1900-ban a Magyar Királyi Posta kedves meglepetéssel örvendeztette meg Haáder Gabriella kisasszonyt a budapesti Rottenbiller utcában. A hölgy kézbe véve a lapot az előoldalon egy rajzot talált, amelyet az M. szignó mögé rejtőzött hódolója készített. A képen önmagát ismerhette fel jellegzetes japán kimonóban, hajviselettel, napernyőben, mellette pedig olvashatta a szerelmes üzenetet (talán nem indiszkréció ennyi év után leleplezni): „Hogy vagy, édes kis japáni bogaram? … szeretsz?” A naivan megejtő üzenet a századfordulós mindennapok gyakori jelenségét példázza, amelyet átjárt Japán és a japán kultúra iránti rajongás, az, amit egy hajdanvolt nyíregyházi újságíró így nevezett: Japánvilág Magyarországon. 

A történet kezdete sokaknak ismerős lehet: 1868-ban a Felkelő Nap országa szakítva a korábbi izolációs politikával a nyitás útjára lépett. A Meidzsi-restaurációval a japán kultúra nemcsak ismertté vált, de nagyon hamar ámulattal teli csodálatot is kiváltott a Nyugat népeiből. A nyugati képző- és iparművészetre gyakorolt hatásának, a japonizmusnak ma már jól feldolgozott irodalma van, azonban nem kell azt hinnünk, hogy csak a művészeket andalította el a szigetország varázsa. Nem volt hatástalan a közemberre sem, hiszen kíváncsiságát nagyban felkeltették azok a színházi előadások, amelyek egy színes, vidám, vonzó világnak mutatták be e távoli vidéket (ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy a keleti egzotikum iránti rajongáshoz kellett bizonyos távolságtartás, hiszen például a Budapesten az ekkor már itt lakó kínaiak és kultúrájuk irányában ilyen érdeklődés nem támadt).

Gésák éneke

Bár a színházban ábrázolt világ nem volt teljesen autentikus, mégis átlagemberek ezreinek adott lehetőséget, hogy megismerkedhessenek Japánnal. Biztos, hogy sokan először ott csodálkoztak rá az addig ismeretlen kultúrára, amelyet Kosztolányi is leírt a Pacsirtában, amikor Vajkayék elmennek megnézni a Gésákat, ami sok más városban, kisvárosban hasonlóképp történhetett: „Amint a függöny felgördült, elállt szeme-szája. Előrehajolt, hogy minden figyelmét központosítsa. A keleti regék tündérvilága elevenült meg előtte. Sárga, piros, zöld, lila cikázott, színek, melyek összekeveredtek mozgásokkal, hangokkal, szavakkal, új, ismeretlen érzésekkel, régi ismert ábrándokkal. A színpad kápráztató volt. A japáni teaház homlokzatát látta, lampionok lengettek az indigókék ég hátterében, és a csöpp teaházi lányok, a gésák karban énekeltek. […]. Japán – súgta oda feleségének. Igen, Japán, Japán. Japán, Sárszegen.”
A korban népszerűbb operettek még jobban befolyásolták a szélesebb közönség Japán-képét. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2026. tavasz számában olvasható.