Tényleg egészségesebbek az ősi gabonafélék a modern fajtáknál?

Bár az úgynevezett "ősi gabonafélék", mint a quinoa, a tönköly vagy a köles reneszánszukat élik, és számos egészségügyi előnyt tulajdonítanak nekik, a legújabb táplálkozástudományi kutatások szerint a kép ennél árnyaltabb – derül ki a BBC tudományos és életmód rovatának legfrissebb összefoglalójából. A szakértők szerint a modern, nemesített gabonákkal szembeni vélt előnyük elsősorban nem a genetikájukban, hanem a feldolgozási módjukban keresendő.

A táplálkozáskutatók és régészek, köztük Amy Bogaard, az Oxfordi Egyetem professzora és Chris Seal, a Newcastle-i Egyetem emeritus professzora rávilágítottak arra, hogy az ősi gabonák – amelyeket az évezredek során a modern, nagy hozamú búzával és kukoricával ellentétben nem vetettek alá intenzív szelekciós nemesítésnek – tápanyagprofilja önmagában nem feltétlenül múlja felül a modern változatokét.

Julie Miller Jones, a minnesotai St. Catherine Egyetem professzora hangsúlyozza: az ősi gabonák körüli felhajtás részben túlzó, bár a gluténmentes alternatívát (mint a köles vagy az álgabonának számító quinoa) keresők számára valódi megoldást jelentenek. Egy vizsgálat például kimutatta, hogy a quinoalisztből készült kenyér rendszeres fogyasztása a finomított fehér kenyérhez képest javította a vércukorszintet, csökkentve a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.

A kutatók rámutattak a legfontosabb különbségre: az ősi gabonákat a fogyasztók szinte kizárólag teljes kiőrlésű formában, a rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag korpával és csírával együtt eszik. Ezzel szemben a modern, nemesített gabonákat – amelyeket a pékáruk eltarthatóságának és textúrájának javítása érdekében fejlesztettek ki – az élelmiszeripar nagyrészt finomítja, megfosztva azokat tápértékük jelentős részétől.

Bár bizonyos ásványi anyagok (vas, cink, magnézium) aránya a modern fajtákban az 1960-as évek óta csökkent, a szakemberek szerint az egészség kulcsa nem feltétlenül a gabona kora vagy genetikája, hanem a teljes kiőrlésű termékek változatos beillesztése a napi étrendbe.

A klímaváltozás és az agrártörténet találkozása

A gabonafélék háziasítása a neolitikus forradalom, mintegy 10-12 ezer évvel ezelőtti kezdete óta az emberi civilizáció alapja. Az első háziasított fajták – mint a tönke vagy a tönkölybúza a Közel-Keleten, a cirok és a fonio Afrikában, vagy az inka birodalom által termesztett quinoa az Andokban – évezredeken át biztosították az emberiség fennmaradását.

A 19. és 20. század mezőgazdasági forradalma, majd a "zöld forradalom" során azonban a gazdálkodók a magasabb hozamot és jobb sütési tulajdonságokat (például az alacsonyabb, a szélnek jobban ellenálló szármagasságot) biztosító modern hibrideket részesítették előnyben, kiszorítva a hagyományos fajtákat.

Napjainkban azonban a klímaváltozás hatásai – az egyre gyakoribb aszályok és a talajromlás – új megvilágításba helyezik a preindusztriális agrártörténetet. Az ősi fajták ugyanis, mivel nem estek át a homogenitást eredményező, a hozamra optimalizált modern nemesítésen, gyakran sokkal ellenállóbbak a szélsőséges időjárási körülményekkel és a kártevőkkel szemben, ráadásul kevesebb növényvédő szert igényelnek.

A kutatók és a kistermelők Törökországtól Nyugat-Afrikáig ma már nem pusztán táplálkozási, hanem globális élelmezésbiztonsági és ökológiai okokból is a szárazságtűrő, ősi gabonafajták (például a fonio) újbóli termesztésbe vonásán dolgoznak, visszaállítva az ókori mezőgazdaságra jellemző biodiverzitást.