Új tanulmány pontosítja Amerika benépesülésének idejét
A genetikai adatok és a régészeti leletek összevetésével szűkítették le Amerika benépesülése idejét az utolsó jégkorszak időszakára amerikai antropológusok. A Kansasi Egyetem kutatói, Bethany Potter, Savannah Hay, Archana Singh és Jennifer Raff a Current Opinion in Genetics & Development című folyóiratban megjelent tanulmányukban elemezték a kontinens benépesedésének kronológiáját. Az átfogó vizsgálat rámutatott, hogy a legkorábbi emberi jelenlétet jóval a korábban elfogadott tizenháromezer évvel ezelőtti időszak elé, de a rendkívül vitatott százezer éves leletek utánra kell tenni.
- A Kansasi Egyetem kutatói genetikai és régészeti modellek összevetésével vizsgálták az amerikai kontinens első lakóinak érkezését.
- A genomikai adatok alapján az első betelepülők huszonötezer és tizennégyezer évvel ezelőtt, az utolsó glaciális maximum idején érkezhettek.
- A százezer évnél régebbi régészeti leletek ellentmondanak a genetikai bizonyítékoknak és a modern ember elterjedési kronológiájának.
A tudományos konszenzus sokáig a Clovis-kultúra 13 500 évvel ezelőtti megjelenését tekintette az első amerikai populáció nyomának. Az utóbbi évtizedekben azonban több olyan régészeti helyszínt tártak fel, amelyek ennél korábbi emberi jelenlétre utalnak.
A leletek kormeghatározása ugyanakkor hatalmas, több mint százezer éves eltéréseket mutat. A kaliforniai Cerutti lelőhely korát egy korábbi kutatás mintegy 130 ezer évre becsülte, míg a legkorábbi, széles körben elfogadott észak-amerikai helyszín, az alaszkai Swan Point 14 200 éves. A Kansasi Egyetem kutatói szerint a 25 ezer évnél régebbi amerikai leletek nehezen egyeztethetők össze a genetikával, mivel a Homo sapiens csak 60-70 ezer évvel ezelőtt kezdte meg tömeges vándorlását Afrikából, 130 ezer évvel ezelőtt pedig Európát még a neandervölgyi emberek lakták.
A genetikai modellek alapján az első amerikaiak ősei az ázsiai felső paleolitikum népességeihez köthetők. Mintegy 20-25 ezer évvel ezelőtt egy szibériai populáció keveredett ősi kelet-ázsiai csoportokkal, ami egy új közösséget hozott létre. Ez a népesség több ezer éven át elszigetelten élt az utolsó glaciális maximum hideg és száraz éghajlati viszonyai között, valószínűleg a Szibériát és Alaszkát összekötő Beringiában.
Az izoláció során a népesség legalább három különböző leszármazási vonalra vált szét, köztük az ősi indiánokra és az ősi beringiaiakra. A kutatók kiemelik, hogy a ma élő őslakosok genetikai sokfélesége nem tükrözi teljesen az ősi populációk szerkezetét, ezért az archaikus DNS vizsgálata elengedhetetlen a migrációs útvonalak feltérképezéséhez.
Ez is érdekelhet
A tanulmány szerzői szerint a 20 ezer és 14 ezer évvel ezelőtti időablak rendelkezik a legerősebb genetikai támogatással. A populációk vélhetően már az észak-amerikai jégmentes folyosó megnyílása előtt kettéváltak egy északi és egy déli csoportra. Míg az északi ág Alaszkában és a mai Kanada területén terjeszkedett, a déli vonal gyorsan benépesítette Észak- és Dél-Amerikát. A dél-amerikai kontinensre történő belépés a leletek alapján többlépcsős folyamat volt, amelynek során több hullámban érkeztek újabb csoportok.
Bár a betelepülés részleteinek pontosítását hátráltatja, hogy a legkorábbi, eddig szekvenált amerikai genom, a montanai Anzick-1 lelet csupán 12 800 éves, a kutatók szerint az új archaikus DNS-minták a jövőben tovább finomítják az emberiség egyik utolsó nagy vándorlásának történetét.
