Hét bizarr történet a hidegháborúból

A Disneyland miatt haragra gerjedő szovjet pártfőtitkár, a szovjet kém, aki annyira részeg volt, hogy brit rendőröknek vallotta be, hogy KGB-ügynök, a pillanat, amikor a világ a kubai rakétaválságot követően a legközelebb került a nukleáris háborúhoz, és a 19 éves, nyugatnémet amatőr pilóta, aki nem sokkal a hidegháború vége előtt bohócot csinált a teljes szovjet légvédelemből. Hét hajmeresztő pillanat a hidegháború évtizedeiből.

Hruscsovot kitiltják Disneylandből

A hidegháború évtizedeinek egyik legszürreálisabb pillanata Nyikita Hruscsovhoz köthető. A szovjet pártfőtitkár 1959. szeptemberi látogatása az Egyesült Államokban nem éppen úgy sült el, hogy azt tervezték. Hruscsov néhány nappal azután, hogy megérkezett, 1959. szeptember 19-én látogatást tett Hollywoodban. Eleinte minden a tervek szerint alakult, a pártfőtitkár remekül szórakozott, ám a Twentieth Century Fox elnöke, az antikommunista Spyros P. Skouras Hruscsov híres - bár félreértett -, a kapitalisták eltemetéséről szóló szavaira ("Mi fogjuk önöket eltemetni") reagálva kijelentette, hogy bár Los Angeles nem különösebben szándékozik eltemetni senkit, ha azonban mégis erre kerülne sor, bátran vállalná a kihívást. Hruscsov erre azonnal haragra gerjedt, mivel úgy gondolta, a kijelentés egy ellene folyó, tudatos lejárató kampány része.

A szovjet vezető haragja azonban akkor hágott a tetőfokára, amikor megtudta, hogy nem látogathat el Disneylandbe. Az amerikai hatóságok azért tiltották el a szovjet vezetőt a vidámparkban történő megjelenéstől, mert attól féltek, nem tudnák garantálni a biztonságát. "Kolerajárvány tört ki? Vagy gengszterek vették át a hely irányítását?" - szakadt ki Hruscsovból. Másnap reggel elhagyta Los Angelest, és amerikai útja hátralévő részében hasonló incidensek már nem zavarták meg a nyugalmát.   

Ugrás a szabadságba

1961. augusztus 15-én még csak néhány napja kezdődött meg a berlini fal építése, amikor az egyik határszakasz védelmével megbízott keletnémet rendőr, Conrad Schumann bátor lépésre szánta el magát: átszökött  Nyugat-Berlinbe. A fiatal rendőrnek nagy ösztönzést jelentett, hogy Nyugat-Berlinben néhány összeverődött ember azt kiabálta neki, hogy “Komm rüber”, vagyis "gyere át."  Mivel ekkoriban még csak szögesdrót választotta el a német főváros két városrészét, Schumann dolga viszonylag egyszerű volt: át kellett ugrania a nem túlságosan magas akadályt. A fiú egy ideig fontolgatta, hogy mit tegyen, majd gondolt egyet, eldobta a cigarettáját, és elkezdett a drótkerítés felé futni. Miközben átugrotta az akadályt, ledobta a fegyverét, majd beszállt a nyugatnémet rendőrség ott várakozó autójába. A szökési kísérlet sikeresnek bizonyult.

A fiatalember akciója rendkívüli propagandaértékkel bírt a nyugat-németek számára, amit maximálisan ki  is használtak. A Schumann élete azonban szökése ellenére sem pont úgy alakult, ahogyan eltervezte. A 90-es években úgy nyilatkozott, hogy igazán szabadnak csak a berlini fal 1989 novemberében történő leomlása után érezte magát. Depresszióban szenvedett, és 1998-ban végül önkezével vetett véget életének.

