Földrengés rongálta meg a Kumamoto kastély falait
Súlyos, 7,1-es magnitúdójú földrengés rázta meg a japán Kumamoto prefektúrát, amelynek következtében jelentősen megrongálódott a szigetország egyik legfontosabb történelmi műemléke, a Kumamoto kastély. A természeti csapás a tizenötödik századi kőfalak több szakaszát is romba döntötte, ami felbecsülhetetlen veszteséget jelent a japán nemzeti örökség és az erődítményépítészet történelmi hűségének kutatása számára.
- Egy 7,1-es magnitúdójú földrengés következtében leomlott a japán Kumamoto kastély kőfalainak egy része.
- A tizenötödik és tizenhetedik század között épült erődítmény az ázsiai szigetország három legjelentősebb várának egyike.
- A természeti csapás súlyosan veszélyezteti a Meidzsi-kori ostromot is túlélt, eredeti állapotban fennmaradt műemlékeket.
A Japán Meteorológiai Ügynökség adatai alapján a tíz kilométeres mélységben kipattant, majd egy 6,1-es utórengéssel kísért földmozgás epicentruma Kumamoto város térségében volt. A katasztrófa nyomán a prefektúra számos településén tűzvészek pusztítanak, az összeomlott lakóházak romjai alatt pedig a hatóságok jelenleg is kutatnak a rekedt áldozatok után.
A legjelentősebb kulturális kár a Csúó negyed egy magaslatán elterülő ősi erődítményt érte, ahol az eredeti, évszázados kőalapzatok több ponton megadták magukat a tektonikus erőknek. A Himeidzsi és a Macumoto kastélyok mellett ez az épületegyüttes Japán három legkiválóbb állapotban megőrzött erődrendszerének egyike, amelynek tizenhárom megmaradt faépületét a hatóságok kiemelt kulturális értékként tartják nyilván.
A műemlékegyüttes története a szamurájok korának viharos évszázadaiba nyúlik vissza. Az első erődítéseket 1467-ben Ideta Hidenobu szamurájvezér emeltette a stratégiailag fontos dombtetőn, majd a védelmi rendszert 1496-ban Kanokogi Csikakazu helyi földesúr bővítette tovább. A komplexum igazi aranykora 1588-ban kezdődött, amikor Kató Kijomasza katonai parancsnok áthelyezte ide a rezidenciáját. A hadvezér az 1601 és 1607 közötti nagyszabású építkezések során egy páratlanul kiterjedt, negyvenkilenc tornyot, tizennyolc főkaput és huszonkilenc mellékkaput magába foglaló várrendszert alakíttatott ki, amelynek végleges formája 1610-re készült el.
A kastély történelme során számos pusztító ostromot élt túl, amelyek közül a legjelentősebb az 1877-es Szacuma-lázadás volt. Ebben a konfliktusban a modernizációt szorgalmazó Meidzsi-kormánnyal szemben fellépő helyi szamurájok vették körbe az erődöt, és a harcok során a főépület, valamint a komplexum jelentős része a lángok martalékává vált. A pusztítást mindössze tizenhárom épület vészelte át eredeti formájában.
A vár öregtornyát 1960-ban modern technológiával építették újjá, majd 1998 és 2008 között egy évtizedes, átfogó restaurációs program keretében a tizenhetedik századi épületek nagy részét is helyreállították. A mostani földrengés által okozott kőfalomlások éppen ezért drámai visszalépést jelentenek a japán örökségvédelem elmúlt évtizedekben elért eredményei szempontjából.
