Lázadás során elsüllyedt dán rabszolgahajó roncsát vizsgálták Svédországban

Tengeri régészek egy 17. században elsüllyedt dán rabszolgahajó roncsánál egy kiemelkedő minőségű férficipő maradványát és az afrikai emberkereskedelemben alkalmazott fizetőeszközöket azonosítottak. A Dán Nemzeti Múzeum sajtóközleménye szerint a luxuskivitelű lábbeli nagy valószínűséggel a Dán Nyugat-Indiák első kormányzójáé volt, akit a legénység egy erőszakos zendülés során a tengerbe vetett.

A Havmanden nevű dán fregatt 1683-ban indult útnak Koppenhágából a Karib-tenger térségébe. A hajó eredeti célállomása a ma az Amerikai Virgin-szigetekhez tartozó Saint Thomas szigete volt, ahová a Dán Nyugat-indiai Társaság szolgálatába állított elítélteket és szerződéses szolgálókat szállítottak.

A tervek szerint az új telepesek partra tételét követően a vitorlás Nyugat-Afrikába folytatta volna az útját, hogy onnan rabszolgákat vásároljon és szállítson a karibi ültetvényekre. A hosszú óceáni átkelés során azonban súlyos élelmiszer- és vízhiány lépett fel a fedélzeten. A kilátástalan helyzet miatt az Atlanti-óceán északi részén, az Azori-szigetek közelében a legénység több tagja és az elítéltek egy csoportja átvette az irányítást a hajó felett, majd visszafordultak Dánia irányába.

A dán tengerészettörténet egyik legvéresebb lázadása során a zendülők agyonlőtték a kapitányt, a többi tisztet pedig a La Manche csatorna vizébe dobták. Az áldozatok között volt Jørgen Iversen Dyppel is, a Dán Nyugat-Indiák első kormányzója, aki éppen vissza kívánt térni a karibi gyarmatra. A fellázadt legénység végül nem érte el a dán partokat, mivel a hajó a mai Svédország területéhez tartozó Göteborgtól keletre zátonyra futott és elsüllyedt. A túlélő zendülőket a hatóságok elfogták, majd Koppenhágában bíróság elé állították és halálra ítélték őket. A tengerfenéken nyugvó roncsot a modern búvárrégészet az elmúlt években kezdte el részletesen feltárni és dokumentálni.

A régészeti merülések során a szakemberek egy szokatlanul finom kidolgozású férfi bőrcipő hátsó felét hozták a felszínre a roncsok közül. Vivi Lena Andersen, a dániai Rudersdal Múzeum igazgatója a lelet kapcsán hangsúlyozta, hogy a magas szintű kézműves mesterségbeli tudást igénylő apró, szabályos öltéslyukak a kor legképzettebb cipészeinek munkáját dicsérik.

Egy ilyen exkluzív és drága lábbelit a 17. század végén kizárólag a legszűkebb társadalmi elit tagjai engedhettek meg maguknak. A tárgy minősége és kontextusa alapján a kutatók megállapították, hogy a cipő nagy valószínűséggel a tengerbe dobott Jørgen Iversen Dyppel kormányzó tulajdona lehetett. Andreas Kallmeyer Bloch, a Dán Nemzeti Múzeum tengeri régésze szerint a lelet nemcsak egy személyes tragédiát idéz fel, hanem kézzelfogható bizonyítéka a dán gyarmati törekvéseknek is.

A ruházati emlék mellett a kutatók két úgynevezett manillát is találtak a hajótest maradványai között. Ezek a rézből, sárgarézből vagy vasból öntött, jellegzetes gyűrű alakú fémtárgyak a nyugat-afrikai rabszolgakereskedelem hivatalos fizetőeszközeiként funkcionáltak a korszakban. Az európai kereskedők elsősorban a mai Nigéria partvidékén cserélték el ezeket az ipari tömegcikkeket afrikai foglyokra. Bár Afrikában és a karibi térségben gyakori leletnek számítanak, Skandinávia partjainál rendkívül ritkán kerülnek elő ilyen specifikus emberkereskedelmi valuták. Jelenlétük a Havmanden fedélzetén egyértelműen bizonyítja a hajó eredeti, Nyugat-Afrikába tervezett úti célját és a dán állam részvételét a transzatlanti hálózatokban.

A Dán–Norvég Birodalom a 17. század közepétől kapcsolódott be aktívan az európai gyarmatosítási és rabszolga-kereskedelmi folyamatokba. A Dán Nyugat-indiai Társaság 1671-es megalapításával az észak-európai állam megvetette a lábát a karibi térségben, ahol Saint Thomas, Saint John és Saint Croix szigetein hoztak létre jövedelmező cukornádültetvényeket. A nehéz fizikai munkát igénylő mezőgazdasági termelés fenntartásához a dánok a nyugat-afrikai Aranyparton építettek ki kereskedelmi erődöket, ahonnan több tízezer rabszolgát hurcoltak át az Atlanti-óceánon. Jørgen Iversen Dyppel kormányzó tevékenysége is ezen korai, erőszakos gyarmati infrastruktúra kiépítéséhez kapcsolódott.

Bár a Havmanden tragédiája súlyos anyagi és presztízsveszteséget jelentett, Dánia még több mint egy évszázadig fenntartotta részvételét az emberkereskedelemben. A felvilágosodás eszméinek terjedésével és a gazdasági realitások megváltozásával VII. Keresztély dán király 1792-ben hivatalosan is betiltotta a rabszolgakereskedelmet. A rendelet azonban csak a kereskedelmi utakra vonatkozott, így a már a Dán Nyugat-Indiákon élő rabszolgák helyzete érdemben nem változott. Az ültetvényes rabszolgatartás intézményét végül csak évtizedekkel később, 1848-ban törölték el a karibi dán gyarmatokon, miután a fogvatartottak egy kiterjedt fegyveres lázadás során kikényszerítették a felszabadításukat.