Patthelyzet a Checkpoint Charlie-nál

A hidegháború során talán soha máskor nem voltak olyan közel egymáshoz szovjet és amerikai tankot, mint a Kelet- és Nyugat-Berlin közötti átjárást biztosító legismertebb határátkelőhelynél, a Chackpoint Charlie-nál történt incidens pillanataiban. A feszültség kiindulópontját az jelentette, amikor 1961. október 22-én a keletnémet határőrök nem engedték, hogy a kelet-berlini operaelőadásra tartó amerikai diplomata, E. Allan Lightner Jr. áthaladjon a határátkelőn. Lucius Clay amerikai tábornok válaszul elrendelte, hogy az amerikai diplomaták innentől kezdve csak katonai kísérettel közelíthetik meg a Kelet-és Nyugat-Berlin közötti határátkelőt.

A feszültség 1961. október 27-én hágott a tetőfokára, amikor Clay tábornok - a szovjetek vonakodását látva - tankokat rendelt a határátkelőhöz, nem sokkal később a szovjet tankok is megjelentek a Checkpoint Charlie-nál. A harckocsik 16 órán átnéztek farkasszemet egymással. Ha bármelyikük elkezdett volna a szemben álló félre tüzelni, annak beláthatatlan következményei lehettek volna. Ám mivel egy fegyveres konfliktus egyik félnek sem volt érdeke, végül visszavonták a tankokat, és innentől kezdve a diplomaták és a tisztek már valamivel szabadabban járhattak át a másik városrészbe.

A világ legostobább kéme

1971. augusztus 30-án éjszaka Charles Shearer rendőr és társa egy rendőrautójuk előtt haladó, világítás nélkül közlekedő kocsit vett észre London utcáin. Elkezdték követni a járművet, majd amikor látták, hogy összevissza halad az úton, félreállították. Amint a sofőr kiszállt a kocsijából, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen részeg. Az alkoholtól bűzlő sofőrt a rendőrautó hátsó ülésére ültették, a férfi ekkor azonban az autót vezető Charles Shearer vállára tette a lábát. A rendőr emiatt kérdőre vonta az ittas férfit, aki erre nem túl taktikus módon csak annyit felelt: "Nem szólhatsz hozzám és nem verhetsz meg, én egy KGB-ügynök vagyok."

Mivel ilyesmivel már többször is találkoztak, a rendőrök úgy gondolták, csak egy újabb szájhőssel van dolguk. Az őrsön az ittas úriember megtagadta, hogy vizelet- és vérmintát vegyenek tőle, és a szondát sem volt hajlandó megfújni. Hamarosan azonban kiderült, hogy a részeg férfi, Oleg Ljajin valóban KGB-ügynök, aki hivatalosan a nagy-britanniai orosz kereskedelmi delegáció vezetőjeként tartózkodott az országban. Az ügynök azonban megegyezett a hatóságokkal, hogy új életet kezdhet Nagy-Britanniában, cserébe pedig fontos információkat adott ki a KGB tevékenységéről. Ljajin - új személyazonossággal - maradt, a szovjet kereskedelmi delegáció 105 munkatársát azonban kiutasították az országból.

Alagút a nagykövetség alatt

Bár a hidegháború legmelegebb évein a 70-es években már túl volt a világ, a két szemben álló szuperhatalom azonban még ekkor is képes volt hajmeresztő biztonsági intézkedéseket hozni. 1977-ben, miközben a szovjetek éppen a washingtoni Wisconsin Avenue-n létesítendő nagykövetségük építési munkálataival voltak elfoglalva, az amerikaiak úgy döntöttek, egy alagutat ásnak az épület alá, hogy könnyedén ki tudják hallgatni a szovjeteket. Az FBI-nak azonban még ez sem volt elég. Az ügynökség munkatársai számos házat vásároltak a környéken, hogy a szovjeteknek még véletlenül se legyen esélye bármit is titokban tartani.

