Mégsem tévedett Ptolemaiosz: a Theta Eridani csillag története

Klaudiosz Ptolemaiosz görög csillagász Kr. u. 137-ben írt Almageszt című művében az égbolt tizenhárom legfényesebb, első magnitúdójú csillaga közé sorolta az Eridanus csillagképben található Theta Eridani (Acamar) nevű égitestet. Ezt a besorolást a perzsa asz-Szúfi is megerősítette a 964-ben megjelent Állócsillagok könyvében, és korábban, Kr. e. 129-ben Hipparkhosz is rendkívül fényesnek írta le.

Napjainkban azonban a csillag csupán 2,9-es magnitúdójú, ami a logaritmikus skála alapján azt jelenti, hogy az ókorban mintegy tízszer fényesebbnek tűnt a földi megfigyelők számára. A kutatók hosszú ideig azt feltételezték, hogy a korabeli csillagászok tévedtek, esetleg összetévesztették az objektumot a délebbre fekvő Alpha Eridani (Achernar) csillaggal, vagy a légköri fényelnyelést korrigálták túl. Az új elemzés azonban a statisztikai vizsgálatok és a történeti leírások alapján ezeket a hipotéziseket, beleértve a kódolási hibákat is, egyértelműen kizárta.

Az igazolt történelmi adatok mögött a Theta Eridani sajátos fizikai szerkezete áll, amely valójában egy hármas csillagrendszer. A kutatók a Very Large Telescope Interferometer (VLTI), a TESS űrtávcső és más nagy felbontású spektroszkópiai műszerek adatai alapján megállapították, hogy a fő komponens egy rendkívül szoros, két A-típusú (fehér) csillagból álló kettős rendszer.

A megfigyelések szerint a nagyobbik, hidrogénkészletét kimerítő csillag a múltban, egy jóval excentrikusabb keringési pálya során kitöltötte az úgynevezett Roche-térfogatát, és anyagot kezdett átadni kísérőjének. Ez a kaotikus anyagátadás egy forró, átlátszatlan gázfelhőt - egy "közös burkot" - hozott létre a két égitest körül. A kiterjedt burok a keringésből kivont energiát sugárzás formájában bocsátotta ki, ami a rendszert látható fényben egy évezreden át, a Kr. e. 2. és a Kr. u. 10. század között a jelenleginél tízszer fényesebbé tette.

A folyamat akkor ért véget, amikor az energiaveszteség következtében a keringési pálya excentricitása lecsökkent, a csillagok távolabb kerültek egymástól a legközelebbi pontjukon, az anyagátadás megállt, és a csillagrendszer elhalványult a ma is látható állapotára. Ennek az elméletnek az egyik legerősebb bizonyítéka, hogy a csillagok jelenlegi forgási sebessége (körülbelül 2 nap) gyorsabb a 4,1 napos keringési idejüknél, ami pontosan megfelel a korábbi, excentrikusabb pálya okozta hatásoknak.

A kutatás rávilágít, hogy egy ilyen esemény rendkívül ritka, annak valószínűsége egy csillag élettartama alatt mintegy egy a millióhoz. Az, hogy ez a folyamat egy szabad szemmel is látható égitestnél következett be a történelem során, kivételes egybeesés a csillagászat számára. A felfedezés nemcsak az ókori és középkori csillagászok megfigyeléseinek pontosságát rehabilitálja, hanem a modern asztrofizika számára is bizonyítja a közös burkolatú kettőscsillagok fejlődési fázisainak gyakorlati működését.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

őszi különszám
Múlt-kor magazin 2021

• Nők az első világháborúban
• Élet egy XVI. századi hajón
• Indián törzsfőből showman
• Az igazi Robinson nyomában
• Robin Hood históriája
• Nanking meggyalázása
• Az Essex bálnavadászhajó katasztrófája
• A Vezúv 1944-es kitörése
• A Beatles irigyelt titkárnője