Lézerrel vizsgálták egy középkori apáca önarcképét

Speciális lézeres és paleográfiai vizsgálatokkal elemezték újra egy középkori német apáca, Guda páratlan kódexét és önarcképét. A Historical Research folyóirat legfrissebb számában publikált felfedezés nemcsak a luxuspigmentek női kolostorokbeli használatát bizonyítja, hanem alapjaiban módosítja a kódex datálását és a szerző történelmi identitását is, új megvilágításba helyezve a nők szerepét a kora újkori könyvkultúrában.

A skóciai St Andrews-i, a kanadai Brit Columbia-i, a belga genti és a kanadai torontói egyetemek kutatóiból álló csoport a frankfurti Egyetemi Könyvtárban őrzött, MS. Barth. 42-es jelzetű Guda-homiliáriumot vizsgálta. A szakemberek roncsolásmentes Raman-spektroszkópia segítségével elemezték a 110. fólió hátoldalán található iniciálét, amely magát a kódexmásoló és illuminátor apácát ábrázolja.

Az in situ lézeres mérések igazolták, hogy a szerző a korszak legdrágább festékanyagait használta saját portréjának elkészítéséhez: a nehezen előállítható cinóbert (vörös higany-szulfidot), valamint a selyemúton, az afganisztáni Szari-Szang bányáiból Európába szállított ultramarinkéket, a lapislazulit. E luxusanyagokhoz való hozzáférés arra utal, hogy a kódexmásoló nőt a közössége vagy a mecénásai rendkívül nagyra becsülték.

A természettudományos vizsgálatokat paleográfiai és történeti elemzések egészítették ki, amelyek árnyalták a 271 fólióból álló kézirat eddigi kormeghatározását. A szakirodalom évtizedekig a 12. század második felére tette a kódex keletkezését, ám az íráskép újraértékelése bebizonyította, hogy az apáca által használt gótikus textualis írástípus (textualis gotica) erős szögletessége a német nyelvterületen csak az 1175 és 1225 közötti időszakban, nagy valószínűséggel az 1200-as évek után terjedt el. Ez a kronológiai eltolódás történelmi távlatban is feloldja a szerző kilétét övező eddigi ellentmondásokat.

A módosított kormeghatározás révén a kutatók Guda személyét a frankfurti Mária Magdolna Bűnbánó Nővérei (későbbi nevükön a „fehér nők” vagy Weißfrauen) rendjével hozták összefüggésbe. Ezt a közösséget – amely a prostitúcióból kimenekített vagy bűnbocsánatot kereső nők társadalmi integrációját célozta – hivatalosan 1228-ban alapították a városban. A festményen Guda zöld-fehér, piros díszítésű rendi ruházatot visel, amely tipológiailag megegyezik a rend öltözetével.

A kódex 13. századi kontextusa a portré ikonográfiáját is megmagyarázza. Guda az önarcképén egy feliratot tart a kezében, amelyen a „Guda peccatrix mulier” (Guda, a bűnös asszony) latin kifejezés szerepel. A tanulmány szerzői hangsúlyozzák: ez a megfogalmazás nem az apáca hamis szerénységét tükrözi, hanem egy tudatos teológiai nyilatkozat, amely egyenesen Lukács evangéliumára utal. Guda a saját kódexmásolói munkáját a bűnbánó, majd a feltámadás tanújává váló Mária Magdolna alakjával azonosította, ezzel igazolva a korabeli társadalom számára, hogy a bűnbocsánat révén egy nő is válhat az isteni ige hiteles és felhatalmazott közvetítőjévé.