A hadművelet azonban totális kudarccal ért véget, az alagút ugyanis gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult. A víz gyakran beszivárgott a járatba, és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) csúcstechnológiás berendezései is rendre csődöt mondtak. A helyzetet tovább bonyolította, hogy az alagútban szolgálatot teljesítő ügynököknek legtöbbször fogalma sem volt arról, hogy a nagykövetség épületének melyik része alatt állnak éppen. Egyedül a raktárszoba lehallgatása nem jelentett problémát. 1989-ben aztán a szovjeteknek kémkedő FBI-ügynök, Robert Hanssen beszámolt az alagút létezéséről, így az amerikaiak nem tehettek mást, be kellett szüntetniük jórészt haszontalannak bizonyuló föld alatti tevékenységüket.

Pár lépésre az atomháborútól

Bár a világ az 1962-ben, a kubai rakétaválság idején állt legközelebb a nukleáris háborúhoz, két évtizeddel később is csak kevés hiányzott egy atomkatasztrófához. 1983 novemberében az Able Archer 83 nevű hadművelet keretén belül az Egyesült Államok és szövetségesei által, 40 ezer  NATO-katona részvételével megtartott szimulált hadgyakorlat-sorozat majdnem tragédiához vezetett. A kitalált forgatókönyv szerint a Varsói Szerződés csapatai offenzívát indítottak Finnország, Görögország, Jugoszlávia és Norvégia ellen, majd a NATO-csapatok bevetését követően a konfliktus az atomfegyverek tömeges bevetésével érte el csúcspontját. Mivel azonban a hadműveletben számos magas rangú amerikai és európai politikai és katonai vezető is részt vett, a hadgyakorlat pedig rendkívül valósághűre sikeredett, a szovjetek azt hitték, valódi támadásról van szó.

A várható offenzívától félve a szovjetek felkészültek a megelőző csapásra. Nukleáris robbanófejekkel látták el Kelet-Németországban és Lengyelországban állomásozó katonai gépeiket, atomfegyverekkel felszerelt tengeralattjárókat rendeltek az Északi-sark közelébe, és a legmagasabb készültségbe helyezték az SS-20-rakétáikat. Bár a NATO vezetői észlelték a szovjetek készülődését, úgy gondolták, ők is egy csak háborús szituációt színlelnek. Tévedtek, a szovjeteknek azonban szerencsére sikerült józanul mérlegelni a helyzetet, megmentve ezzel a világot a pusztulástól. 

Rés a vasfüggönyön

1987. május 28-án a moszkvai járókelők egy különös eseménynek lehettek szemtanúi. Nem sokkal este 7 óra előtt után egy nyugatnémet zászlóval díszített repülőgép szállt le a város központjában található Boldog Vazul-székesegyház előtt. A gépet egy 19 éves amatőr pilóta, Mathias Rust vezette. Rust az eredménytelenül záródó 1986-os Reagan-Gorbacsov találkozó után döntötte el, hogy a hidegháborús feszültség csökkentésének egy sajátos módját választja, és a hatóságok tájékoztatása nélkül Moszkvába repül, hogy „képzeletbeli hidat” képezzen Kelet és Nyugat között.

A mindössze 50 órás repülési tapasztalattal rendelkező pilótát 1987. május 13-án szülei abban a tudatban engedték útjára hamburgi repülőtéren, hogy skandináviai körútra megy. Helsinkiben a légiforgalmi irányítóknak Stockholmot jelölte meg úti célként, néhány perccel a felszállás után azonban hirtelen elfordította a repülőgép kormányát, és a Szovjetunió felé vette az irányt. A szovjet légvédelem határozatlanságának és inkompetenciájának köszönhetően Rust akadálytalanul ért Moszkvába. Pár percnyi körözés után végül a Vörös tértől nem messze szállt le, ahol a járókelők azonnal megrohamozták autogramért. Bár a pilóta több mint egy évig börtönben volt, akciója nem volt hiábavaló. Megmutatta, hogy a Szovjetunió már korántsem tekinthető egy félelmetes szuperhatalomnak. Légvédelme kijátszásához mindössze egy tinédzserkorú pilóta meggondolatlanságára volt szükség.