Mesterséges intelligenciával forradalmasítják a műtárgyrestaurálást

2026. március 24. 10:54

A mesterséges intelligencia által vezérelt digitális helyreállítás, valamint az újrahasznosítható, környezetbarát kémiai anyagok (hidrogélek és cellulózszármazékok) alkalmazása alapjaiban formálja át a kulturális örökségvédelem és a műtárgyrestaurálás évszázados gyakorlatát – derül ki az Euronews legfrissebb összeállításából, amely az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) és az európai GREENART kutatási projekt legújabb tudományos eredményeit összegzi.

Mesterséges intelligenciával forradalmasítják a műtárgyrestaurálást

Fotó: Gabriela Campos/The New Mexican

Korábban

Alex Kachkine, az MIT kutatója egy forradalmi, mesterséges intelligenciára épülő restaurálási módszert fejlesztett ki, amely a sérült festmények hagyományos, sokszor hónapokig tartó fizikai retusálását hivatott felváltani. Az algoritmus első lépésben elemzi a sérült műalkotást, majd létrehoz egy digitálisan helyreállított másolatot, amelyet egy hajszálvékony, eltávolítható polimer fóliára nyomtatnak.

A Nature című folyóiratban publikált tesztek során a módszerrel egy erősen rongálódott 15. századi olajfestményen több mint 57 ezer színárnyalatot állítottak helyre mindössze három óra alatt – a hagyományos festékpótlásnál mintegy 66-szor gyorsabban. A technológia legnagyobb előnye, hogy a maszk bármikor nyomtalanul eltávolítható, így maximálisan megfelel a modern konzerválás etikai alapelvének, a visszafordíthatóságnak.

A technológiai újítások mellett a restaurálási kémia is a fenntarthatóság felé mozdult el. Az Európai Unió által 2025-ig finanszírozott GREENART projekt kutatói olyan környezetbarát tisztítógéleket fejlesztettek ki, amelyek a korábban használt, gyakran mérgező és környezetkárosító oldószereket váltják fel. A szivacsszerű, porózus szerkezetű anyagok lehetővé teszik a festményeken felgyülemlett szennyeződések és oxidálódott lakkrétegek biztonságos, kontrollált eltávolítását. Ezeket a fenntartható hidrogéleket alkalmazták az elmúlt évben a londoni Tate Britain múzeumban Bridget Riley brit képzőművész két ikonikus, 1960-as évekbeli festményének tisztításakor is.

Paradigmaváltás a műemlékvédelemben

A műtárgyak restaurálása a 19. század végéig elsősorban esztétikai célokat szolgált: a sérült vagy megkopott alkotásokat gyakran drasztikusan átfestették, sokszor visszafordíthatatlan károkat okozva, vagy megváltoztatva a mű eredeti történelmi kontextusát. A 20. század közepén – az olasz Cesare Brandi munkássága nyomán – kialakult modern restaurátoretika azonban a megelőző konzerválást, az eredeti anyag tiszteletben tartását és a beavatkozások visszafordíthatóságát tette meg alappillérnek.

A jelenlegi tudományos innovációk ennek az etikai paradigmának a technológiai kiteljesedését jelentik. Míg a 20. században a röntgen- és infravörös vizsgálatok megjelenése tette lehetővé a festményrétegek roncsolásmentes elemzését, a 21. századi klímaváltozás és a szigorodó környezetvédelmi előírások új kihívások elé állították a múzeumokat.

Ennek a folyamatnak a része a pekingi kutatók által januárban bemutatott eljárás is, amely a hagyományos műgyanták helyett megújuló, alacsony toxicitású cellulózszármazékokat alkalmaz az öregedő papírleletek, textilek, pauszpapírok, sőt kerámiák és falfestmények ragasztására és vízálló bevonatként történő védelmére.