Pleisztocén kori növényfogyasztást bizonyítottak Srí Lanka esőerdőiben

A Srí Lanka-i trópusi esőerdők pleisztocén kori emberi populációi már évezredekkel a mezőgazdaság megjelenése előtt elkezdték növelni a növényi táplálékok arányát az étrendjükben - derül ki a Max Planck Geoantropológiai Intézet legújabb kutatásából. A felfedezés alapjaiban írja át a neolitikus forradalomról alkotott eddigi tudományos képet, bizonyítva, hogy az áttérés a növénytermesztésre egy drasztikus technológiai váltás helyett egy hosszú távú, fokozatos alkalmazkodási folyamat eredménye volt.

Nicolas Bourgon, a kutatás vezető szerzője és csapata egy mintegy húszezer és háromezer évvel ezelőtti időszakból származó leletegyüttest vizsgált. Az elemzés a szigetország olyan kulcsfontosságú barlangi lelőhelyeire fókuszált, mint a Fa-Hien Lena, a Batadomba-lena és a Balangoda Kuragala, amelyek már a korábbi feltárások során is bizonyították az esőerdei környezet tartós, több tízezer éves emberi lakottságát.

A trópusi éghajlaton a szerves növényi maradványok rendkívül ritkán maradnak fenn, ami korábban az őskori vadászatra és a kőeszközökre alapozott elméletek túlsúlyát eredményezte a régészetben. Ennek a torzításnak a kiküszöbölésére a szakemberek egy korszerű geokémiai eljárást, a fogzománc cinkizotóp-elemzését alkalmazták huszonnégy emberi és ötvenhét állati minta esetében. A módszer lehetővé tette az egyedek táplálékhálózatban elfoglalt helyének és étrendjük összetételének precíz rekonstrukcióját.

Az izotópos adatok rámutattak arra, hogy a térség vadászó-gyűjtögető közösségei folyamatosan mindenevő életmódot folytattak, ám az idő előrehaladtával az étrendjükben egyre dominánsabbá váltak a növényi táplálékok. Ez a folyamatos és tudatosan fokozott növényfogyasztási tendencia már a késő pleisztocén korban megkezdődött, és töretlenül folytatódott a holocén időszakában is, jóval megelőzve a háziasított növények régiós megjelenésének legkorábbi régészeti bizonyítékait.

Oshan Wedage, a Srí Jayewardenepura Egyetem Történelem és Régészet Tanszékének kutatója rávilágított arra, hogy a helyi populációk a vizsgált évezredek során tudatosan adaptálták a nyersanyag-felhasználásukat, ami szoros és dinamikus ember-környezet interakciót feltételez az egykor zordnak hitt trópusi környezetben.

Patrick Roberts professzor, a Max Planck Intézet kutatási vezetője hangsúlyozta: az eredmények cáfolják azt a korábbi, kiterjedt historiográfiai toposzt, miszerint a sűrű trópusi dzsungelek áthatolhatatlan akadályt jelentettek volna a korai emberi megtelepedés számára. A tanulmány emellett szilárd empirikus alapot biztosít azoknak az újabb keletű régészeti modelleknek, amelyek a mezőgazdaság kialakulását nem egy hirtelen, radikális megélhetési váltásként értelmezik, hanem az őskőkorszaki és mezolitikumi gyűjtögető stratégiák szerves, évezredeken átívelő, természetes továbbfejlődéseként.