Torpedótalálatot kapott az atombombát szállító hajó, a cápák négy napon át lakmároztak a legénységből
2020. július 30. 12:56 Múlt-kor
Korábban
Veszélyesebb a cápáknál
Ha hihetünk a sokkot kapó matrózok visszaemlékezéseinek, a több száz négyzetméternyi területen szétszóródott tengerészeket több tucat vagy akár több mint száz ragadozó támadta meg. Főként a vérre mentek a cápák, így a sérült és vérző tengerészektől mindenki igyekezett távolabb úszni.
A félelemtől a legtöbben megmerevedtek, s nem tudtak logikusan gondolkodni: sokan egymás ellen fordultak, az egyik csoport tagjai pedig a mentőcsónakból kapott minimális élelmiszert a vízbe ejtették, ami tovább ingerelte a cápákat.
A cápalakoma négy napig tartott, hiszen bár az amerikai haditengerészet hírt kapott a szerencsétlenségről, eleinte egy japán trükknek vette, s figyelmen kívül hagyta azt. A tengerészek időközben megtanulták, hogy a legnagyobb esély az életben maradásra az, hogyha csoportba tömörülnek, s lehetőleg a tömeg közepén helyezkednek el, hiszen a széléről könnyebben elérték őket a ragadozók.
Ahogy teltek a napok, egyre több matrózon lett úrrá a kétségbeesés: a meleg és a szomjúság miatt hallucinálni kezdtek, sokan nem bírták tovább, s ittak a sós tengervízből. Ezek a tengerészek hamarosan habzó szájjal, duzzadt ajkakkal és nyelvvel rontottak társaiknak, s sokszor veszélyesebbek voltak a többiekre, mint a körülöttük úszó cápák.
A negyedik napon, délelőtt 11 órakor a haditengerészet egyik járőröző repülőgépe vette észre az Indianapolis túlélőit, s rádión kért segítséget. Néhány órával később egy hidroplán jelent meg, s összeeszkábált csónakokat és túlélőcsomagokat eresztett le a matrózok közé. Néhány perccel éjfél után érkezett a segítség, a USS Doyle hadihajó végül kimentette a túlélőket.
Az Indianapolis 1196 fős legénységéből csupán 317-en maradtak életben. A becslések szerint közel 150 emberrel végezhettek a cápák, a többieket a téboly, a szomjúság és a fáradtság vitt a másvilágra. Ez volt minden idők legsúlyosabb cápatámadása, s egyben az amerikai haditengerészet történetének legmegrázóbb tengeri katasztrófája.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Restaurálják és átvizsgálják I. Ottó császár magdeburgi sírhelyét
- Rendkívül gazdag kelta sírra bukkantak Németországban
- Alkimista kísérletek nyomait őrizheti egy német várban feltárt lombik
- 50 éve buktak le a harckocsi-terveket ellopó Stasi-ügynökök az NSZK-ban
- Röntgenvizsgálat leplezett le egy átfestett náci festményt
- Elveszett német település nyomait találták meg Vesztfáliában
- Csúcstechnológiával védik a 250 éves stuttgarti parkot
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút
- Százéves a legkorábbi fennmaradt animációs játékfilm
- Restaurálják és átvizsgálják I. Ottó császár magdeburgi sírhelyét tegnap
- Kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeum építésének történetéről tegnap
- Bíróság előtt a Puskin-köteteket lopó nemzetközi hálózat tegnap
- Leomlott a muzsnai erődtemplom külső erődítésének egy része tegnap
- Digitálisan rekonstruálják a Forma Urbis Romae márványtérképét tegnap
- A német invázió rémképe ihlette a brit kémregények előfutárát tegnap
- Többek voltak hataloméhes törtetőknél a Boleyn család tagjai tegnap
- Felszínre hozták az amerikai függetlenségi háború elsüllyesztett ágyúit tegnap
















