Mégsem a híres krími ostrom lehetett az európai pestis forrása

Hannah Barker, az Arizonai Állami Egyetem kutatója eddig nem vizsgált források alapján merőben új magyarázattal állt elő a pestis 14. századi Európába jutására, ami a Fekete Halál néven ismert, páratlanul nagy pusztítást végző járványhoz vezetett.

Megbízhatatlan forrás

Barker eredményeit a Speculum című, a középkori történelemmel foglalkozó akadémiai folyóiratban publikálta. Számos, a Fekete-tenger térségét érintő korabeli forrást vizsgált át, mivel az ismert narratíva szerint innen került végül Itáliába, majd Európa más tájaira a halálos kór 1347 végén vagy 1348 elején.

Számtalan történelemkönyv hivatkozik erre a narratívára, azonban az mindössze egyetlen korabeli műből vezethető le. Gabriel de Mussis itáliai történetíró az ekkoriban a genovaiak fennhatósága alatt lévő Krím-félszigeti Kaffa városának (a mai Feodoszija) az Arany Horda nevű, mongol vezetésű állam általi ostromához vezeti vissza a pestist 1348-ban vagy 1349-ben összeállított Historia de morbo (A betegség története) című művében. De Mussis leírása szerint a mongolok (akiket ő tatároknak nevez) már három éve ostromolták a várost, amikor 1346-ban felütötte fejét táborukban a kór:

„A haldokló tatárok, letaglózva a betegség által rájuk hozott katasztrófa nagysága által, és felismervén, hogy nincs reményük a menekülésre, elvesztették érdeklődésüket az ostrom iránt. De megparancsolták, hogy a hullákat ostromgépekbe helyezzék, és hányják be a városba abban a reményben, hogy az elviselhetetlen bűz megöl mindenkit odabent. Egész hegyeknek tűnő hullahalmokat vetettek a városba, a keresztények pedig sem elbújni, sem elfutni, sem elmenekülni nem tudtak előlük, habár amennyi holttestet csak tudtak, a tengerbe dobtak. És hamarosan a rothadó hullák beszennyezték a levegőt, és megmérgezték az ivóvizet, a bűz pedig olyan átható volt, hogy több ezer emberből egy is alig volt olyan állapotban, hogy elmeneküljön a tatár sereg maradványai elől. Ezenfelül egyetlen fertőzött ember is átvihette a mérget másokhoz, és puszta tekintetével megfertőzhetett embereket és helyeket. Senki sem ismert, és senki sem tudott felfedezni semmilyen védekezési módot.”

A tengerészek és a kereskedők menekültek Kaffából, és elhurcolták magukkal a betegséget Velencébe és Genovába, ahol aztán úgy terjedt a járvány, hogy „minden várost, minden települést, minden helyet megmérgezett a fertőző pestis, lakóik pedig, nők és férfiak egyaránt, hirtelen haltak.”

Habár de Mussis leírása meggyőzőnek tűnik, több gond is akad vele, és számos kérdést is felvet. Az első gond, hogy de Mussis ebben az egész időszakban az észak-itáliai Piacenza városában élt és alkotott, távol minden eseménytől, amelyről írt. A második a következő: ha a pestis 1346-ban érte el Kaffát, miért telt 12-18 hónapba eljutnia Európába?

Barker új tanulmányában a Fekete-tenger térségében az 1340-es években folyó események ennél konkrétabb bizonyítékait vizsgálja meg: „A Fekete-tenger térségének bizánci, genovai, velencei és mameluk lakói és utazói leveleket, diplomáciai jelentéseket, jogi dokumentumokat, krónikákat és emlékiratokat is írtak, amelyek fennmaradtak. E források nem új felfedezések, egyszerűen nem alkalmazták még őket soha a fekete halál történetének elmesélésére” – írja Barker.

Az élelmiszerimport velejárója

A források számos, a narratíva szempontjából fontos részletről rántják le a leplet. Kaffát például kétszer is megostromolták a mongolok ebben az időszakban, először 1344 februárjában, majd 1346-1347 folyamán ismét. Az első ostromban valóban bevetettek 12 torbocsint (ellensúllyal működő, nagy hatótávolságú parittyás hajítógépet), ez a próbálkozás azonban hamar véget ért. Ezzel szemben a második kísérlet alkalmával nincs bizonyíték arra, hogy ostromgépeket használtak volna. Egyéb források pedig – például egy Kaffából Genovába küldött levél – arra utalnak, a pestis csak a mongol ostrom feloldása után érte el a várost.

