a háború előszelét, bár ellenpélda is akadt, mint például egy brit publicista, Norman Angell, aki Rossz üzlet a háború című munkájában kifejtette, a globalizált világ szoros pénzügyi és gazdasági összefonódásai feleslegessé teszik a további háborúkat.

David Jordan Starr, a Stanford Egyetem elnöke a mű elolvasása után kijelentette: „Az örökké fenyegető nagy európai háborúra sosem kerül sor.”

A Monarchia keleti területein azonban forradalmi hangulat uralkodott. Sok fiatalt a szocialista eszmék kerítettek a hatalmukba, eközben pedig egyre-másra alakultak a nacionalista szervezetek.

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1878-ban megszállta, majd 1908-ban annektálta Boszniát. A helyi szerbek egy pánszláv birodalomról álmodoztak, amely magában foglalta volna a Monarchiából kiszakított délszláv területeket, így Boszniát és Horvátországot, valamint a széthulló Oszmán Birodalom egyes régióit is.

Nem véletlen, hogy a Balkánt „Európa puskaporos hordójaként” emlegették.

Kabát a zálogházban

A tettre kész nacionalista fiatalok egyike volt a szegény boszniai szerb családba született Gavrilo Princip. A fiatalember már az első balkáni háború idején kérte felvételét a szerb hadseregbe, ám túl gyenge alkatúnak találták.

A trónörökös elleni merényletet Princip hat társával együtt tervelte ki, akik több forradalmi és terrorista szervezettel, többek között az Ifjú Boszniával vagy a Fekete Kéz (másik nevén: Egyesülés vagy Halál) nevű csoporttal is kapcsolatban álltak.

Ferenc Ferdinánd 1913 szeptemberében a korábbi nem túl szívélyes fogadtatás, valamint egy esetleges merényletről keringő hírek ellenére úgy határozott, megtekinti a XV. és a XVI. hadtest 1914-es boszniai hadgyakorlatát, majd ezt követően ellátogat a tartomány fővárosába, Szarajevóba, mivel a helyi kormányzó, Oskar Potiorek táborszernagy a Monarchiának a tartomány lakossága körében vészesen csökkenő tekintélyéről számolt be.

Bár a főhercegi párt figyelmeztették, hogy a feszült politikai helyzet miatt ajánlatos lenne kihagyniuk a szarajevói látogatást, ők mégis az utazás mellett döntöttek.

Az összeesküvők távol álltak attól, hogy gyakorlott terroristának nevezhessük őket. Princip anyagi helyzetére jellemző, hogy még a télikabátját is zálogházban hagyta, hogy némi pénzt teremtsen elő boszniai utazásához.

Mivel a csoport tagjai egyáltalán nem voltak járatosak a fegyverforgatásban, néhányan közülük gyakorlás gyanánt távoli fatörzseket vettek célba, mozgó célpontokat viszont nem.

A merénylők dolgát a sajtó azonban többször is megkönnyítette: először akkor, amikor márciusban hírt adott a trónörökös nyáron esedékes látogatásáról, majd pedig akkor, amikor a szarajevói látogatás útvonaláról is beszámolt. Ez pedig – a szervezők, főként Potiorek felkészületlenségével párosulva – végzetesnek bizonyult.

„Semmiség!”

1914. június 28-án a főhercegi pár a vasárnap reggeli misét követően különvonattal Szarajevóba tartott, miközben a bombákkal és pisztolyokkal felfegyverzett merénylők elfoglalták őrhelyeiket a Miljacka folyó mentén vezető Appel rakparton. A menetrend szerint a főhercegi párt is szállító autókonvoj ugyanis a Philippović-kaszárnya meglátogatását követően a városházára menet és onnan vissza kétszer is végigment volna a rakparton.

Amikor az autósor – benne a harmadik kocsiban Ferenc Ferdinánddal és feleségével – nem sokkal fél 11 előtt a tervek szerinti első két merénylőhöz ért, egyikük sem dobta el a bombáját. Muhamed Mehmedbačić az egyik verzió szerint nem ismerte fel biztosan a főherceget, egy másik elmélet az éppen mögötte álló csendőr számlájára írja a tétlenséget.

Vaso Čubrilović pedig egyszerűen megsajnálta a trónörökös feleségét, Zsófia hercegnőt. Végül Nedeljko Čabrinović – miután egy rendőrtől értesült róla, melyik a célpont – bombát dobott a főherceget szállító kocsira, amely a tetőponyvájáról az utcára esett, és a mögöttük haladó autó alatt robbant fel. Többen is megsérültek, ám a párnak nem esett bántódása.

Ezt követően a főhercegi pár – az előzetes terveknek megfelelően – részt vett egy, a városházán tartott, nem túl emelkedett hangulatban eltelt fogadáson, majd egy új program következett: a sikertelen merényletkísérlet sebesültjeinek meglátogatása a kórházban. Ám a figyelmetlen sofőrök nem a módosított útvonalon haladtak tovább, és az Appel rakpartról befordultak a Ferenc József út felé ahelyett, hogy egyenesen folytatták volna útjukat.

Potiorek ráordított a főhercegi párt szállító sofőrre, Leopold Loykára, aki erre nagyot fékezett, és vissza akart fordulni, erre azonban már nem volt lehetősége. A Schiller-féle vegyeskereskedés előtt álló tömegben várakozott ugyanis Gavrilo Princip – lövésre készen. Egy közelben álló rendőr megpróbálta megakadályozni a merényletet, de valaki térden rúgta, egy másik rendőrt pedig egy gyomrára mért ütéssel akadályoztak.

Princip feltételezhetően vaktában, a fejét elfordítva lőtt. Az első golyó valószínűleg Zsófia hercegnőt találta el, a trónörökös életét pedig a második oltotta ki. Zsófia hercegnő haslövést kapott, Ferenc Ferdinándnak pedig a nyaki főütőerét érte a golyó.

A trónörökös az anekdota szerint a szó erejével igyekezett kivédeni az elkerülhetetlent, és kijelentette: „Es ist nichts!”, vagyis „Semmiség!”. Ezek voltak az utolsó szavai. Bár – ahogy az egykori jugoszláv partizán, politikus, történész, Vlagyimir Dedijer megfogalmazta, ez volt „az újkor legdilettánsabb zsarnokölése”, egy háború kirobbanásához casus belliként azonban éppen elegendőnek bizonyult.

Amputáció és öngyilkosság törölközővel

Az összeesküvés szinte valamennyi résztvevőjét elfogták, kivéve a Montenegróba szökött Mehmedbačićot.

A merénylők perében egyedül Princip nem vallotta magát bűnösnek, mivel szerinte egy gonosztevő életét oltotta ki.

Miután nem töltötte be a 20. életévét a gyilkosság idején, csupán 20 év fegyházra ítélték. Dr. Martin Pappenheim német pszichiáter 1916-ban interjút készített vele a börtönben.

Princip kifejtette, nem gondolta volna, hogy tette világháborút robbanthat ki, és nem érzi magát felelősnek a történtekért, mivel egy hasonló kataklizma lehetősége egyébként is a levegőben lógott.

A csehországi börtönbe átszállított három fő merénylő közül kettő, Čabrinović és Trifko Grabež már 1916-ben elhunyt tuberkulózisban. Princip – miután betegsége miatt 1917-ben bal karját amputálták, és egy törölközővel megpróbálta felkötni magát – 1918-ban halt meg a második világháború alatt a nácik által koncentrációs táborrá alakított theresienstadti börtönben csonttuberkulózisban.

Princip személye és tettének megítélése máig rendkívül vegyes, és megosztja a közvéleményt. Az első világháború után megalakult, szerb dominanciájú Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban (1929-től Jugoszlávia) a délszláv állam egyik megálmodójaként és teremtőjeként hivatkoztak rá, a bosnyákok és a horvátok viszont manapság egyszerűen terroristának tartják.

A világhírű rendező, Emir Kusturica még a szobrát is megcsókolta, a 2017-ben leváltott szerb elnök, Tomislav Nikolić pedig a zsarnokölő szabadságharcost látja benne.