Évtizedekkel megelőzte korát a lágymányosi Konstantinápoly, Buda szórakoztató-negyede

Európa legnagyobb vigalmi negyedét a pesti éjszakából meggazdagodó Somossy Károly, az „élet császára” építtette 1896-ban. Konstantinápoly Duna-parti másolatának bazári bevételei azonban fél év elteltével elapadtak a türelmetlen uzsorások és a rendszeres szúnyogtámadások miatt-, így a revüigazgató csakhamar csődbe ment. A lágymányosi Aja Szófia dzsámi helyén ma a Schönherz Zoltán Kollégium áll.

Betyártanyától az orfeumig

Aki „Pestet megtanította mulatni” – jellemezték kortársai Somossy Károlyt, aki már életében legendássá vált Monarchia-szerte különleges hóbortjai, magyarosan nagyvonalú gavallér természete és több hétig tartó bacchanáliái miatt. A korabeli sajtótudósítások szerint a nagyhatalmú revüigazgató hetente küldte Bécsbe fehérneműit mosatni, márkás és finom varrású öltönyeit pedig rendszeren Párizs és London boltjaiból hozatta a „székesfőváros lakosságának nagy ámulatára”.

Egy-egy ebédjére két-háromszáz, az örökifjú Zichy Jenő gróffal közösen átmulatott éjszakái során pedig nemegyszer négyezer koronát is elköltött, amit mindig vastag kaviárággyal és vörösre főtt homárokkal díszített meztelen hajadonok felszervíroztatásával koronáztatott meg. Ki volt hát ez az élet császárának is hívott könnyű életvitelű mágnás, aki egy esti lumpolása alatt elverte egy segédhivatalnok ötéves keresetét?

Somossy egy „szegény füttyös házaló” fiaként látta meg a napvilágot 1828-ban (más források szerint 1837 vagy 1838-ban) Győr külvárosában. A Singer vezetéknéven anyakönyvezett ifjú a 94. honvédzászlóalj toborzótisztjeként hamar Klapka komáromi erődjében találja magát, ám a szabadságharc bukása után inkább a nyilvánosságot választja a bujkálás helyett.

Pestre költözik, hogy alkalmi pincéri munkát vállaljon a Swoboda Ignácz üzemeltette Széna (ma Kálvin) téri hírhedt Két pisztolyhoz címzett zsiványtanyájában, ahol - a közeli széna-és sertéspiac miatt- tíz évvel korábban még rendszeres vendége volt a háznak Sobri Jóska és Bogár Imre, de a fogadó olcsó kvártélya miatt rendszeresen itt ébredt meg a lóversenyfüggő Szemere Miklós politikus uram is. Alapos iskola a vendéglátáshoz.

A Singer fiú kitanul minden fortélyt, trükköt az egykori Marczibányi család alapította fogadóban, majd csúfsága ellenére sikerült Swoboda molett nővérét is rávennie a gazdagsággal kecsegtető hőn áhított házasságra. A frigy nem tart sokáig. A család haragja elől a „kis csapláros” egészen Hollandiáig kénytelen menekülni frissen szerzett néhány ezer forintos vagyonával, hogy ott szerepkört váltva, 1866-ban titkári teendőket vállalhasson el Wilhelm Carré cirkuszánál.

A bohócmutatvány jól sikerült. Pár év elteltével Singer már a prágai Dersin cirkusz vezérigazgató-helyettese, az 1870-es keltezésű magyar hetilapok pedig már csak úgy emlegetik az „ügyes kezű pénztárost”, mint az István (ma Klauzál) téren vendégszereplő Renz cirkusz művezetője.

Singer ekkortájt kanyarodik újra vissza a vendéglátáshoz. Szórakoztatóipari tapasztalatait felhasználva rögtön titkári állást kap a Rostély (ma Gerlóczy) utcai Károly-kaszárnyában működő Carlé Varietében, hogy innen teli zsebbel távozva, 1872-ben átvehesse a Nemzeti Múzeum mögötti Beleznay-kert üzemeltetését, újdonsült tulajdonosként pedig a közeli Korona Kávéházat. Artistaszámok, bohózatok, érzelgős valcerek és balett-betétek szórakozatják a nagyérdeműt, de Bihari János cigányprímás foglalkoztatásán kívül számtalan egykori artistáját, állat-és hangszerutánzóját is beveti az első tervszerűen kitalált magyar nyelvű szórakoztató-fellegvárban.

