Legendás apák és fiúk
Andreides Gábor

Az olasz fasizmus antiszemitizmusa

Az Egyenlőség című zsidó hetilap 1926-ban, a fasizmus alapításának hetedik esztendejében. figyelemfelkeltő cikket közölt abból az alkalomból, hogy a budapesti olasz kolónia, és a fasiszta párt helyi alapszervezete, a fascio nagyszabású évfordulós ünnepséget rendezett. A megjelent vendégeket a fascio helyettes vezetője, valamint a titkár, Emerico Fried, köszöntötték. Mindketten a fasiszták fekete ingét viselték és kitűzték az antik Róma örökét szimbolizáló köteges bárdot, a fascest.

Az olasz fasizmusról a korabeli magyar antiszemita lapok általában, mint zsidóellenes, nacionalista szervezetről tudósítottak, nem győzvén hangoztatni a fasizmus és a magyar fajvédők közötti eszmei közösséget. Fried titkár pontosan emiatt először nem is értette igazán, mikor az Egyenlőség felkereste őt a fascio budapesti központjában:

„Igen, zsidó vagyok, mégpedig vallásos, jó zsidó. Csodálkozom azon, hogy ez meglepetést kelthet.” A lap magyarázkodó indoklására, miszerint miért is okoz(hat) meglepetést Magyarországon az, hogy a fasiszta fascio vezetői között zsidó névvel is lehet találkozni, Fried így reagált: „Az olasz fascio egyáltalán nem zsidóellenes. A fascizmus olasz sajátosság, nemzeti alakulat, amelynek egyetlen pontjában sincs benne, hogy a zsidókat bármi módon elnyomja”. Sietett leszögezni, hogy a fasciónak a magyar szélsőjobbal semmifajta eszmei közössége nincsen, mert „más a fascizmus és más az: fajvédőnek lenni. Magyarországból a numerus clausus folytán el kellett távoznia sok ezer zsidó diáknak, éppen emiatt az eszme miatt, amelyet az ébredők inauguráltak – Olaszország pedig befogadta ezeket a Magyarországból távozó zsidó diákokat.”

Itália 1861-es egyesítését követően Olaszországban, a politikai pártok tekintetében zsidóellenességről gyakorlatilag nem beszélhetünk, a megelőző évszázadokban ugyanis az itáliai zsidóság asszimilációja mind a nyugat, mind a kelet-európaihoz képest rendkívüli módon előrehaladt. A Risorgimento liberális értelmisége nem sokat foglalkozott a kisszámú zsidósággal, akik számára az egység az emberi jogok kiterjesztését, emancipációt, és magas társadalmi és politikai pozíciók elnyerésének lehetőségét hozta.

Az egyesítés fél évszázados évfordulójának fővárosi ünnepségein, a köszöntők elhangzásakor a római lakosság sokat derült a zsidó származású és angol gyökerekkel rendelkező polgármester, Ernesto Nathan idegen akcentusán. Báró Sidney Sonnino többszörös miniszter, miniszterelnök szintén zsidó származású volt, hasonlóan a későbbi kormányfő Luigi Luzzattihoz, aki a XX. század tízes éveinek elején állt rövid ideig a kabinet élén.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2013. tavasz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok