Kivégzőhely és római szentély épült a bronzkori halomsírra
Több mint háromezer éven átívelő, folyamatos rituális használatot mutató régészeti helyszínt azonosítottak az angliai Suffolk megyében. A University College London kutatócsoportja Angus Forshaw vezetésével egy olyan bronzkori halomsír nyomaira bukkant Red Lodge területén, amelyre később egy római szentély épült, a középkorban pedig kivégzőhelyként szolgált.
- A University College London régészei egy több mint háromezer éven át használt rituális helyszínt tártak fel az angliai Suffolk megyében.
- Az eredetileg kora bronzkori halomsír köré a római korban egy kiterjedt szentélykomplexumot építettek, ahol állatáldozatokat mutattak be.
- A terület a középkorban is megőrizte jelentőségét a helyiek számára, a felső rétegekben egy tizenharmadik századi kivégzett férfi maradványait is azonosították.
A kilenc hektáros területen végzett feltárások legkorábbi lelete egy kora bronzkori, a Krisztus előtti 2200 és 1600 közötti időszakra datálható építmény. Bár a központi halomsírt a későbbi intenzív mezőgazdasági művelés teljesen megsemmisítette, az azt körülvevő, negyvenöt méter átmérőjű árokrendszer megmaradt.
Az árok közvetlen környezetében a kutatók nem találtak korabeli épületmaradványokat, ami arra utal, hogy a területet tudatosan hagyták beépítetlenül a síremlék kiemelése céljából. A kora bronzkori halomsírok a korabeli társadalmak fontos szakrális szimbólumai voltak, amelyek évezredekig meghatározták egy-egy régió tájképét.
A helyszín történetében a római hódítás kora hozott radikális változást, amikor a második században egy kiterjedt szentélykörzetet alakítottak ki az őskori halom körül. A harmadik század második felében a sírtól keletre egy festett vakolattal ellátott kultikus faépületet emeltek. A szentély területén kiterjedt áldozati tevékenység nyomait azonosították.
A legjelentősebb leleteket azok a rituális gödrök jelentik, amelyekben fiatal sertések koponyáit és végtagjait helyezték el, arcukkal a szentély felé fordítva. Az állati maradványok mellett, amelyeken gyakran érméket is találtak, lovak, kutyák és szarvasmarhák csontvázai, valamint ékszerek és rituálisan elhelyezett neolitikus kőbalták kerültek elő.
Ez is érdekelhet
A római szentély a negyedik század közepe táján erőszakos pusztítás nyomai nélkül elnéptelenedett, de a domb a középkorban is megőrizte szimbolikus jelentőségét. Ezt bizonyítja a poszt-római korszak legmeglepőbb felfedezése, egy felnőtt férfi arccal lefelé eltemetett csontváza az árokrendszer felső rétegében. A radiokarbonos vizsgálatok a maradványokat 1169 és 1266 közé datálták. A lelet egybeesik egy 1238-as írásos dokumentummal, amely egy közeli akasztófa jelenlétét említi az egyházi birtokhatáron. A temetkezés szokatlan módja és a határvidéki elhelyezkedés megerősíti azt a feltevést, hogy a középkorban a helyszínt kivégzőhelyként használták.
A feltárás világosan bizonyítja, hogy az őskori emlékeket a későbbi társadalmak miként értelmezték újra és építették be a saját hitvilágukba vagy büntetőjogi rendszerükbe.
