Mindent, amit csak tudott, elmondott az amerikaiaknak Hitler egyik legközelebbi bizalmasa
2022. január 10. 15:44 Múlt-kor
Korábban
Félelem a kegyvesztettségtől
Hitler elvesztette belé vetett bizalmát, személye kényelmetlenné vált. Túl sokat tudott, hiszen látta a Führert siralmas és kompromittáló helyzetben, valamint gyengeségeit is kiválóan ismerte. 1934 nyarán a pártvezető elrendelte „Németország ellenségeinek” eltávolítását. A „hosszú kések éjszakáján” letartóztatták, majd likvidálták az SA – a náci párt fegyveres alakulatának – számos vezetőjét, valamint a párt baloldali frakciójának tagjait.
Hanfstaengl New Yorkban értesült a tisztogatásokról, amelyekre évekkel később így emlékezett vissza: „abban a pillanatban meggyengültek térdeim […] teljesen összezavarodtam és ledöbbentem.” Szorongása tovább nőtt, amikor azt a parancsot kapta, hogy haladéktalanul térjen vissza Németországba, mert Hitler látni kívánja őt.
A hideg és távolságtartó találkozóra Hanfstaengl így emlékezett vissza: „Már nem maradt semmi, csak a várakozás.” Nem kellett sokáig várnia: a dühtől tajtékzó Hitler parancsára októberben kiutasították a Kancelláriából. A londoni Daily Expressben ugyanis megjelent egy cikk, amely Hanfstaenglt a Führer „intim barátjának” nevezte.
A kitagadott német sértve érezte magát, nyilvános elismerést követelt szolgálataiért, s több alkalommal is a „régi szép időkre” emlékeztette a Führert. Hanfstaengl ekkorra már összegyűjtött bizonyos anyagokat, amelyek magas rangú náci tisztekről szóltak olyan tabukérdésekben, mint a homoszexualitás, sikkasztás, erőfölénnyel való visszaélés és a Kancellária tagjainak hűtlensége.
1937 februárjában Hitler elrendelte egykori tanítványának Spanyolországba utazását, hogy működjön együtt a francoistákkal. A terv szerint ejtőernyős ugrással jutott volna el a nacionalista területekre, ám az utólagos kutatások szerint a nácik csapdát állítottak neki, s ellenséges, köztársasági területen ért volna földet. Azonban Hanfstaengl még időben rávette a pilótát, hogy Lipcsében kényszerleszállást hajtson végre, ahonnan Svájcba, majd Angliába menekülhetett.
Londonban valóságos rágalomözön zúdult a nácikból kiábrándult üzletemberre, aki bosszút forralt a Führer ellen és a nemzetközi sajtó nyilvánossága előtt beszélt Hitler állítólagos homoszexualitásáról. Habár Hermann Göring többször is hazahívta – ígéretet téve neki, hogy nem esik bántódása −, a náci éra alatt többé nem látta a német földet.
Korábbi tevékenysége miatt a világháború kezdetekor a britek letartóztatták, majd Kanadába internálták. Őrizetbe vétele előtt azonban a Bank of England egyik fiókjában biztonságba helyezte személyes jegyzeteinek kéziratát, amelyekben Hitler és a náci vezetők takargatnivalóit leplezte le. Ez a dokumentum 1942-ig ismeretlen maradt. Mikor újra elővették, Hanfstaengl már Roosevelt utasításait követte.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A hidegháború győztese és a Republikánus Párt megújítója, Ronald Reagan tegnap
- Szimbolikus jelentőségük miatt is a vikingek célpontjaivá váltak Anglia kolostorai tegnap
- Fiatalkori álmát valósította meg Gábor Dénes a holográfia kidolgozásával tegnap
- Ma is a skót felvilágosodás atyjának „láthatatlan kezén” vitatkoznak a közgazdászok tegnap
- A mai vombatokra hasonlított a valaha élt legnagyobb erszényes állatfaj tegnap
- Panorámalift szállítja a turistákat a római Colosseum felső emeleteire tegnap
- Három Duna-híd és maga az Országház is Budapest első polgármestere alatt épült meg tegnap
- Vértanú miniszterelnökünk órája is felbukkant a BÁV egyik árverésén tegnap