10 űrmítosz a történelemből
2015. március 4. 18:29
Korábban
1. Sokszor elhangzik, hogy az i. e. 3. század és i. sz. 17. század eleje között, Kína északi határán épült kínai nagy fal az egyetlen emberi alkotás, amely az űrből is látszik. Ez azonban nem igaz.
2. A hidegháború egyik legemblematikusabb fejezete, az 1955 és 1972 között zajlódó űrverseny során a kormányok hatalmas pénzösszegeket fordítottak az űrkutatásra. Ám valójában a NASA az űrverseny csúcspontjának számító hatvanas években is a költségvetés csupán 4,4 százalékát emésztette fel.
3. Az összeesküvés-elméletek szerint a hat holdraszállás a történelem legnagyobb csalása volt, s a NASA egy berendezett stúdióban fotózta le az emberiség egyik legfontosabb pillanatát.
4. Már az őskor óta a kollektív emberi tudat része, hogy a Nap sárga színű. Az égitest valójában fehér, azt csak a Föld légköre miatt látjuk más színűnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
5. Egy elmélet szerint nem Jurij Gagarin volt az első ember az űrben, ő csupán abban „érdemelte” ki az elsőséget, hogy elsőként élte túl az űrutazást. Az „elveszett kozmonauták” kifejezést arra a legalább két űrhajósra értjük, akik valószínűleg megjárták az űrt, ám küldetésük kudarccal végződött. Létezésüket azonban soha nem erősítették meg az oroszok.
6. A Hold sötét oldala valójában nem létezik. Az igaz, hogy Földünk egyetlen holdja mindig ugyanazon oldalát mutatja felénk, azonban a túloldal is ugyanúgy kap napfényt. Sőt az ún. sötét oldalt már 1959-ben lefényképezték a szovjetek.
7. A közhiedelemmel ellentétben az aszteroidaöv (másik nevén kisbolygóöv) könnyen hajózható, ennek fényében az 1980-as A Birodalom visszavág című filmben Han Solo félelmetes utazása nem is tűnik annyira kivitelezhetetlennek.
8. Habár a hollywoodi filmekben számtalanszor robbant már fel egy-egy űrhajó zajos hanghatások kíséretében, az igazság az, hogy az űrben nincsen hang.
9. A Vénuszra régóta úgy tekintenek, mint a Föld ikertestvérére, ugyanis közel azonos méretűek, s összetételük is megegyezik. Az 1920-as években kezdődött ultraibolya-megfigyelés után azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy van egy apró különbség köztük: a Vénuszon meglehetősen barátságtalan körülmények uralkodnak.
10. A legkorábbi, földönkívüli támadásról beszámoló újságcikk 1881-ben jelent meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban](/ih0Ax/label/.cut-640x400/763.jpg)
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap