Elhunyt Babarczy László színházi rendező, színigazgató
2022. február 1. 12:50
Nyolcvanéves korában meghalt Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházrendező, színigazgató, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja.
Korábban
A rendezőt hosszú betegség után hétfőn hajnalban érte a halál. A hírt lánya, Babarczy Eszter tudatta Facebook-oldalán. A művész temetéséről a család később intézkedik.
Babarczy László 1941. szeptember 3-án született Budapesten. 1966-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Pécsi Nemzeti Színház, 1969-től a Nemzeti Színház tagja volt. 1973-ban szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, amelynek 1974 és 1981 között főrendezője, 1978 és 2007 között igazgatója volt. Ahhoz a rendezőnemzedékhez tartozott, amely a hatvanas évek közepén új, friss hangot hozott a magyar színházművészetbe.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1969-től tanított, 1991-től színházrendezői tanszékvezető egyetemi tanár, 1991 és 1994 között rektor volt. Közben 1985 és 1987 között a Mafilm Objektív Stúdiójának, 1987-ben az Objektív Filmstúdió Vállalatnak a vezetője lett. 2003-ban a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán létrehozta a színész tanszéket, amelynek 2008 végéig volt vezetője.
Rendezései között van számos Brecht-darab (Baal, A kaukázusi krétakör, Kurázsi mama, Koldusopera) és Shakespeare-mű (Hamlet, Tévedések vígjátéka, Ahogy tetszik, Vízkereszt vagy amit akartok, III. Richárd, Troilus és Cressida, Szeget szeggel). Színpadra állította Moliere műveit (Don Juan, A nők iskolája, Tartuffe). Főbb rendezései között megtalálható Ibsen Peer Gynt, Genet A balkon, Wesker A konyha című műve, továbbá Frederick Loewe és Alan Jay Lerner My Fair Ladyje.

Rendezésében láthatta a közönség a Szigliget című darabot, amelyet Michael Frayn Balmoraljából írt Hamvai Kornél, Örkény István Macskajátékát és Pisti a vérzivatarban című drámáját, Spiró György A kert és Weöres Sándor A kétfejű fenevad című művét. Színpadra állította Eörsi István Kihallgatás című darabját, Molnár Ferenc Liliomját, valamint A Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth-műből és Móricz Zsigmond a Rokonok című regényéből készült színpadi adaptációt.
Munkája elismeréseként 1977-ben Jászai Mari-díjat, 1984-ben érdemes, 1990-ben kiváló művész címet kapott, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1995-ben Kossuth-díjat vehetett át színházi rendezői és színházszervezői munkásságért. 1998-ban Kaposvár díszpolgárává választották, 2003-ban elnyerte a Gundel művészeti díjat. 2011-ben lett a Csiky Gergely Színház örökös tagja.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban 19:12
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről 18:18
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát 17:29
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban 16:16
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút 15:06
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején 14:23
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget 14:01
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település 13:33













