Évszázados pásztorstratégiák nyomára bukkantak Kazahsztánban
Egy nemzetközi kutatócsoport meglepő forrásból nyert új ismereteket a középkori Dzsankent mindennapjairól: a régészek juhfogak zománcában megőrződött izotópokat elemeztek, amelyek alapján sikerült rekonstruálniuk, hogyan tartották állataikat a város lakói, és milyen módszerekkel alkalmazkodtak a félsivatagos környezet kihívásaihoz.
- Juhfogak izotópos vizsgálata alapján új ismereteket szereztek a kutatók a középkori Dzsankent állattartásáról és élelmiszer-ellátásáról.
- Az eredmények szerint a város lakói takarmányt halmoztak fel, szükség esetén pedig más vidékekről szereztek be állatokat, és tudatosan irányították a juhok ellési időszakát.
- A szakemberek szerint ezek az alkalmazkodási stratégiák hozzájárultak ahhoz, hogy Dzsankent évszázadokon át a Selyemút egyik jelentős kereskedelmi központja maradhasson.
A mai Kazahsztán területén fekvő Dzsankent a 7. és 11. század között jelentős fejlődésen ment keresztül: a kezdetben halász- és földművesfaluként ismert település idővel a Selyemút északi ágának egyik fontos kereskedelmi központjává vált, a kutatók azonban sokáig nem tudták megállapítani, hogyan tudott egy ilyen száraz vidéken fekvő város elegendő élelmet biztosítani lakóinak.
A választ részben a juhok fogzománcának izotópos vizsgálata adta meg. Az állatok táplálékában és ivóvizében található kémiai elemek beépülnek a fogzománcba, így évszázadokkal később is megőrzik a legeltetés, a takarmányozás és az állattartás nyomait. A kutatók ezért nemrég tizenhat juh zápfogát vizsgálták meg, amelyek alapján részletes képet kaptak a középkori pásztorkodási szokásokról.
Az eredmények szerint a város lakói nem csupán legeltették nyájaikat: a szűkösebb időszakokra szárított füvet is félretettek, szükség esetén más vidékekről szereztek be állatokat, és tudatosan úgy alakították a juhok ellési időszakát, hogy minél hosszabb ideig álljon rendelkezésre tej. Ez lehetővé tette, hogy bizonyos tejtermékeket - például tartósított sajtokat - a téli hónapokban is fogyaszthassanak.
A kutatás azt is megmutatta, hogy a középkori állattartás jóval összetettebb volt annál, mint korábban feltételezték. Ahelyett, hogy egyetlen módszerre támaszkodtak volna, Dzsankent lakói egyszerre több stratégiát alkalmaztak, így csökkentették a száraz éghajlatból és a kiszámíthatatlan időjárásból eredő kockázatokat. A szakértők szerint ez a rugalmasság kulcsszerepet játszott abban, hogy a város évszázadokon át fontos kereskedelmi központ maradhatott.
