Sarlóval a nyakukon temették el őket, nehogy visszatérjenek a halálból

A halottakat általában azért helyezik gondosan sírba, hogy békében nyugodhassanak. A kora újkori Lengyelország egyik temetőjében azonban néhány ember esetében mintha az lett volna a legfontosabb, hogy semmiképpen se tudjanak onnan kijutni. Volt, akinek sarlót fektettek a nyakára, másnak követ helyeztek a torkára. A különös temetkezések mögött a kutatók szerint a visszatérő halottaktól való félelem állhatott.

Drawsko Lengyelország északnyugati részén, a Noteć folyó közelében fekszik. A településhez tartozó, Drawsko 1 néven ismert temetőt elsősorban az ott talált pénzérmék alapján a 17–18. századra datálják. Régészeti kutatása már 1929-ben megkezdődött, rendszeres feltárásokra azonban csak 2008-tól került sor. A temető azért is szokatlan, mert a korabeli településtől viszonylag távol helyezkedett el.

2008 és 2012 között mintegy 285 ember csontvázát tárták fel, ahol a halottakat általában egyenként, gyakran fakoporsóban helyezték nyugalomra, és a legtöbb sír nem különbözött a korszak szokásos temetkezéseitől. Hat eset azonban feltűnően más volt.

A régészek ezeket „deviáns”, illetve a szakirodalomban gyakran „vámpírtemetkezésnek” nevezett sírokként írták le. Nem arról van szó, hogy bizonyíthatóan vámpírnak tartották volna az elhunytakat: a kifejezés azokra a szokatlan rítusokra utal, amelyek célja feltehetően a halott visszatérésének megakadályozása volt.

A hat sírban egy felnőtt férfi, három felnőtt nő, egy késő kamaszkorú lány és egy gyermek vagy fiatal, meghatározhatatlan nemű személy feküdt. A különleges bánásmód tehát nem kötődött egyetlen nemhez vagy korcsoporthoz. Öt halottra sarlót helyeztek: a penge vagy a torkon, vagy a has tájékán feküdt. A korabeli hiedelmek alapján a kutatók úgy értelmezik a helyzetét, hogy amennyiben a halott megpróbált volna felkelni, a penge levághatta volna a fejét vagy felhasíthatta volna a testét.

Két sírban pedig nagy követ is találtak az állkapocs alatt. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a kővel a halott száját próbálták zárva tartani, nehogy harapni vagy táplálkozni tudjon. A kutatók azonban óvatosan fogalmaznak: az ilyen tárgyak jelentését néprajzi párhuzamok és más kelet-európai temetkezések alapján lehet rekonstruálni, hiszen  közvetlen magyarázatot természetesen nem hagytak hátra azok, akik a sírokat elkészítették.

Különösen érdekes az is, hogy a hat sírt nem különítették el a közösség többi halottjától, hanem ugyanabban a temetőben, a szabályos sírok között helyezkedtek el. Ez arra utalhat, hogy az elhunytakat nem feltétlenül taszították ki teljesen a közösségből. Megkaphatták a megszokott temetést, miközben hozzátartozóik vagy szomszédaik egy további biztosítékról is gondoskodtak arra az esetre, ha mégsem maradnának nyugton.

A szláv néphitben régóta jelen volt a visszatérő halott alakja. A lengyel folklór egyes hagyományai szerint a lélek a halál után elválik a testtől, és egy ideig még az élők világában maradhat. Különösen veszélyeztetettnek tarthatták azokat, akik szokatlan körülmények között haltak meg, öngyilkosok lettek, nem keresztelték meg őket, házasságon kívül születtek, valamilyen módon kívülállónak számítottak, vagy elsőként haltak meg egy járványban. A sarlókhoz és kövekhez hasonló tárgyaknak pedig elhárító szerepet tulajdoníthattak.

Felmerült ezért az a lehetőség is, hogy a drawskói halottak idegenek voltak, akikkel szemben a helyiek bizalmatlanok lehettek. A fogzománcból végzett stronciumizotópos vizsgálatok azonban nem ezt mutatták. A kutatásba bevont, ilyen különleges temetésben részesült személyek izotópos értékei a helyi lakosságéval egyeztek, vagyis nagy valószínűséggel Drawsko környékén nőttek fel. Egy 2017-es, oxigén- és szénizotópokat is vizsgáló kutatás ugyancsak azt erősítette meg, hogy a „vámpírként” eltemetett emberek nem egyszerűen idegen jövevények voltak.

A csontok sem adtak egyszerű választ. A kutatók nem találtak statisztikailag jelentős különbséget a különleges és a hagyományos sírokban fekvő emberek között a betegségek, testi stressz vagy sérülések nyomait tekintve. Egy későbbi vizsgálat szintén arra jutott, hogy az egészségi állapot önmagában aligha magyarázza, miért részesült valaki ilyen szokatlan temetésben. A kiválasztás oka sokkal inkább társadalmi vagy kulturális lehetett.

A kutatók a járványok lehetőségét sem zárták ki. A 17. században Kelet-Európa több területét sújtották kolerajárványok, és a korabeli hiedelmek szerint egy járvány első halottjáról könnyebben feltételezhették, hogy visszatérhet. A kolera ráadásul olyan gyors lefolyású betegség, hogy jellemzően nem hagy felismerhető nyomokat a csontvázon. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy a hat drawskói ember valóban kolerában halt volna meg, ezért ez csak az egyik lehetséges magyarázat.

A temető más tárgyai is azt mutatják, hogy a természetfeletti veszélyektől való védekezés nem kizárólag ehhez a hat emberhez kapcsolódott. A feltárt sírok 36 százalékában összesen 119 pénzérmét találtak, amelyek közül több a halott szájába vagy nyelve alá kerülhetett. A kutatók szerint ezeknek is tulajdoníthattak védelmező szerepet: megakadályozhatták, hogy ártó szellem jusson a testbe, vagy jelképesen elfoglalhatták a visszatérő halott száját. Szent Benedeket ábrázoló érmek is előkerültek, méghozzá hagyományos sírokból.

A drawskói leletek így nem azt árulják el, hogy kik voltak „vámpírok”, hanem azt, hogy mitől féltek az élők. Hat ember halála valamilyen okból elegendő bizonytalanságot kelthetett ahhoz, hogy a szokásos temetési rítusokon túl további óvintézkedéseket is alkalmazzanak.