Örökölt bűnök és traumák – a holokauszt és a nyilas múlt öröksége nyolcvan év távlatából

Rendhagyó beszélgetésre került sor 2026. február 17-én a Párbeszéd Házában: neves szakértők bevonásával tabuk nélküli párbeszédet kezdeményezett a Neshama TV a holokauszt és a nyilas múlt transzgenerációs örökségéről. A Tettesek és áldozatok unokái című programon szó volt többek között a családi történetek és az egyéni szembenézés fontosságáról, az „össznemzeti elfojtásról” és a lázadás szükségességéről is.

„A családok történetéből épül fel egy nemzet története.” – hangzott el a Neshama TV hiánypótló interjújában, amelyet Meskó Zsolttal (a nyilaskeresztes pártot alapító Meskó Zoltán dédunokájával) és Fullajtár Andreával (a holokauszttúlélő Galló Olga unokájával) készített Hidas Judit újságíró. A műsor kapcsán február 17-én nyilvános beszélgetésre került sor, ahol Dr. Preisz Éva pszichiáter, Rainer M. János történész, Csepeli György szociálpszichológus és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes együtt igyekeztek feltérképezni a holokauszt transzgenerációs örökségét.

A holokauszt és az „össznemzeti elfojtás”

Az est legfőbb témája az volt, hogy az elmúlt 80 évben a magyar társadalomnak sikerült-e feldolgoznia a holokauszt okozta traumát. Rainer M. János Mérei Ferencet idézve kifejtette: az ország jelenleg is az „össznemzeti elfojtás” állapotában létezik, vagyis: fél millió állampolgár elpusztítását valójában még mindig nem dolgoztuk fel. Amikor ugyanis helye és ideje lett volna a gyásznak és a szembenézésnek, az uralkodó politikai éra lehetetlenné tette a múlttal kapcsolatos őszinte beszédet.

Nem csak külső körülmények gátolták ugyanakkor a szembenézést. Dr. Preisz Éva pszichiáter kiemelte: a tettesek (illetve leszármazottaik) a bűntudatot sokszor hallgatással vagy az áldozati pozíció felvételével igyekeztek/igyekeznek csökkenteni. Ezt a meglátást támasztották alá Csepeli György Kiáltó csend – A holokauszt helyi emlékezete című kutatásának eredményei is. A 2021 és 2024 között zajló, hét településen végzett felmérés anyagát átvizsgálva a szociálpszichológus megállapította: egyszer sem hangzott el a holokauszttal kapcsolatban a bűn kifejezés, interjút pedig mindössze egy tettes leszármazottja vállalt. Az eddigi gyakorlattal szembeni lázadás, illetve egyéni szembenézés nélkül pedig társadalmi szembenézés sem létezik – állapították meg a beszélgetés résztvevői.

Nyolcvan évvel később

Miért olyan fontos, hogy 2026-ban – nyolcvan évvel a holokauszt után – elővegyük a témát, és bátorítsuk a még élő szemtanúkat, hogy beszélgessenek egymással – akkor is, ha a másik az ellenkező oldalon állt? Egyrészt azért, mert – Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes szavaival élve – az őszinte és gyógyító diskurzusok hozzájárulhatnak a közösség összetartozás-érzésének növeléséhez. Másrészt: jelenleg abban a fázisban vagyunk, amikor a második világháborúval kapcsolatos, kommunikatív emlékezet kollektív-kulturális emlékezetté alakul. Nem mindegy tehát, hogyan foglalkozunk ezzel a kérdéskörrel: a most kialakított felfogásunk fogja ugyanis meghatározni a jövő álláspontját.