Elveszettnek hitt, Freddie Mercuryval készült dalnak örülhetnek a Queen-rajongók
2022. június 8. 20:17 MTI
A Queen együttes két tagja, Brian May gitáros és Roger Taylor dobos bejelentette, hogy várhatóan szeptemberben egy, a közönség számára eddig ismeretlen, elveszettnek hitt dalt tesz közzé Freddie Mercury énekével.
Korábban
„Egy kis gyöngyszemre leltünk Freddie-től, amiről valahogy elfeledkeztünk” – mondta a 72 éves Roger Taylor egy rádióműsorban. A Queen-alapító szerint az 1980-as években, a Miracle-album idején született dal csodálatos, megtalálása pedig valódi felfedezésnek számít. A dobos szenvedélyesként jellemezte a Face It Alone című kompozíciót.
Brian May hozzátette, a dal valahogy elveszett a szemük elől, bár korábban még terveztek vele dolgozni. „Megnéztük sokszor, de azt mondtuk: nem, ezt már nem tényleg nem lehet megmenteni.”
Felidézte, hogy végül egy kiváló hangmérnökcsapattal sikerült a dalt újra felvenni. May szerint a munka olyan volt, mintha kis darabkákat öltöttek volna össze, a kész alkotást azonban csodálatosnak nevezte, amely megérinti az embert.
May és Taylor szombaton együtt játszott Adam Lambert énekessel II. Erzsébet királynő platinajubileuma, vagyis trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából.
Lambert már régóta énekli a Queen-dalokat az 1991-ben, az AIDS szövődményeiben meghalt Freddie Mercuryt helyettesítve, jelenleg is európai turnén vannak. A királynő tiszteletére a két legnagyobb slágerüket, a We Will Rock You és a Don't Stop Me Now-t adták elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap