Ókori római márványbányát fedeztek fel Északnyugat-Spanyolországban

Ismeretlen, a római korból származó márványbányát fedeztek fel az északnyugat-spanyolországi Galicia régióban, amely alapvetően megváltoztatja a terület ókori kőkitermeléséről alkotott eddigi tudományos képet. A Katalán Klasszika-archaeológiai Intézet, a Madridi Autonóm Egyetem és a Zaragozai Egyetem kutatóinak a Geoheritage című folyóiratban publikált tanulmánya szerint a Lugo tartományban azonosított lelőhely bizonyítja, hogy az ókori Gallaecia provinciában a korábban feltételezettnél kiterjedtebb volt a presztízsberuházásokhoz használt márvány bányászata.

A szakemberek az As Eiras néven ismert, O Páramo önkormányzatához tartozó Gondrame erdős területén egy mintegy egyhektáros, preindusztriális fejtési nyomokat mutató kőfejtőt azonosítottak. A sűrű növényzet által rejtett helyszínen legalább öt kitermelési frontot vizsgáltak meg, amelyek közül a legmélyebb szakaszon még mindig kivehetők azok a jellegzetes, ékektől származó, hét-nyolc centiméteres vízszintes vágatnyomok, amelyekkel az ókori bányászok a kőtömböket leválasztották az anyakőzetről.

A multidiszciplináris kutatás – amely a geológiai terepbejárás mellett LiDAR-technológiát, petrográfiai és katódlumineszcenciás elemzéseket, valamint stabilizotóp-vizsgálatokat is alkalmazott – megerősítette, hogy a kitermelt anyag egy közepes és durva szemcséjű kalcitos márvány, amely ásványtani jellemzőiben jelentősen eltér a klasszikus mediterrán típusoktól.

A felfedezés kiindulópontját a lugói és ourensei múzeumokban őrzött, eddig ismeretlen eredetű ókori feliratok jelentették. A 2012-ben indult Marmora Galicia projekt kutatói a leletek szisztematikus elemzése során jöttek rá, hogy az említett emlékek – köztük a lugói múzeumban található, Iulia Flaccilla tiszteletére anyja, Flavia Paterna által állított síroltár – anyaga megegyezik a Gondrame területén feltárt kőzet tulajdonságaival.

Az epigráfiai vizsgálatok alapján az oltár a korai császárkorból származik, ami bizonyítja, hogy az As Eiras-i bányát legkésőbb a Krisztus utáni 3. századtól aktívan használták. A kitermelést nagyban megkönnyítette a Miño folyó közelsége, amely az ókorban hatékony és gazdaságos vízi szállítási útvonalat biztosított a mindössze húsz kilométerre fekvő Lucus Augusti (a mai Lugo), Gallaecia fő városi központja felé.

A római építészetben a márvány a hatalom, a gazdagság és a birodalmi tekintély elsődleges szimbóluma volt, amelynek használata Augustus császár kora óta robbanásszerűen elterjedt az egész birodalomban. Bár Galícia geológiai arculatát elsősorban a gránit, a pala és a gneisz határozza meg, a rómaiak igyekeztek felkutatni a ritka helyi márványforrásokat is a birodalmi reprezentáció igényeinek kielégítésére.

A tudományos közösség korábban úgy vélte, hogy a régióban egyedül az O Incio-i lelőhely működött a római korban. A most publikált eredmények azonban rávilágítanak arra, hogy Hispania északnyugati részén – a nagy luzitániai és baeticai bányakörzetek mellett – kisebb, lokális kőfejtő hálózatok is léteztek, ami alapjaiban írja felül a tartomány nyersanyag-kiaknázásáról és logisztikájáról szóló eddigi történeti modelleket.