A Selyemút előtt indult a közép-ázsiai selyemhernyó-tenyésztés
A selyemhernyó-tenyésztés a korábban feltételezettnél két évezreddel korábban, már a bronzkorban eljutott Közép-Ázsiába, ahogy arról a Science Advances tudományos folyóirat tanulmánya beszámolt. A mai Üzbegisztánban azonosított négyezer éves gubók átírják a Selyemút történetét, fizikai bizonyítékot szolgáltatva az eurázsiai kontinens korai, kiterjedt kereskedelmi kapcsolatrendszereire.
- A Science Advances folyóiratban bemutatott kutatás szerint a selyemkészítés kétezer évvel a klasszikus Selyemút kialakulása előtt megjelent Közép-Ázsiában.
- A szakemberek három, közel négyezer éves selyemhernyógubót tártak fel a mai Üzbegisztán területén található bronzkori Szapalli-tepe lelőhelyen.
- A leletek a közvetlen radiokarbonos kormeghatározás alapján a Krisztus előtti huszadik és tizennyolcadik század közötti időszakból származnak.
A kutatók a Szurhan-darja folyó mentén fekvő Szapalli-tepe bronzkori lelőhelyén három épségben maradt selyemhernyógubót vizsgáltak meg. A száraz klíma miatt fennmaradt leleteket mikroszkópos elemzésnek, fehérjevizsgálatnak és radiokarbonos kormeghatározásnak vetették alá.
A tesztek igazolták, hogy a maradványok a Bombyx mori, azaz a selyemgyártáshoz ma is használt háziasított selyemlepke fajhoz tartoznak. A vizsgálatok a gubók korát a Krisztus előtti 1940 és 1765 közötti időszakra teszik. A szakemberek hangsúlyozták, hogy ezek a legkorábbi biztosan kormeghatározott Bombyx mori gubók, mivel a selyemkészítés őshazájának számító Kínában sem kerültek még elő ilyen idős, épségben maradt példányok az ásatások során.
A selyemhernyók jelenlétét további archeobotanikai leletek is megerősítették. A régészek eperfákból származó faszénmaradványokat azonosítottak a gubók mellett, amelyek a selyemlepkék elsődleges táplálékforrásaként elengedhetetlenek voltak a tenyésztéshez. Ez egyben a közép-ázsiai eperfák eddig ismert legkorábbi bizonyítéka.
A lelőhely korábbi ásatásain egy szőtt selyemszövet töredéke is előkerült, amely a korai kínai selyemkészítési módszerekkel megegyező eljárással készült. A gubók, az eperfa maradványai és a szövet együttes jelenléte igazolja, hogy a településen tudatos selyemelőállítás folyt. A helyszínen talált citrusfélék famaradványai eközben a Himalája déli lejtőin keresztül húzódó kapcsolatokra is utalnak.
A történettudomány sokáig úgy tartotta, hogy a selyemkészítés technológiája kizárólag a Han- és a Római Birodalom idején virágzó, klasszikus Selyemút hálózatán keresztül jutott el a kontinens belső területeire, mintegy kétezer évvel ezelőtt. Bár Ázsia más részein különböző vadon élő selyemhernyófajokat is használtak a textilgyártásban, a hagyományos eperfaalapú selyemkészítés egyértelműen az ókori Kínából származik. A szapalli-tepei felfedezés radikálisan átalakítja a selyemkultúra elterjedésének kronológiáját, mintegy kétezer évvel korábbra, a bronzkor időszakára tolva ki azt.
Az új eredmények szervesen illeszkednek a bronzkori Eurázsia távolsági kapcsolatairól szóló legújabb kutatásokba. A korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy a búza, az árpa, a köles, valamint a fémfeldolgozási technológiák jóval a klasszikus kereskedelmi útvonalak kiépülése előtt elterjedtek a régióban. A selyemtermelés korai megjelenése megerősíti, hogy a kontinensen átívelő tudás- és árucsere már a bronzkorban zajlott, amelynek Közép-Ázsia kiemelkedő fontosságú tranzitterülete és innovációs központja volt.
