Egykorú hírlapi tudósítások szerint először 1828 táján jelent meg a fővárosban emberi erővel hajtott kétkerekű jármű; Széchenyi István és Wesselényi Miklós angliai útjukról hoztak magukkal egyet a német Karl Friedrich Drais által konstruált, draisine névre keresztelt, lábbal hajtott szerkezetből, amelyet a zsibói kastély parkja mellett a pesti Duna-parton is bemutattak.

„Egy év óta beszélnek és írnak e gépről, amely arra van hivatva, hogy szegény ember is versenyezhessen a lovagokkal. Igen egyszerű az egész; a két láb hajtja, a kezek kormányozzák. […] Fölülök rá, csak hozzanak Pestre is, s én is lovagolok a városerdőben, nem csupán a méltóságos urak. Gyerekjátékformának látszik, pedig fontos találmány lehet.” — ezt már 1868-ban írta a Vasárnapi Ujság című képes hetilap. Ebben az időben jelentek meg ugyanis az első pedállal hajtott velocipédek Pest-Budán — nem kis feltűnést keltve az addig lovakhoz és omnibuszokhoz szokott városlakók körében. Az új közlekedési és sporteszköz gyors terjedését jelzi, hogy 1869-ben az újságokban már olvasható volt a Kertész és Eisert cég hirdetése, amelyben velocipédeket kínáltak megvételre. A komoly technikai tudást igénylő eszköz megjelenését követően egyre-másra alakultak a kerékpáriskolák — például a József körúti Attila Kerékpáriskola —, ahol a budapesti urak és hölgyek megtanulhatták a „vasparipa” kezelését.

1881-ben megalakult a Budapesti Vasparipa Egyesület Előre, majd az 1890-es években sorra jöttek létre a kerékpárt, mint a polgári időtöltés eszközét népszerűsítő egyletek, mint például az 1893-ban alakult Budai Kerékpár-Egylet, az 1896-os alapítású Condor Kerékpár-Egylet vagy az 1898-ban létrehozott Edison Kerékpár-Egyesület. 1897. június 13-án a Budapesten működő kerékpáros egyletek közös virágkorzót rendeztek az Andrássy úton és a Városligetben, amely látványosságot azután később is többször megrendeztek.

A kerékpáros versenysport popularitását jelzi, hogy 1896-ban adták át a Millenniumi sporteseményeknek helyt adó Millenáris pályát a Csömöri úton, amely Európa egyik legrégibb, ma is álló kerékpáros versenypályája. Itt rendezték meg azután 1928-ban a kerékpáros világbajnokságot.

A kerekezés rohamos ütemű terjedését ugyanakkor az is mutatja, hogy 1898-ban előbb öt, majd 1909-től tíz koronás kerékpáradót vetett ki a főváros. A befizetés ellenében a tulajdonos évente más-más színű számtáblácskát kapott, amelyet a kerékpáron kellett elhelyeznie. Az adónak köszönhetően a következő évtizedben a kerékpáros sportok szinte kegyelemdöfést kaptak, több egyesületnek meg kellett szüntetnie kerékpáros szakosztályát. Felismerve a helyzet tarthatatlanságát, 1911-ben a fővárosi közgyűlés megszüntette a kerékpáradót, ami magával hozta a kerékpározás újabb fellendülését.

Az új közlekedési eszköz népszerűségét mutatja ugyanakkor az is, hogy a századfordulós sajtó egyre gyakrabban számolt be egyrészt kerékpáros balesetekről, másrészt a fővárosi kerékpártolvajok működéséről. A Kis Újság 1898. októberében például arról tudósított, hogy a József körút és a Rákóczi tér sarkán egy kerékpáros elütött egy bizonyos Szántó Lidi nevű 14 éves cselédleányt, akinek a jobb lába eltörött. Ugyenez a lap így kommentálta egy villamos által elütött vakmerő kerékpáros balesetét: „A főváros kerékpározói csaknem egytől-egyig, mind egy nagy hibában leledzenek, a mely abból áll, hogy versenyre kellnek a század utolsó nagy vívmányával, a villamossággal s nagy gyönyörűségüket lelik abban, ha a villamosság által hajtott kocsikat szorosan mellette hajtva villamosság nélküli gépjükkel, saját erejükből elhagyják.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2013. tavasz számában olvasható.