Mégsem a túlvadászat okozhatta a mamutok kipusztulását

Az észak-amerikai jégkorszaki megafauna kipusztulásáért nem feltétlenül a Clovis-kultúra emberei tehetők felelőssé - derül ki a Journal of Archaeological Science: Reports című folyóirat legfrissebb tanulmányából. Öt amerikai egyetem és intézet közös kutatása rámutat, hogy a hatalmas emlősök maradványai mellett talált kőeszközök nem kizárólag vadászatra, hanem dögevésre is utalhatnak.

A késő pleisztocén korban, mintegy 13 ezer évvel ezelőtt virágzó Clovis-kultúra hagyatékát vizsgálva az észak-amerikai régészet eddig tizenöt olyan jól dokumentált lelőhelyet azonosított, ahol az őslakosok jellegzetes kőhegyei (Clovis-hegyek) mamutok, masztodonok és gomphotheriumok csontjaival együtt kerültek elő. A szakemberek hagyományosan úgy vélték, hogy ezek a helyszínek egyértelmű bizonyítékai a nagytestű állatok aktív vadászatának, amelyből arra következtettek, hogy a korai embercsoportok túlzott vadászata vezetett a jégkorszaki megafauna kihalásához.

A Kent State University, a Southern Methodist University (SMU), a Smithsonian Intézet, valamint a Michigani és a Utahi Egyetem kutatói azonban felhívják a figyelmet a régészeti azonosíthatóság problémájára: a jelenlegi leletanyag alapján ugyanis tudományosan nem lehet egyértelműen különbséget tenni egy elejtett állat és egy természetes úton elhullott tetem emberi feldolgozása között.

Metin I. Eren, a Kent State University kutatója szerint a rendelkezésre álló adatokból jelenleg nem állapítható meg megbízhatóan, hogy a tizenöt lelőhely közül valójában mennyi köthető aktív vadászathoz, és mennyi opportunista dögevéshez. A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy a dögevés mind az állatvilágban, mind a múltbeli és jelenlegi emberi társadalmakban széles körben elterjedt gyakorlat volt.

David J. Meltzer, az SMU professzora hozzátette: biológiai és etnográfiai szempontból is rendkívül szokatlan lett volna, ha a Clovis-kultúra vadászó-gyűjtögetői nem használták volna ki a természetben elhullott állatok nyújtotta bőséges kalóriaforrást. A kutatók szerint az alkalmi dögevés elmélete magyarázatot adhat az egyetlen ismert Clovis-kori emberi maradvány, az úgynevezett Anzick-gyermek csontjaiban kimutatott magas nitrogénizotóp-értékekre is, amely valószínűleg nem a mamuthús, hanem a tetemeken élő rovarok lárváinak étrendi fogyasztásából eredt az anya részéről.

A felfedezés jelentősen befolyásolja az észak-amerikai megafauna kihalásáról szóló, évtizedek óta tartó tudományos vitát. A pleisztocén időszak végén a kontinens óriásemlőseinek jelentős része eltűnt, amelynek okaként a drasztikus felmelegedés mellett az úgynevezett "túlvadászat" hipotézise volt a legelterjedtebb, amely a túlnépesedő, hatékony fegyverekkel rendelkező emberi csoportokat tette felelőssé az ökológiai összeomlásért.

Az új kutatás azonban rámutat: mivel a leletanyag alapján nem bizonyítható, hogy a Clovis-csoportok rutinszerűen és tömegesen vadásztak volna ormányosokra, a folyamatos mészárlást feltételező modell is elveszíti régészeti alapjait. A szerzők konklúziója szerint jelenleg nincs meggyőző tudományos bizonyíték arra, hogy az első amerikai őslakosok döntő szerepet játszottak volna a jégkorszaki óriások kihalásában.