Elhunyt Ipacs László, a Vágtázó Halottkémek zenekar alapító dobosa
2022. szeptember 28. 19:21
Elhunyt Ipacs László, a Vágtázó Halottkémek (VHK) egykori alapítója, dobosa.

A VHK 1991-ben, jobbról a második Ipacs László (kép forrása: Wikimedia Commons / Grandpierre Atilla / CC-BY-SA-3.0)
Korábban
A zenész kedden hajnalban 65 évesen halt meg, a hírt lánya, Emese tudatta a Facebookon. A temetésről később intézkednek.
A Grandpierre Atilla által vezetett, első aktív időszakában 1976-tól 2001-ig létezett (majd 2009-ban újjáalakult) VHK sámánpunkot vagy mágikus népzenét játszott.
A csapat legelső felállásában Grandpierre Atilla (ének), Czakó Sándor (gitár), Ipacs László (dob), Pócs Tamás (basszusgitár) és Molnár György (szólógitár) játszott. A VHK zenéje számos későbbi hazai és külföldi előadóra volt hatással, köztük olyan világsztárokra, mint Jello Biafra (Dead Kennedys).
A VHK addig soha nem látott és hallott, ősi zeneértelmezésen nyugvó ösztönös zenét játszott, amelyet a csillagászként is ismertté váló Grandpierre Atilla sámánisztikus éneke kísért.
1987-től rendszeresen felléptek Nyugat-Európában, többek között a Henry Rollins Banddel is.
Míg idehaza sokáig nem lehetett lemezük, albumaikat külföldön a német Sonic Boom, az amerikai Alternative Tentacles és a Neurot Recordings adta ki. 1983-ban Bódy Gábor velük készítette el kultikus filmjét, a Kutya éji dalát.
Ipacs László a VHK első aktív időszakának végéig, a 2001-es feloszlásig dobolt a VHK-ban, összesen nyolc lemezen.
A Vágtázó Halottkémek korábbi meghatározó tagjai közül az üstdobos Balatoni Boli Endre 2012-ben, Németh László Fritz gitáros 2016-ban hunyt el.
Az ETA vendégeként Ipacs 2018 novemberében színpadra lépett a punkcsapat koncertjén az Óbudai Kulturális Központban.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap














