Britannia legnyugatibb színes mozaikját tárták fel Devonban
Ritka, többszínű mozaikpadlót, fényűző fürdőházat és értékes használati tárgyakat tártak fel egy római kori villa maradványai között az angliai Devonban. A leletek arra utalnak, hogy a birtokon a helyi társadalom gazdag és előkelő tagjai éltek, akik Britannia távoli délnyugati részén is a római elit életmódját követték.
A kéthónapos ásatást az Exeteri Egyetem és a Cotswold Archaeology régészei végezték a Halberton és Sampford Peverell közötti mezőgazdasági területen. A munkába több tucat helyi önkéntes, valamint 65 régészhallgató is bekapcsolódott.
A körülbelül 12 négyzetméteres mozaik több ezer vörös, fehér és sötét kékesszürke kőkockából áll. A kutatók szerint valószínűleg a Kr. u. 4. században készítették, és egy reprezentatív helyiség - feltehetően étkező vagy fogadóterem - padlóját boríthatta.
A mindössze 12 milliméteres mozaikokból kialakított központi körmezőben egy nyolc, egymást átfedő, könnycsepp alakú sziromból álló virág látható. A motívumot egymásba fonódó négyzetek és csavart kötélre emlékeztető, úgynevezett guilloche-minta veszi körül. A szoba erősebben igénybe vett szélein nagyobb, durvább mészkőkockákat használtak.
A padlónak csak egy része maradt eredeti helyén, mivel a szántás sok darabot kimozdított. A teljesen feltárt mozaikot a szakemberek most óvatosan kiemelik, restaurálják, majd a tervek szerint a Tiverton Museum of Mid-Devon Life gyűjteményében állítják ki.
A lelet a régészek szerint a római Britannia területén feltárt villák legnyugatibb ismert polikróm mozaikja. Jelenléte azt mutatja, hogy még a birodalom e távoli vidékére is eljutottak a római építészet, lakáskultúra és társadalmi reprezentáció mintái.
A villa főépületétől távolabb egy különálló fürdőház maradványai is előkerültek. Az épületben legalább két nagyméretű víztartályt vagy merülőmedencét alakítottak ki, falait pedig festett vakolat díszítette. A medencék belsejét opus signinummal, vagyis zúzott kerámia-, tégla- vagy cserépdarabokkal kevert vízálló római habarccsal borították. Ezt az anyagot fürdőkben, víztárolókban és vízvezetékekben alkalmazták, mert megfelelő védelmet nyújtott a nedvesség ellen.
Egy másik, nagy méretű kőépület gazdasági célokat szolgálhatott. A benne talált állatcsontok és megmunkált agancsdarabok alapján istálló, raktár vagy más mezőgazdasági épület lehetett.
Az ásatás során kiderült, hogy a villa alaprajza jóval nagyobb a korábban feltételezettnél. A kutatók úgy vélik, hogy az eredetileg szerényebb, téglalap alakú épületet fennállása során többször kibővítették.
A villa lakóinak magas társadalmi helyzetét a feltárt tárgyak is jelzik, többek között előkerült egy kék üvegből készült intaglió, amelyet eredetileg gyűrűbe foglalhattak. A vésett kövön Victoria, a győzelem római istennője látható.
A régészek a mozaikon egy finom rézötvözet karkötőt, az egyik helyiségben pedig ezüstözött kanalat találtak. A kerámialeletek között egy késő 3. vagy 4. századi ivópohár, egy oroszlánfejes kiöntővel ellátott terra sigillata mozsártál és egy hatalmas tárolóedény is szerepel. Egy természetes kovakődarabot feltehetően festékek vagy kozmetikumok keverésére szolgáló palettaként használtak.
Ez is érdekelhet
A villa helyét egy helyi fémdetektoros fedezte fel 2004-ben. Az ezt követő terepbejárások és geofizikai vizsgálatok három római kori épület, telekhatárok, árkok, falak és padlófelületek nyomait mutatták ki. A lelőhelyet a leletek alapján a Kr. u. 2. század közepétől a 4. századig használhatták.
A mozaik első részleteit 2021-ben, próbafeltárás során azonosították. A mostani ásatás három egymást követő évre tervezett feltárássorozat első állomása. A következő munkák során a régészek a villa körüli tágabb birtokot vizsgálják majd, így további lakó-, gazdasági és mezőgazdasági épületek is előkerülhetnek.