Káposzta, szegfűszeg és kecsketüdő: a másnaposság elleni gyógymódok története

A másnaposság aligha nevezhető modern problémának: az alkohol túlzott fogyasztásának kellemetlen következményei évezredek óta elkísérik az emberiséget. Az ókori görögök és rómaiak, a középkori szerzők, majd a modern kor írói és kutatói is keresték a választ arra, hogyan lehet enyhíteni a fejfájást, hányingert és lelki gyötrelmeket – olykor egészen különös módszerekkel.

A másnaposság nem a modern ember találmánya. A fejfájás, hányinger, rossz közérzet, megbánás és az előző este miatt érzett szégyen valószínűleg évezredek óta ismerős lehet azoknak, akik a kelleténél többet ittak. Miközben ma egy kínos éjszaka emlékeit akár a telefonunkon megmaradt fényképek is tetézhetik, őseinknek egészen más problémával kellett megküzdeniük: hogyan vészeljék át a következő napot.

A túlzott alkoholfogyasztásnak hosszú kulturális története van. Platón Lakoma című művében például egy ivóünnepség résztvevői vitatkoznak a szerelem természetéről, miközben a váratlanul megérkező Alkibiadész részegen zavarja meg a társaságot. Szókratész ezzel szemben arról híres, hogy nagy mennyiségű bort is képes volt elfogyasztani anélkül, hogy elveszítette volna józanságát.

Az ókori görögök és rómaiak egyébként sem tartották jó ötletnek a hígítatlan bor fogyasztását. Hérodotosz szerint I. Kleomenész spártai király állítólag megőrült, miután szkítákkal együtt hígítatlan bort ivott. A görög boristen, Dionüszosz kultuszában ugyanakkor éppen a részegségnek jutott fontos szerep: követői az ittas állapotot a transzcendencia elérésének egyik eszközének tartották.

A Bibliában is találunk történeteket a túlzott alkoholfogyasztás következményeiről. Noé a szőlőskertjéből származó bortól részegedik meg, később pedig Lót történetében is fontos szerepet kap az alkohol. A szövegek nem beszélnek arról, hogy a szereplők másnapossággal küzdöttek volna, de az alkoholhoz kapcsolódó kontrollvesztés már ezekben a történetekben is megjelenik.

A kereszténység az ókori mérsékletesség eszményét is továbbvitte, miközben a részegséget a falánkság bűnéhez kapcsolta. A középkori Európában a bor különleges helyet foglalt el: vallási jelentősége mellett a társadalmi rangot is jelezte, így a rendszeres borivás és különösen a lerészegedés elsősorban a tehetősebbek kiváltsága lehetett. A szegényebbeket inkább az olcsóbb sör és ale fogyasztásával azonosították, amelyet a hatóságok gyakran tettek felelőssé a részegségért és az antiszociális viselkedésért.

A másnaposság enyhítésére természetesen már régen is akadtak ötletek. A 16. században Andrew Boorde például az alkohol okozta állapotot úgy írta le, hogy az ember érzékei eltompulnak, étvágya eltűnik, feje pedig könnyűvé és fájdalmassá válik. A korszak szerzői a túlzott ivás kellemetlen következményeinek megelőzésére különféle ételeket ajánlottak: mandulát, káposztát, sült birsalmát, ürmöt és még kecske tüdejét is.

A tanácsok között a séta, a mérsékelt testmozgás és az alvás is szerepelt, végső esetben pedig a hánytatást tartották megoldásnak. A szegfűszeget szintén gyógyító hatásúnak tekintették, különösen gyomorpanaszok esetén.

A modern tudomány sem talált még biztos receptet a másnaposságra. Egy, az Addiction folyóiratban megjelent kutatás szerint a tolfenaminsav, a piritinol és a szegfűszeg kivonata további vizsgálatokat érdemelhet, ám az erre vonatkozó bizonyítékok jelenleg nagyon gyenge minőségűek.

A másnaposság azonban nemcsak testi, hanem lelki állapotként is régóta foglalkoztatja az embereket. Kingsley Amis 1972-ben megjelent On Drink című könyvében külön fejezetet szentelt neki, és „metafizikai másnaposságról” is írt. Szerinte a lelki tünetek enyhítéséhez megfelelő könyvek és zenék is segíthetnek – vagyis néha nem elrejteni kell a másnaposságot, hanem egyszerűen ki kell várni, amíg elmúlik.