A XIX. század első évtizedeinek itáliai politikai életében fontos szerepet játszottak a titkos társaságok. Az aktivitásuk ténye kétségtelen, azonban éppen titkos jellegük miatt nem könnyű feltárni a tevékenységük részleteit. Már az 1790-es években léteztek szélsőségesnek számító szabadkőműves-páholyok, de a legnevezetesebb a Carboneria lett. A valószínűleg szintén szabadkőműves-gyökerekből sarjadó szekta Joachim Murat nápolyi uralkodásának utolsó éveiben fejlődött ki Dél-Itáliában, ahol aztán 1815–1820 között megerősödött, majd innét terjedt el az észak-itáliai területekre.

A Carboneria elnevezés egyesek szerint arra utalt, hogy a tagok egy darab szenet (carbone) tekintettek a hazájuk felszabadításába vetett heves hitük jelképének, míg mások úgy vélekednek, hogy e mögött leveleik szimbolikus nyelvezete húzódik meg, amely a szénégetők (carbonaro) zsargonjára épült. Valóban, az egyes csoportjaikat venditának (bolt) vagy baraccának (kunyhó) nevezték, a fegyvereket „szénnek”, a zsarnokokat „farkasoknak”, Olaszországot pedig „erdőnek”: a „farkasok elűzése az erdőből” tehát azt jelentette, hogy a félszigetet megszabadítják a zsarnokságtól.

Francia minta

A Carboneria alapítója, pontosabban szólva az, aki átültette Itáliába, az egykori jakobinus képviselő, majd francia politikai biztos, Briot lehetett. Ő 1806-ban Joseph Bonaparte kíséretében érkezett Nápolyba, és először Chietibe, majd Cosenzába kapott intendánsi kinevezést, ahol egyébként megszerveződtek az első carbonarocsoportok, a venditák. Még Franciaországban egy favágók, vadászok és csempészek alkotta testvérülethez tartozott, amelynek a tagjait charbonniers-nek, vagyis szénégetőknek hívták, de egymás között a cousin (unokatestvér) vagy bon cousin (jó unokatestvér) megnevezést használták. Úgy tartották, hogy történetük a legendás középkori királynő, Isabella idejére nyúlik vissza, aki az erőszakos fellépésével arra kényszerítette őket, hogy az erdőbe meneküljenek. Itt találkoztak egy remetével, Teobaldóval, aki később a védőszentjükké vált, és aki csodát tett velük: segített nekik megtalálni és megmenteni a vadászat során eltévedt királyt, aki köszönetképpen maga is a társaság tagjává vált. Félretéve a mitológiát úgy tűnik, hogy ez egy kölcsönös segítségnyújtáson alapuló társaságként működött, amelynek eredetileg nem volt politikai tartalma. Az csak a forradalom során jelent meg, talán magának Briot-nak a tevékenysége révén, aki saját demokratikus és köztársasági gondolatai mentén alakította át.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2026. tavasz számában olvasható.