India ősi és rejtélyes „törpe” kamrái

Dél-India „Törpék hegyét” csaknem ezer megalitikus kamra tarkítja. Olyanok, mintha Tolkien varázsolta volna oda őket. Ha nem is az író, de a helyiek úgy hiszik, hogy ezeket egy természetfeletti, kis emberekből álló „törpe” faj hozta létre.

Első pillantásra Hire Benkal úgy tűnhet, mint bármely más falu Karnataka buja belső területein. Sziklás dombok, mangóligetek, kis téglaégetők és egy közeli csatorna által táplált mezők ölelik körül, így az indiai vidék ráérős, nyugodt hangulatát árasztja. Ám egy 90 perces túra után már fent is vagyunk a Moryar Guddán, a Törpék hegyén. Itt, a gránittal teleszórt fennsíkon csaknem ezer őskori megalitikus építmény áll, több mint 2500 éve. Ameddig a szem ellát, óriási kamrák és kerek kőlapok sorakoznak, így létrehozva India egyik legrégebbi és legnagyobb nekropoliszát – adta közre a BBC.

Temetkezési hely

A hatalmas sziklák természetes szobrokat alkotnak, amelyek úgy néznek ki, mintha bármelyik pillanatban összeomolhatnának, mégis évezredek óta rendíthetetlenül állnak. Némelyik barlangi menedéket rejt, benne falfestményekkel, amelyeken i. e. 700-500 közötti állatok – szarvasmarhákra és vaddisznókra emlékeztető lények – elevenednek meg. A történészek úgy vélik, hogy a formációkat ősi temetkezési vagy emlékező helyként hozták létre. Ám pontos rendeltetésük továbbra is rejtély.

Bár Stonehenge a világ legismertebb megalitikus emlékműve, a Földön tízezrével léteznek hasonló helyek. Európában több mint 35 000 ilyen őskori építmény található, míg Indiában csak körülbelül 3000-et dokumentáltak. Hire Benkal ősi, titokzatos szerkezeteivel és azokon ábrázolt csatabárdot forgató lovasokkal, lándzsás vadászokkal, valamint szarvas, páva- és egyéb állatfigurákkal segít képet alkotni arról, hogyan éltek, imádkoztak és temetkeztek az ősi indiai társadalmak.

A Hire Benkal régészeti lelőhely mintegy 20 hektárt foglal el, kelet-nyugati tájolása pedig ceremoniális vagy csillagászati jelentőségre utalhat. A tájat uraló óriási megalitikus sírok hatalmas fedőkövekkel és oldalfalakkal jelennek meg. Ezek az úgynevezett dolmenek, amelyek közül sok egy széles, sekély medence körül csoportosul a domb tetején. A szakértők úgy vélik, hogy ez eredetileg egy természetes képződmény lehetett, amelyet az idők során kibővítettek.

Törpe hiedelem

„Ez a hely évszázadokon át nagyon fontos lehetett, mert nem készülhetett egyetlen érában” – fejtette ki Srikumar Menon, az Országos Haladó Tudományok Intézetének docense, aki Hire Benkalt és sok más megalitikus helyet tanulmányozott Indiában.

A helyiek közül néhányan azonban úgy vélik, hogy a precíziós kamrákat nem őseik hozták létre. A legendák szerint a dolmeneket egy kihalt „törpe faj", a moriyarok építették, akik hatalmas erővel és mérnöki tudással bírtak. Chandrashekar Anegundi túravezető elmondta: néhány dolmen olyan tökéletesen megmunkált kör alakú nyílásokkal bír, amelyek túl fejlettnek tűnnek a korai kőfaragók számára. És pont ezek a formák adják a hiedelem alapját. „De ha valóban olyan kicsik voltak, hogyan tudták volna felemelni ezeket a hatalmas köveket” – teszi fel a költői kérdést Anegundi is.

Menon kutatásai során hasonló legendákkal találkozott Dél-India más részein is, például Telangana Sanna Moriyara Thatte lelőhelyén, valamint Tamil Nadu Moral Parai vidékén. Szerinte ezek a történetek talán egy ősi emberfaj – a Homo floresiensis – kulturális emlékét őrzik, amely faj Indonéziában élt, és valószínűleg 60 000–100 000 évvel ezelőtt még együtt létezett a Homo sapiensszel.

1835-ben fedezték fel

„Tudjuk, hogy a megalitikus építők emberek voltak, akárcsak mi” – szögezte le Menon. „De ezek a törpékről szóló történetek az egész régióban fennmaradtak.”

Annak ellenére, hogy a hely régészeti jelentősége és történelmi varázsa nyilvánvaló, Hire Benkal nagyrészt ismeretlen Dél-Indián kívül, és elhalványul a közeli UNESCO világörökségi helyszín, Hampi templomai és műemlékei mellett. A Vijayanagara Birodalom egykori középkori fővárosa, amely mindössze 42 km-re délre található a megalitikus helyszíntől, évente több ezer turistát és hívőt vonz.

„Ezt a helyet soha nem népszerűsítették” – mondja Disha Ahluwalia, az MSU Baroda régésze és kutatója. „Pedig sokkal több figyelmet érdemelne… Az ősi emberek hatalmas erőfeszítéseket tettek az építésükre; nekünk kétszer ekkora erőfeszítést szükséges tennünk a megőrzésükre. De először dokumentálnunk kellene őket.”

A moriyarok legendáját illetően Ahluwalia úgy véli, hogy a helyszín 1835-ös felfedezése brit gyarmati tisztek által, és azok lenéző hozzáállása a falusi közösségek technológiai tudását illetően, valószínűleg hozzájárult a mítosz terjedéséhez. „A tisztek nem ismerték a kultúránkat. Ha fel is fedezték a megalitokat, biztosan nem vették komolyan őket. Egyszerűen csak kőtábláknak tekintették” – tette hozzá.

Pusztulásnak indult

Az utóbbi években Hire Benkal megalitikus építményei vandalizmus, állattartók és kincsvadászok áldozatává váltak, akik a dolmenek alatt feltételezett kincsek után kutatva ásnak. A növényzet burjánzása, az idő vasfoga és a karbantartás hiánya szintén károkat okozott az ősi temetkezési helyeken.

„Ez egy törékeny helyszín, az emberek pedig gyakran megrongálják azt, amit nem értenek” – állította Meera Iyer, az Indiai Nemzeti Művészeti és Kulturális Örökségvédelmi Alapítvány (INTACH) bengalurui szervezetének koordinátora. Ők igazán aktívan dolgozik azon, hogy Hire Benkal felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára, hogy megmentsék az utókornak.