Ha nem Kaffa volt az Európába érkező pestis kiindulópontja, akkor honnan jött a kór? Barker új válasszal szolgál: egy Tana nevű kikötővárossal (a mai Tanaisz Oroszországban), amely szintén a Fekete-tenger partján található, a Krím-félszigettől keletre, a Don deltavidékén. Kaffához hasonlóan itt is sűrűn voltak jelen genovai és velencei kereskedők, akik selymet, fűszereket, és gabonát is vásároltak itt. Mind Genova, mind Velence élelmiszerimportra szorult, hogy ellássa egyre növekvő lakosságát, és a 14. századra már Itálián kívülről is szereztek be gabonát. A Fekete-tenger térsége az egyik legnagyobb exportőre volt e terméknek, a két városállam teljes gabonaimportjának akár egyharmada is innen érkezhetett.

Amikor azonban a pestis 1346-ban elérte Tanát, nem terjedt át azonnal az itáliai kereskedőkre. Ennek oka az volt, hogy mind a velenceiek, mind a genovaiak kereskedelmi embargóval sújtották az Arany Hordát, bosszúból a Kaffa elleni támadásokért. Az Arany Horda válaszul maga is szankciókat vezetett be az itáliaiakkal szemben, így az 1346-os évre gyakorlatilag fel volt függesztve a kereskedelem a Fekete-tengeri kikötővárosok és az itáliai városállamok közt. Ebben az évben emiatt nem érkezett meg a pestis Európába.

A kereskedelem csak 1347-ben indult meg újra, mivel az itáliai városokban ekkor már élelmiszerhiány lépett fel – a hajók azzal az utasítással indultak el Tanába, hogy kizárólag gabonát vásároljanak. A betakarítás után 1347. július-augusztus folyamán raktározták be a gabonát Tanában, majd rövidesen felkerültek a velencei és genovai hajókra. A raktárakból egyúttal patkányok is felkerültek a hajókra, bolháik pedig már hordozták a Yersinia pestis baktériumot, a betegség kórokozóját.

Az itáliai hajóknak néhány hónapba telt visszatérni hazájukba. Barker a források alapján úgy találta, már Itáliába érkezésük előtt különböző mértékben elkezdett terjedni a pestis: a genovai legénységek körében például már akkor felütötte fejét, amikor áthajóztak a Földközi-tengerre. Ahogy hazafelé megálltak Szicílián, majd Nápolyban, már megkezdődött a betegség terjedése a szélesebb lakosság körében. Egy messinai krónikás leírása szerint amikor 1347 októberében ide érkezett 12 genovai gálya, már nagyon sebesen terjesztették a fekete halált:

„...ha valaki akár csak szót váltott valamelyikőjükkel, megfertőződött a halálos betegséggel, és nem kerülhette el a halált (…) a lehelet terjesztette a fertőzést a beszélgetők közt, az egyik megfertőzte a másikat, és úgy tűnt, az áldozatot egyszerre bénította meg a csapás.”

A járványról szóló szóbeszéd is terjedt az itáliai partok mentén, azonban a hajók tovább folytatták útjukat, és novemberben megérkeztek Genovába, amelyet nem sokkal később hatalmába kerített a pandémia. Eközben a velencei hajók szintén hazaértek, azonban a pestis itt csupán február végén, március elején jelent sújtott le a városra. Barker szerint erre az a magyarázat, hogy itt több héten keresztül továbbra is csak állatról emberre történő fertőzések fordultak elő, mielőtt megindult volna az emberről emberre való terjedés.

Végkövetkeztetésében Barker leírja, Kaffa ostroma és a városba hajított fertőzött hullák nem tekinthetők a nagy európai pestisjárvány kiindulópontjának. „Csak a béke visszatértét, az embargók megszüntetését, és az 1347-es gabonabetakarítás elszállításának megkezdését követően kelt át a fekete halál a Fekete-tengerről a Földközi-tengerre. A pestis mozgása a Fekete-tengeren át bizonyosan nem a Kaffa ostroma során alkalmazott bioterrorizmus eredménye volt. Valójában a béke szándékolatlan következménye.”