Kitört a társadalmi béklyóból, majd a kórtermek őrangyalaként mentett életeket a „lámpás hölgy”

„Isten szólt hozzám, és meghívott szolgálatra. Hevesen vágyom értelmes és rendszeres foglalatosságra, amely megéri, hogy csináljam, ahelyett, hogy semmiségekre vesztegessem az időt.” Naplója szerint az Úr szólította meg a 17 éves Florence Nightingale-t, aki ezután mindent megtett annak érdekében, hogy hasznára legyen az emberiségnek. Ennek szellemében cselekedett 1854. október 21-én is, amikor 38 nővérrel egyetemben útnak indult, hogy segítséget nyújtson a krími háború sebesültjeinek.

Mennyei hivatás

Florence Nightingale-nek rengeteget kellett küzdenie – elsősorban szüleivel –, hogy ápolónő lehessen. Az ifjú hölgy ugyanis bankárcsaládba született, és a tekintélyes vagyonnal rendelkező szülők lányuknak is a viktoriánus korabeli jómódú hölgyek társadalmi szerepét szánták: egy jó házasságot, jómódú férjjel, majd a család, illetve az utódok felnevelésének igazgatását. 

Az 1820-ban született Florence a német, az olasz és a francia mellett görögül és latinul is tanult, de leginkább a matematika világában érezte otthon magát. Florence 17 éves korában meghallotta a mennyei hívószót, és ezek után már hallani sem akart a tehetős leányok tradicionális szerepéről, a házasságról és a gyermekvállalásról.

A szülők egyáltalán nem nézték jó szemmel leánygyermekük világmegváltó ambícióit. Florence viszont továbbra is lázadt a társadalmi skatulya ellen, négy kérője is kosarat kapott. A szülőket kétségbe ejtette lányuk makacssága, mivel a nővéri hivatás a 19. század közepén egyáltalán nem bizonyult megbecsült szakmának.

Az ápolók alacsony bérezést kaptak, sőt, gyakran lenézték őket. A felépülőben lévő ápoltak között pedig szép számmal akadtak olyan „úriemberek”, akik igen tágan értelmezték a betegápolást, és a nővérek nyújtotta testi örömöket is a kezelés részének tartották.

Így nem csoda, hogy a szülők lányuk jó hírneve miatt aggódtak. Florence azonban hajthatatlan volt, titokban egészségügyi szakkönyveket bújt, majd 1844-ben szülei tudta nélkül részt vett egy három hónapos nővérképző tanfolyamon. 1849-ben felbontotta hét éve tartó jegyességét Richard Monckton Milnes báróval.

Ezek után a család úgy döntött, hogy nem áll az elhivatottság útjába, és hagyják, hogy Florence megvalósítsa álmait. 1851-ben visszatért a korábban már meglátogatott diakonissza nővérekhez a németországi Kaiserswerth-be, és kitanulta az ápolónői szakmát. 1853 nyarától Londonban dolgozott főfelügyelő nővérként a Harley Streeten található „Beteg Úrihölgyek Kórházában”. Munkájáért bért nem kapott, megélhetéséről szülei gondoskodtak.

Humanitárius misszió

1853-ban kitört a krími háború, amelybe az oroszok ellen a törökök oldalán a britek is beavatkoztak. A világtörténelemben ez volt az első olyan fegyveres konfliktus, amelyről a sajtó részletekbe menően tudósított, így a közvélemény hamar tudomást szerzett az ott folyó szörnyűségekről. A briteknek hamarosan több mint tízezer sebesült katonáról kellett gondoskodniuk.

A kormányra humanitárius szempontból óriási nyomás nehezedett, végül Sidney Herbert befolyásos államférfi és parlamenti képviselő megkérte jó ismerősét és bizalmasát, Florence Nightingale-t – aki addigra az egészségügyi szakmában már széles körben ismert volt –, hogy állítson össze egy nővérekből álló csapatot és utazzon török földre, hogy a sebesültek megfelelő ellátást kapjanak.

Florence elvállata a felkérést, és az általa kiválasztott 38 világi és egyházi nővérrel 1854. október 21-én az Oszmán Birodalomba utazott, ahol Üsküdarban, (ma Isztambul egyik ázsiai városrésze) egy brit katonai kórházban kezdte meg ténykedését.

Lámpával és diagrammal a modern orvostudományért

A sokat látott Florence Nightingale elborzadt az Üsküdarban látottaktól. A katonák sokszor a földön, az ürülékükben vagy a sárban feküdtek, a „kórtermekben” hemzsegtek a patkányok, az élelmezés és a gyógyszerellátmány szegényes volt, a kórház területén az ivóvízraktárak mellett pedig állati tetemek hevertek.

A borzalmas higiénés állapotok mellett Florence-nak az is feltűnt, hogy senki nem vezetett statisztikát az elhalálozottak számáról, és nem készültek jegyzetek a betegek kezelésének módjáról sem.

Ezután nem habozott, munkához látott, szigorú tisztasági szabályokat vezetett be, a nővéreket folyamatos kézmosásra kötelezte, javított az élelmezésen, és megszállottan készítette a statisztikákat a betegekről és a holtakról.

A kórtermeket utasítására gyakran kellett szellőztetni, az ágyneműk tisztaságára pedig kínosan ügyeltek. A török tapasztalatok alapján született meg a könnyen tisztítható nővérruha koncepciója is. A napi húsz órás munkának meg lett az eredménye: a halálozási arány 42%-ról 2%-ra csökkent.

Nightingale valóságos szentté változott. Nemcsak a brit sajtó magasztalta, de az ápoltak is megváltóként tekintettek a sérültek között éjjelenként lámpással a kezében megjelenő, örökké vizitelő, fáradhatatlan nővérre.

Nightingale fanatizmusát nem minden munkatársa tolerálta. A török küldetés alatt sokuktól megvált a sajtó által csak „lámpás hölgynek” nevezett ápolónő, aki legendás mécsesével nemcsak a betegek egészségi állapota fölött őrködött, hanem kolléganőit is féken tartotta, hogy azok az éjszaka leple alatt nehogy meghitt kapcsolatba kerüljenek a sebesültekkel.

Munkája azonban nemcsak a higiéniai szabályok bevezetéséből és betartatásából állt, hanem az általa Üsküdarban készített statisztikai táblázatoknak is hatalmas jelentősége volt, mivel ezzel megteremtette az adatokon alapuló orvoslás alapjait.

1856 nyarán tért vissza Angliába, ahol az orvostársadalom nem fogadta kitörő örömmel a krími háború folyamán megszerzett tapasztalatait, mivel a derék férfi doktorok nehezen tudták elviselni, hogy egy nő fenekestül felforgatja szakmájuk alapelveit.

Florence Nightingale-t azonban nem lehetett megtörni, visszatérése után a londoni St. Thomas Kórházhoz kapcsolódó ápolónőképző intézetet és nővérotthont alapított, könyvet írt az ápolástanról, és krími tapasztalataira támaszkodva létrehoztak egy speciális, katonai orvosok kiképzését elősegítő iskolát is. 

1858-ban első nőként a Királyi Statisztikai Társaság tagjai közé választották és Viktória királynő 1883-ban a seregben végzett ápolói munkájáért a Királyi Vörös Kereszttel tüntette ki. 1907-ben első nőként megkapta a Becsületrendet is. Az 1910. augusztus 13-án elhunyt lámpás hölgy a modern betegápolás alapjainak lerakásával teljesítette földi hivatását.