A könnyen szerzett vagyonán és a sikeren felbuzdulva, az országban elsőként ő indítja be a csak kuplékat, polkákat és valcereket repertoárján tartó „Vígszínházat”, a minden este 11-kor nyitó Anker Saal mulatót. A Sugár (ma Andrássy) úti műintézmény hamar a pesti éjszaka hírhedt lokálja lesz a vehemens Linzer Pali karmester, az illegális prostitúció és a hangos tivornyák miatt-, ám klubját nem ezért, hanem a telek helyére megálmodott Operaház 1875-ös alapozása miatt kellett bezárnia.

Persze anyagi gondokkal ekkor már nem küszködik a Somossyra magyarosított győri aranyember, német gyökereitől ellenben elegánsan búcsúzik: vagyona egy részét az 1891-ben leégett Gyapjú (ma Báthory) utcai Német Színház pótlására ajánlja fel, a maradékból pedig mulató céljából megveszi Bródy Zsigmond újságírótól a Nagymező és a Mozsár utcák sarkán álló földszintes puritán küllemű épületet.

Szex, erotika, pompa és gyilkosság

Ezen a telken építteti fel 1894-ben Fellner és Helmer bécsi építészmérnökök tervei alapján az Első Fővárosi Orfeum néven futó újabb mulatóját, amelynek belső berendezéséről a kortársak csak szuperlatívuszokban beszéltek: a jobb láthatóság miatt a nézőtér a színpad felé lejtett, a bútorok barokk stílusban készültek, szokatlan húzásként a széksorok között még vacsorázni is lehetett.

A karzaton büféasztalok terpeszkedtek, a kiszolgálószemélyzet pedig válogatott, csinos lányokból állt. A mulató bámulatos pompával berendezett télikertje még Krúdy Gyulát és Ady Endrét is megihlette. Tőlük tudjuk, hogy itt a falakat bársony és damaszt drapériákkal, drága perzsa faliszőnyegek burkolták, a díszesen kovácsolt, lámpákkal felszerelt vasoszlopok tartotta üvegtető alatt pedig pálmafák bólogatták fejüket a huzatban, a plafonról pedig egy „szénásszekér” méretű villanycsillár lógott le. Itt gyülekeztek a válogatott szépségű büféslánykák is, akik a bőrkanapékon elterülve lesték a vendégek hívó szavát.

Az Orfeum kínálata túlhaladta a világhíres bécsi Romacher varieté színvonalát is. Rendszeresen fellépett ezen a színpadon Raden műlovarnő és fekete paripája, Josef Linzer énekes, Fregoli az átváltozóművész és Cody, a trambulinról lövöldöző ezredes. Ám az egyik legnagyobb szenzációt mégis a kitűnően táncoló és éneklő, vörösesszőke hajával, dús kebleivel operáló Carola Cecília jelentette, akinek csalfa kegyeiért Lazarovits Zdenkó bácskai nábob hajlandó volt közel egymilliós örökségét is feláldozni, mindezt akkor, amikor a MÁV elnöke sem keresett többet évi tizenötezer koronánál.

Cecília betyárruhában előadott mutatványán csak két előadás tett túl, a Frauen Batallion - azaz Női zászlóalj - nevű operett kétszáz, testhez simuló dresszbe öltöztetett „szemérmetes” lány kánkán tánca, illetve az Amerikából importált hat Barrison-lány – akik csinos gyermeki arcuk ellenére a legpajkosabb tartalmú kuplékat adták elő.

Somossy jó művészi érzékkel a főbb előadások szünetében vagy szókimondó eredményei miatt külföldön is rögtön utánzott sanzonokat, színházi találatokat adatott elő brettli művészeivel, vagy hiányos öltözetű táncosnőivel ejtetett egy-két félreérthető mozdulatot – kikről ma már csak egy személyre tart igényt az utókor emlékezete, nevezetesen a Mágnás jelzővel illetett Turcsányi Elzára, aki Schmidt Miksa bútorgyáros, a Kiscelli kastély hajdani tulajdonosának szeretője volt. Az egykori kolléganői által sokat irigyelt gyönyörű hölgy sorsa egyébként nem volt annyira irigylésre méltó.

