Még a gettóban is őrizte Móra Ferenc emlékét titkos szerelme, Kalmár Ilona
2022. április 10. 09:50 Kovács-Krassói Anikó – Medgyesi Konstantin – Vészits Andrea
Korábban
A gettóba vitt emlékek
Szerelme leveleit Kalmár Ilona maradéktalanul megőrizte. Mindennek tragikus eleme, hogy amikor 1944-ben be kellett vonulnia a budapesti gettóba, ezeket és a verseket összegyűjtve magával vitte.
Mára már kideríthetetlen, mi lehetett a nő elsődleges motivációja: értékőrzésnek szánta, vagy lelkileg volt szüksége az írásokra.
Mindenesetre az idő őt igazolta, hiszen neki köszönhető, hogy az értékes dokumentumok a vészkorszak poklában is hiánytalanul és tökéletes állapotban fennmaradtak.
Móra Ferenc és Kalmár Ilona, feltehetően Budapesten 1932 őszén
A levelezés „hivatalos” darabjai még Kalmár Ilona életében, a titkos levelek a Balatonföldváron született versekkel együtt 1986-ban bekövetkezett halála után – végrendeletének megfelelően – kerültek be a Móra Ferenc nevét viselő szegedi múzeumba.
A titkos levelezés további érdekessége, hogy Kalmár Ilona nem csupán megőrizte azt, hanem egészen sajátos módon „gondozta” is egy részét: 1964-ben az 1933. március 1. és 25. között született darabjait egy füzetbe kézzel átmásolta.
A szövegek „átvezetése” mindenképpen túlmutat önmagán, nem csupán a kutatás szempontjából hasznos (Móra Ferencnek legendásan szép, de olvashatatlan írása volt), de azt is jelzi, hogy Ilona életében is valóban rendkívüli volt ez a kapcsolat.
Kalmár Ilona 1986-ban hunyt el. Az egykori kedves 52 évig a szívében őrizte halott szerelme emlékét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap