A másnaposság rémétől óvta viselőjét a javnei ásatáson előkerült ametisztköves aranygyűrű
2021. november 12. 12:05 MTI
A másnaposság ellen használhatták az ametisztköves aranygyűrűt, amely egy izraeli ásatáson került elő a bizánci korszak legnagyobb ismert borászatának feltárásakor. Az értékes ékszer viselése a vallási vonatkozásokon túl az adott személy társadalmi státuszát – és gazdagságát – jelképezte.
Korábban
„Sok erényt tulajdonítottak ennek a kőnek, köztük azt is, hogy viselőjét megvédi az ivás okozta másnaposság kellemetlen hatásaitól” – mondta el a javnei régészeti helyszínen felfedezett ókori ékszerről Amir Golani régész.
A gyűrűt egy bortárolásra használt amforaraktár maradványaitól 150 méterre találták meg. Az ásatáson egy 7. századi – a bizánci kor végére és a korai iszlám időszak kezdetére datálható – helyszínt tártak fel, de a régészek szerint a gyűrű még régebbi is lehet.
„Ametisztköves aranygyűrűjük már a rómaiaknak is volt, és lehetséges, hogy ez a darab a 3. században a városban élő társadalmi elit ékszere volt” – idézte a CNN az izraeli régészek közleményét.
Amir Golani megjegyezte, hogy az ametisztköves gyűrűnek vallási vonatkozásai is lehetnek: „A Biblia a 12 drágakő egyikeként említi az ametisztet, amelyet a Templom főpapja ünnepi mellvértjén hordott” – mondta.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Golani úgy véli, hogy a lila köves, 5,11 gramm súlyú gyűrű egykor egy tehetős személyé volt. Az ékszer viselése a tulajdonosok – akár nő, akár férfi – státuszát és gazdagságát jelképezte – tette hozzá.
Elie Haddad, az ásatás társigazgatója közleményében arról írt, hogy a drága gyűrű az ősi borászat tulajdonosáé, annak magas rangú beosztottjáé vagy egy szerencsétlen látogatóé lehetett, aki leejtette és elvesztette.
A leletről beszámoló livescience.com tudományos ismeretterjesztő portál cikke szerint az ametiszt szó a görög „ametisztosz” szóból származik, amelynek jelentése az Amerikai Gemológiai Intézet (GIA) értelmezése szerint: „nem részeg”.
Az ametiszt egy olyan kvarcfajta, amelyet egykor olyan nagyra értékeltek, mint a smaragd és a rubin, majd a 19. századi brazíliai nagy lelőhelyek felfedezése olcsóbbá és szélesebb körben hozzáférhetővé tette a drágakövet – közölte a GIA.
Az ókorban többféle módon is védekeztek a másnaposság ellen. Az ókori görögök – egy 1900 éves papirusz tanúsága szerint – babérlevélből készült nyaklánc viselését javasolták a részeg fejfájás gyógymódjának.
Az ókori Mezopotámiában feljegyezték, hogy egy orvos édesgyökér-, leander-, bab-, olaj- és bortinktúrát javasolt abban az esetben, ha az ember erős bort ivott, ami a fejét is megzavarta.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)