Az Est című napilap 1914. január 10-ei tudósítása szerint, miután a mosónő lányából dívává lett Elza ékszerlopáson kapta Kóbory Rózsi 26 éves komornáját, és annak szeretőjét Nick Gusztáv péklegényt, azok meglepetésükben inkább egy törülközővel megfojtották úrnőjüket, nehogy lelepleződjenek a hatóság előtt. A bizonyítékként használható holttestet egy kosárba tuszkolva a Dunába dobta e két szerencsétlen, amelyre másnap hajnalban talált rá Katzenberger Márton és Szabó Márton, a két galamblelkű kavicsszállító fuvaros. Az öreg Schmidt bánatában a kastély mellé építtetett kápolnával búcsúztatta el egykori szerelmét.

A lágymányosi Konstantinápoly

A Somossy-mulató kapcsán az erkölcscsőszök hiába kiabáltak egyfolytában botrányt, és követelték a hely azonnali megszüntetését, az ingyen reklámnak hála az Orfeum híre egészen Portugáliáig eljutott. Jól példázza ezt az 1896-os Győri Napló beszámolója, amikor a portugál királynő főudvarmestere, gróf Ficaldo és főudvarmesternője Pamella hercegné, Vasconeillos kamarása, az udvarhölgyei kíséretében két páholyból nézte végig a hajnalig tartó extrád műsort.

Persze ekkoriban az „élet császára” már újabb kihívásokra és nagyobb bevételekre gyűjtötte energiáit, hiszen a millenniumi ünnepségekre készülő Országgyűlés már kijelölte a Városligetben felépítendő, középkori hangulatú tornyokkal, bástyákkal, sőt még egy dzsámival is gazdagított Ős-Budavára díszletváros helyét, sőt annak építetésével igencsak jól haladt. Somossy ekkor döntötte el, hogy ennél ő egy sokkal dekoratívabb és nívósabb, méreteiben pedig egy sokkal nagyobb vigalmi negyedet fog megvalósítani az akkor még beépítetlen lágymányosi lapályon.

Maga a helykiválasztás tökéletesnek volt mondható, hiszen hosszában a Gellérthegytől a Déli Vasúti Összekötő (ma részben II. Rákóczi Ferenc) hídig, széltében pedig a Dunától a mai Budafoki útig elterülő 4,1 négyzetkilométeres terület, ekkor még csak egy fűzfákkal szegélyezett hatalmas tó volt, közepén egy apró tojásdad alakú szigettel. Nem a természet csodája volt ez az elhagyatott dél-budai tengerszem, hanem árvízvédelmi céllal építette még 1870-től 1874-ig az állam, hogy a főváros lakossága és annak ingatlanállománya ne pusztuljon el ismét, mint ahogy az 1838-ban bekövetkezett.

Érdekes fintora volt a sorsnak, hogy ez a Reitter Ferenc tervezte új Duna-ág csak azért mentette meg 1876. február 25-én Budapest népét egy újabb árhullámtól, mert alacsony gátjain minden gond nélkül átzúdulhatott a haragos víz a lakatlan kelenföldi szántókra. A 14 millió forintba került beruházás totális csődjétől függetlenül a kormány bár még további 5,5 millióért megemeltette a már két száraz és két vizes dokkal is felszerelt Téli Kikötő gátrendszerét, ám a csekély teher- és áruforgalomra hivatkozva az üzemeltetési jogot megnyert Dunagőzhajózási Társaság is inkább levonult a területről 1890 őszén.

A Dunakanyar budai oldalából lecsípett 3,6 kilométer hosszú Promontornak is hívott új Duna-ág tehát tökéletes helyszínnek ígérkezett: A tetemes banki és magánkölcsönökből megalapított Konstantinápoly Budapesten Rt. igazgatósága első lépcsőben így felkérte Kellner Lipót építészt és Gerster Kálmánt, a Nemzeti Szalon igazgatóját, hogy tervezzék meg a török birodalom fővárosának csaknem pontos Duna-parti másolatát. Az ácsmunkák kivitelezésével Hauszmann Sándor vállalkozását, az épületek gipszfalainak megépítését és kifestését pedig Gerster Károly színházi grafikus és csapatára bízta Somossy.

