Hat legendás kincs, amely máig izgalomban tartja a kalandorokat
2017. április 3. 10:37
Korábban
Hamis bankjegyek már igen, a legendás aranykészletek azonban még nem kerültek elő a náci Eldorádóból
A második világháború utolsó hónapjaiban a náci kormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy elrejtse a háború évei alatt a megszállt területekről, múzeumokból és zsidó családoktól elrabolt értékes tárgyakat. Még napjainkban is izgalomban tartják a közvéleményt az olyan történetek mint például a híres náci aranyvonat, amely állítólag 300 tonna aranyat szállított titkos lengyelországi alagutakon keresztül. Egy másik hasonló legenda kapcsolódik az osztrák Alpok hegyeiben fekvő Toplitz-tóhoz is. A „náci Eldorádóként” is emlegetett tóban állítólag több milliárd dollár értékű aranyat rejtettek el a háború végén – amelyből azonban mindmáig semennyi sem került elő. A történetnek azonban minden bizonnyal van valóságalapja, hiszen 1959-ben búvárok több millió dollárnyi hamis nyugati pénzt fedeztek fel a tó alján, amelyet a nácik azért nyomtattak, hogy azzal tegyék tönkre a szövetségesek gazdaságát. A History cikkéből kiderül, hogy a nácik kincseiért folyó vadászat korántsem mentes a veszélyektől: Eddig legalább hét ember fulladt meg a hegyi tó jeges vízében az elveszett arany után kutakodva.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje tegnap
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház tegnap
- Mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy skót remekművet tegnap
- Új DNS-kutatás árnyalja a longobárdok kárpát-medencei történetét tegnap
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang tegnap
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát tegnap
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum tegnap
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége tegnap



















