Palotaépítési kedvet hozott a pápába vetett bizalom Rómában
Egy átfogó adatbázison alapuló friss kutatás fényt derített arra, milyen intézményi és gazdasági folyamatok indították el a reneszánsz kori palotaépítési hullámot Rómában. A gazdaságtörténeti tanulmány rámutatott, hogy a fellendülést nem a pápaság 1377-es avignoni fogságból való visszatérése, hanem egy évszázaddal később a tartós jelenlétet garantáló intézményi bizalom kiépülése hozta el. A 146 építkezés adatait vizsgáló, újonnan publikált elemzés rávilágít a hosszú távú stabilitás és az elit beruházásainak városfejlesztő szerepére.
- Egy újonnan összeállított történelmi adatbázisra épülő kutatás feltárta a 15. század végi római palotaépítési hullám pontos gazdasági és intézményi okait.
- Az elemzés szerint IV. Szixtusz pápa 1475-ös rendelete, amely lehetővé tette az egyházi vezetők számára az ingatlanörökítést, önfenntartó mechanizmust hozott létre az egyházi államban.
- A megerősödő intézményi bizalom hatására a világi mecénások is nagyszabású építkezésekbe kezdtek, ami tartós urbanisztikai fellendülést eredményezett a városban.
A 14. és 15. század fordulóján az egykor virágzó Róma romokban hevert, gazdasága nagymértékben stagnált. Amikor XI. Gergely pápa csaknem hetven évnyi avignoni tartózkodás után, 1377-ben visszatért a városba, a kortársak azonnali gazdasági fellendülést vártak.
A várakozásokkal ellentétben azonban a pápai udvar fizikai jelenléte önmagában kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a Firenzében vagy Velencében már javában zajló reneszánsz építészeti bumm az egyházi központban is meginduljon. A megbízható jövőkép hiányában a vagyonos rétegek túlságosan kockázatosnak tartották a nagyszabású ingatlanberuházásokat, hiszen a pápák időről időre hosszabb időre elhagyták Rómát, ahogy azt később IV. Jenő pápa 1431 és 1447 közötti egyházfősége alatti kilencéves távolléte is mutatta.
A gazdaságtörténeti kutatás szerzője Giambattista Nolli 18. századi térképeit, levéltári forrásokat és építészettörténeti adatokat ötvözve hozott létre egy új adatbázist, amely az 1378 és 1599 között emelt 146 római palota tulajdonosi hátterét vizsgálta. Az adatokból kiderült, hogy a döntő fordulatot IV. Szixtusz pápa 1475-ben kiadott, Etsi universis című bullája hozta el.
A reform megszüntette azt a korábbi gyakorlatot, amely szerint a bíborosok halála után római ingatlanjaik visszaszálltak az egyházra. Az örökítés lehetővé tételével a magas rangú egyházi vezetők vagyoni adója gyakorlatilag megszűnt, ami a reformot megelőző időszakhoz képest mintegy 300 százalékkal növelte a prelátusok palotaépítési kedvét.
Az elemzés rámutatott, hogy az adócsökkentés egy önfenntartó kötelezettségvállalási mechanizmust indított el. Amint a bíborosok jelentős személyes vagyont fektettek a római ingatlanpiacba, alapvető pénzügyi érdekükké vált a pápaság helyben tartása. A konklávékon már nem szavaztak olyan jelöltre, aki elhagyta volna a várost, az újonnan megválasztott egyházfők pedig csak a maradást támogató személyeket emelték a bíborosi testületbe. Ez az intézményi összefonódás megteremtette azt a szilárd garanciát, amely végleg Rómához láncolta a pápai udvart. Ezt követően a pápai távollétek száma 81,5 százalékkal csökkent, az esetleges rövid hiányzások pedig már nem vetették vissza a beruházásokat.
Ez is érdekelhet
A stabilitás kiépülését a világi mecénások is érzékelték. A tanulmány adatai szerint a reformot követő első 50 évben az egyházi elit minden 10 új beruházása 6 további világi építkezést generált a rákövetkező évtizedben. Fél évszázad elteltével az intézményi bizalom teljesen megszilárdult, a bizonytalanság eloszlott, és megkezdődött a nagyszabású világi paloták építése, amelyek véglegesen átformálták a városképet.
A kutató szerint az eredmények megerősítik a modern közgazdaságtan, többek között a Nobel-díjas Daron Acemoglu, valamint Avner Greif és Gérard Roland elméleteit arról, hogy a sikeres gazdasági fejlődéshez visszafordíthatatlan és hiteles intézményi változásokra van szükség. A vizsgált időszakban emelt paloták 84 százaléka ma is áll, bizonyítva a stabil intézményi háttér hosszú távú városfejlesztő hatását.
