Pompeji új kutatásai szerint a vulkánkitörést földrengés kísérte

A legújabb kutatások szerint a Kr. u. 79-es katasztrófa során erős földrengés rázta meg a várost, amely a meggyengült épületeket romba döntötte, és további haláleseteket okozott. A régészet, a vulkanológia, az antropológia és az archeoszeizmológia eredményei együtt rajzolnak ki összetettebb képet a tragédiáról.

Pompeji és a kitörés valódi időpontja

A hagyományos kronológia sokáig nyár végére tette a katasztrófát. Az utóbbi évek feltárásai azonban egyre több jel alapján az őszi időpont felé mozdítják el a dátumot. Az évszakra utaló régészeti nyomok újragondolásra késztetik a kutatókat.

Az évszak nem mellékes részlet. Meghatározza az öltözködést, az élelmiszerkészleteket és a városi élet ritmusát. Ha a kitörés ősszel történt, a menekülés körülményei és a mindennapok képe is módosul.

A Vezúv kitörése nem egyetlen pillanat alatt zajlott le. A kutatók világosan elkülönítik a hamuhullás és a későbbi piroklaszt-árak fázisait. A kezdeti habkő- és hamueső még lehetőséget adott a menekülésre. A későbbi, nagy sebességű, forró gázból és kőzettörmelékből álló áradatok viszont gyors és végzetes hatást gyakoroltak a város több pontján. A rétegvizsgálatok és a hőhatás-elemzések azt mutatják, hogy a pusztítás térben és időben eltérően zajlott.

A genetikai vizsgálatok

A gipszlenyomatok hosszú ideig meghatározták a közgondolkodást. A testhelyzetek alapján családi jeleneteket rekonstruáltak. A friss DNS-elemzések azonban több esetben megcáfolják a feltételezett rokoni kapcsolatokat.

A menekülők nem voltak feltétlenül rokonok. A római háztartás összetett szerkezetű volt. Rokonok, felszabadított rabszolgák, szolgák és üzleti partnerek élhettek együtt. A genetikai eredmények árnyaltabb társadalmi képet rajzolnak.

Az építkezések

Pompeji nem lezárt, statikus település volt a katasztrófa előtt. A feltárások több helyen félkész építkezéseket, javításokat és friss vakolásokat tártak fel. A régészek az építőanyagok összetételét is elemzik.

A római beton vizsgálata új megfigyeléseket hozott az anyag tartósságáról és reakcióiról. A római beton oltatlan mésszel készült, ami azt eredményezte, hogy a már megszilárdult anyag belselyében még aktiválható mész darabok voltak. Amennyiben a beton sérült, ezek a mészdaradok vizzel érintkezve aktíválódtak, és gyakorlatilag kijavították a hibát.

A szeizmikus fordulat

A Frontiers in Earth Science folyóiratban megjelent tanulmány új csavart ad a történethez. A Domenico Sparice vezette kutatócsoport szerint a város pusztulása nem kizárólag a Vezúv műve volt. A kitöréssel egy időben földrengés rázta meg Pompejit, amely épületek összeomlását és további haláleseteket okozott.

A kutatók a Pompeji Régészeti Parkkal együttműködésben dolgoztak. A régészetet, a vulkanológiát, az antropológiát és az archeoszeizmológiát integrálták. Ez a megközelítés tette lehetővé, hogy a kitörési rétegek közepén egyértelmű szeizmikus jeleket azonosítsanak.

A bizonyítékok az Insula dei Casti Amanti területéről, Pompeji Regio IX. negyedéből származnak, a Casa dei Pittori al Lavoro házból. A katasztrófa által megszakított helyreállítási munkák ma is láthatók itt. Két szomszédos helyiségben a régészek beomlott falakat és két, a falak által összezúzott csontvázat találtak.

A pompeji falakon vízszintes elmozdulások nyomait és nyírási síkokat figyeltek meg. Ezek a jelenségek a szakemberek szerint szeizmikus mozgásra utalnak. Nem pusztán a lapilli (vulkáni habkő) súlya döntötte romba a szerkezeteket, hanem oldalirányú rázkódás.

A rétegtani adatok döntőek. A két, 55 év feletti férfit egy már lerakódott lapilli-réteg fölött találták meg. A falmaradványok még a piroklaszt-árak érkezése előtt temették be őket.

Az egyik csontváz az oldalán feküdt, bordáin, koponyáján és medencéjén többszörös töréseket azonosítottak. A sérülések mintázata összhangban áll a modern földrengések áldozatainál dokumentált zúzódásos traumával. A másik férfi lábai egy faltömb alá szorultak. Testtartása arra utal, hogy megpróbált védekezni. Egy lebomlott fatárgy kör alakú lenyomata maradt az üledékben.

A kutatók rekonstruálták az eseménysort. A várost mintegy 18 órán át a kitörési oszlopból származó piroklasztikus törmelék bombázta. Sokan a házakban kerestek menedéket, mert a falak biztonságosabbnak tűntek, mint a habkővel "bombázott" utcák.

Ezt az első szakaszt kritikus fordulat követte. A kaldera (a vulkán felső része, ha a magmakamra kiürül, beomlik) összeomlásának kezdetét erős szeizmikus rengések kísérték. Ifjabb Plinius levelei a második nap éjszakai és hajnali heves rengéseiről számolnak be. A most feltárt szerkezeti károk végre tárgyi bizonyítékkal támasztják alá a leírást.

A kutatók becslése szerint a rengés erőssége a Mercalli-skálán körülbelül VI-os intenzitású lehetett. Ez elegendő ahhoz, hogy a már meggyengült épületeket ledöntse.

A korábbi földrengés öröksége

Pompejit máskor is érte már kataszta. Kr. u. 62-ben vagy 63-ban erős földrengés rázta meg a térséget. Az ásatások javításokat, megerősített falakat és befejezetlen munkálatokat is dokumentálnak. Az Insula dei Casti Amanti területén is kimutatható a közelmúltbeli beavatkozás.

A hosszan tartó szeizmikus aktivitás gyengítette az épületek szerkezeti szilárdságát. Amikor a kitörés elérte legkritikusabb fázisát, a lapilli súlya és a talajrezgés halálos kombinációt alkotott.