Országegyesítéstől nemzetegyesítésig – a Trianon-emlékművek szimbólumváltozásai
2021. június 4. 14:38 Molnár Zsolt
Korábban
Hagyományos történelmi szimbólumok
A magyar eredetmondák legendás madara, a turul több jelentést is hordoz magában. Különböző ábrázolásai más-más kifejező erővel bírnak. Ülő tartása hatalmi pozíciót jelez, kiterjesztett szárnyú megjelenítése védő funkcióját szemlélteti, míg fürkésző ábrázolása a feltámadást jelzi. A turulmadár a Horthy-korszakban az első világháborús emlékművek és az országzászlók gyakori szimbóluma lett.
A kiterjesztett szárnyú turul számos, 1990 utáni trianoni emlékművön is megjelent, Várpalotán azonban – egyedülálló ábrázolási módon – egy leszíjazott turul látható. A különleges szobor üzenete a Trianon Múzeum honlapján olvasható: „Magyarország ma nem úgy szárnyal, mint valaha. A Simor Márton szobrászművész által alkotott szobor ezt fejezi ki, ezt tudatosítja. Tenni kell azért, hogy a turul újra repülhessen, ez a legfontosabb üzenet.”
Az ezredforduló környékén készült Trianon-emlékművek avatása összekapcsolódott a magyar államalapítás millenniumának ünneplésével, így több helyen is kiemelt szimbólumként találkozunk a Szent Koronával. A Dunakeszin található alkotáson nemzeti ereklyénk egy terméskövekből készült hármas-halmon áll, „a hármas-halom azonban már nem stabil, a Korona kimozdult eredeti helyéről, amely a trianoni döntés utáni helyzetre utal. A Korona ennek ellenére tekintélyt és erőt sugároz, köszönhetően az ezeréves államiságból fakadó nagyságnak.” – olvasható a helyi könyvtár honlapján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.