Mivel a vigalmi negyed főbejáratát a Zenta utca magasságában képzelték el, így az 1896 márciusában elkezdett tereprendezési munkálatok során a mai Bertalan Lajos utcáig teljesen fel kellett töltetnie az igazgatóságnak a tó északi részét. A mai Kuspér - Stoczek- Egry József utcák határolta tömb magasságában egy félszigetet is kialakított a cég. A munkálatokkal olyan gyorsan haladtak, hogy a tervezett egy év helyett, 1896. május 23-án már ki is nyithatta kapuit a budapesti török város.

Virtuális séta a dél-budai Bizáncban

A 4,1 négyzetkilométer nagyságú negyedet a nagyközönség leginkább nem a Zenta utcai főbejárat felől, hanem a Fővám, és az Eskü (ma Március 15.-e) térről menetrendszerűen közlekedő hajókkal közelítette meg. A hajókázás – luxustól függően – öt, illetve hét krajcárba került a látogatóknak. A vasúti hídhoz közeli kikötőről kiszállva az utasok jobbra fordulva a Nagy Szultána emeletes kávéház szamárhát ívű árkádokkal tagolt dzsámi-szerű minaretes épületét láthatták, balra pedig több kisebb méretű mulatóhely mór stílusú épületét.

A rakpart egész hosszában parkosított, Dunára kifutó virágos teraszokkal és közvilágítással felszerelt terület volt. A kikötővel szemközti tojásdad formájú szigetet egy 10 méter széles oszlopokon nyugvó, 30 magas toronnyal tagolt fahídon lehetett megközelíteni. Itt helyezték el az angol James Pani & Sons cég három pirotechnikai épületét. A szakember a kiállítás fény- és tűzijátékainak színvonalát azzal is növelte, hogy a sziget körül bő 30 méter széles uszályon különböző élőképeket is bemutattatott Magyarország történelméből a Nemzeti Szalon színészeinek közreműködésével.

A millenniumi rendezvény ideje alatt ráadásul a világhírű „tűzszerész” egy három napig tartó, 60 hajóból álló „tengeri ütközeteket” is levezényelt, ahol szó szerint az összes frissen ácsolt hadihajót elsüllyesztette az Aranyszarv-öbölre átkeresztelt tavon.

Persze a Duna holtágán nemcsak hadihajók, varieté, kabaré, prózai és operaelőadásoknak kiképzett színpadi uszályok, illetve piros fezbe öltözött eredeti törökök irányította 83 kaik (gondola) ringatózott, hanem egy Velencétől kölcsönzött színes lampionokkal felszerelt Gallegiante (nagyméretű díszhajó) is, amin 30 fős olasz énekkar adta nap, mint nap a szerenádot a part menti kávéházakban turbékoló pároknak.

A hídon továbbhaladva a látogató a Fényes Portáról elnevezett térre érhetett, amelynek középpontjában a 7570 négyzetméteren elterülő isztambuli Aja Szófia dzsámi pontos díszletmása állt, bár ehhez a tényhez gyorsan hozzá kell tenni, hogy a budai replika anyagi okok és időhiány miatt nem épült fel teljesen. A templom alapkövét mohamedán szertartás mellett 1896. június 1-én helyeztette el Somossy. (A díszlet dzsámi helyén ma a Schönherz Zoltán Kollégium áll.)

A tértől balra a tó ívét követve az úgynevezett Korzó húzódott, amit kávéházak, éttermek, fogadók, a Nagy Zenepavilon, valamint a holland Frascati színház hatalmas épülettömbje tett változatossá, amelynek színpada ekkor Budapest legnagyobbja volt. (Ma az Infopark „A” és „B” irodatömbje áll a helyén.) A Fényes Porta tér jobb oldalát a minaretekkel, aranyozott kupolával díszített Nagy Színkör „U” alakú palotája zárta le, amely előtt rendszeresen húzták a talp alá valót Dankó Pista és Hamza Gyuszi cigányzenekarai mellett az olasz tarantellások és a kisázsiai népdalénekesek.

A mesés kelet hangulatát erősítette az Aja Szófia dzsámitól északra kialakított girbe-gurba vonalú Sztambul utca, amelynek bazárjában jósok, misztikus török színházak és vándorkomédiások szórakoztatták a népet. Itt kapott helyett Törökország legnagyobb forgalmat lebonyolító kereskedőjének üzlete is. A Sadullah Levy & V. Souhami cég nemcsak helyben készített keleti iparműveivel, perzsa és szmirnai szőnyegeivel, drága aranyhímzésű borostyántermékeivel csalogatta leendő vásárlóit, hanem a kereskedő a Portával való jó kapcsolata miatt kiállíthatta Mahmud szultán ezüstből vert XVI. századi tábori ágyát, és egy perzsa sah diadalsátrát is.

A tevékkel és a kisázsiai szamarakkal zsúfolt utcácskában működött a Manzutto vendéglő, a Rőderer-féle pezsgőpavilon, a René Gerárd pezsgősátor, Ment Béla kávéháza és eredeti török lányokból verbuvált két hárem is. Ám a Nagymező utcai Orfeumhoz hasonlóan ezek a hölgyek már nem nyújtottak szexuális szolgáltatást az uraknak a Vasárnapi Újság szerint, így bátran elhozhatták ide a családfők nőtagjaikat is.

A Sztambul utca érintette a Galata és a Janicsár teret is. A karcsú minaretekkel, félholdas lobogókkal gazdagított tér egyikén kapott helyet Edison új találmánya, a Cinematograph, illetve az olasz Lapini testvérek szoborkiállítása is, akik a leghírnevesebb olasz szobrászoknak carrarai márványból készült másolatait árusították.

A két tér színpadként is működött: a nyílt színen változó ének- és zeneelőadások és a mutatványok mellett, 1896. augusztus 19-én a Nemzeti Szalon művészei innen kiindulva vonultak körbe díszletváros területén, hogy nagy tarackdurrogtatások közepette felidézzék II. Rákóczi Ferenc eredeti Konstantinápolyba történő megérkezését és nagyvezíri fogadtatását.

Végjáték: a török áfium

Bár Ráth Károly főpolgármester kilátásba helyezte, hogy villamossal is megközelíthető lesz a lágymányosi vigalmi negyed az Erzsébet híd 1898-ban esedékes felavatása után, ám ígéretét sohasem kellett betartania.

A főváros részéről ugyanis a gyorsan kivetett 4 százalékos színházi és mulató adó, a folyamatos rossz időjárás, illetve ennek következtében elszaporodó szúnyoginváziók miatt, a főváros lakóit már nem érdekelte a dél-budai díszletváros nyújtotta szórakozási lehetőségek, így a nyitástól számított fél év elteltével a vállalkozás csődbe ment.

A céget hivatalosan 1896. október elsején számoltatta fel Ney Aladár királyi ítélőtáblai bíró. A sok hiteltartozás és ki nem fizetett biankók miatt, Somossy három év múlva kénytelen volt a Nagymező utcai mulatóját is elárvereztetni.

Volt lokáljának évi 7200 koronás kegydíjából bár még annyi futotta öreg erejéből, hogy megnyitotta a Király utcai Új-Somossynak hívott orfeumát, de ezt is csakhamar csődbe vitte nagyvonalú költekezési szokásai miatt. Az öreg Singer teljesen elszegényedve 1902. szeptember 19-én halt meg Nagymező utcai egykori orfeumával szemközti kis bérlakásában.

A promontori Duna-ágat 1903-ban vette vissza az állam az élet császárának kölcsönt adó uzsorásoktól, hogy további feltöltések után itt építhesse fel a József Műegyetemet. A megmaradt lágymányosi tó teljes feltöltésére a Horthy Miklós (ma Petőfi) híd megépüléséig kellett várnia a budapestieknek, hogy 1960-tól a párt itt építhesse fel a campus többi tanulmányi épületét.