Tiszaeszlár: a világ leghíresebb zsidó vérvádja

2014. április 4. 11:13 Csernus Szilveszter

1882-ben a világsajtó hónapokig egy kétezerötszáz lelket számláló szegény szabolcsi falura figyelt. Ekkor tűnt el egy áprilisi délutánon a 14 éves cselédleány, Solymosi Eszter, amivel kapcsolatban a gyanú a tiszaeszlári zsinagógában éppen pészachi metszőválasztást tartó alig tucatnyi zsidóra terelődött. A sajtó hatalmasra fújta a szabolcsi drámát: a vádlottak padján a magyarországi zsidóság ült, az ügyész a vádbeszédében felmentést kért, egy gyermek apja ellen gyilkosságról tanúskodott, a védelmet az ország legjobb védőügyvédjei látták el, míg az ítélő esküdtszék a sajtó szerint maga az ország volt. Az elsőfokú felmentő ítélet hallatán felbolydult az ország: zavargások törtek ki szinte mindegyik nagyvárosban, főként a Dunántúlon, a kormány statáriumot rendelt el, de még így is a katonaságot kellett bevetni a tömegoszlatáshoz, ami halálos áldozathoz is vezetett. A per közben került sor Magyarország első antiszemita pártjának megalakulására is, amely 9 éven át parlamenti erő volt.

Korábban

Rituális gyilkossággal vádolták a tiszaeszlári zsidóságot

Az antiszemita mozgalom

A zsidókkal szembeni vérvád nem volt újkeletű Európa történelmében. Az ókor, majd a középkor folyamán is érték atrocitások, pogromok egyes zsidó közösségeket, amiért állítólag egy keresztény ember vérét használták valamelyik rituáléjukhoz. Magyarországon is előfordultak hasonló esetek, ám általában ellenbizonyítást nyert a feláldozással vádoltak esete, mert az eltűnt visszajött, vagy egyéb halálokok nyertek bizonyítást.

A tiszaeszlári esetet megelőzően öt vérvád bizonyult „igaznak”: az első 1494-ből Nagyszombatból, míg az utolsó 1791-ből, Tasnádról származik. Az első három esetben az akkor még törvényes kínvallatásnak köszönhették a „beismerő” vallomásokat. A tiszaeszlári per volt az első, amely modern perjogi keretek között zajlott le.

Már jóval a magyarországi események előtt kiterjedt zsidóellenes mozgalmak voltak szerte Európában: amíg ez Nyugaton gyűlésekben, röpiratokban, egyletekben és zsidó boltok bojkottjában nyilvánult meg, addig az Romániában vagy Oroszországban pogromokat és gettósítást jelentett.

Hazánkban Istóczy Győző kormánypárti képviselő már 1875-ben zsidóellenes beszédet tartott az Országgyűlésben, amikor éppen az oroszországi pogromok elől menekülő zsidók bevándorlása volt napirenden. Éppen abban az évben jutott be a magyar Országgyűlésbe történetének második zsidó képviselője, Einhorn Ignác. Az „antiszemita” mint szó, kifejezés csak 1878-ban jelent meg Németországban, éppen egy Wilhelm Marr nevű kikeresztelkedett zsidó tollából, aki „sémiellenes” mozgalmát nevezte így. Abban az évben mondta el a már említett Istóczy a hírhedtté vált „Palesztinai beszédét”, amelyben felmerült a zsidók kitelepítése is - többek között a Szentföldre.

Ekkorra már elkezdte a kormányzó Szabadelvű Pártból és a baloldali ellenzékből egyaránt maga köré gyűjteni híveit, de az akkor a politikai paletta tengelyét adó közjogi kérdést nem sokan tudták másodlagossá tenni. A zsidóellenes képviselők a 12 Röpirat nevű folyóirat köré tömörültek és megkezdték pártjuk szervezését - példaképeiktől némileg lemaradva, mert Bécsben már 1882-ben megalakult a zsidóellenes Osztrák Reformegylet.

következő oldal 1 / 5