Eleinte egyáltalán nem vették komolyan az amerikaiak az 1889-es orosz influenzát
Járványhistóriák
Amerikában az 1889-es orosz influenza nem okozott túl nagy aggodalmat. Nem keltett riadalmat, hogy az orosz főváros, Szentpétervár lakosságának fele már azon ősszel fertőzötté vált, ahogyan az sem, hogy a félelmetes gyorsasággal terjedő járvány néhány hét alatt átrobogott Európán és már a Brit-szigeteken, de Máltán is megjelent. Az sem érdekelte túlzottan az Újvilág lakóit, hogy nem csupán az orosz cár, de a német császár és a belga király is megbetegedett. Úgy vélték, a hatalmas óceán távol tartja őket az influenzás világtól. Tévedtek.
Hidegrázás és fejfájás
Az orosz influenzát (másik nevén: ázsiai influenza) elsőként a ma Üzbegisztánhoz, ám akkor még a cári Oroszországhoz tartozó Buharából jelentették először. Néhány hónap leforgása alatt világjárvánnyá szélesedett, és a glóbusz legtöbb pontját elérte. A szakértők megfigyelték, hogy a pandémia trendszerűen a nagyon utak, folyók, de különösen a vasútvonalak nyomában haladt. A vasparipák legtöbb nyomvonala az 1840-es évek nagy járványainak időszakában még egyáltalán nem létezett, ám az influenza fél évszázaddal később már ezt az utat is „használhatta”. Ekkorra csak Oroszországban 202 887 kilométeres volt a vasúthálózat.
Emiatt is nevezik az 1889-es orosz influenzát az első modern influenzajárványnak, ugyanis terjedési módja alapján már vitathatatlan volt azon (egyébként már évszázadokkal korábban is megfogalmazott) megállapítás, miszerint a kór nem csupán szél vagy állatok, hanem főként az emberi érintkezés nyomán terjed. És mivel a világ felgyorsult, az emberek (és áruk) jóval egyszerűbben és gyorsabban tudtak közlekedni városok, sőt országok között, az influenza terjedését ily módon szinte lehetetlen volt megállítani.
A legtöbb amerikai 1889 decemberében értesült az új járványról a különféle sajtótermékek révén, amelyek egyre gyakrabban számoltak be, hogy mi történik Berlinben, Bécsben, Budapesten, Londonban, Párizsban, Prágában vagy Lisszabonban. Az újságolvasók szinte napi rendszerességgel értesültek arról, hogy az óvilág uralkodóinak miként szolgál az egészsége. (Többek között a Hasfelmetsző Jack sorozatgyilkossággal is összefüggésbe hozott Albert Viktor brit királyi herceg, Viktória királynő unokája is az influenza áldozatává vált.)
Bár a hírek igencsak borzasztó állapotokat festettek le a pandémia európai terjedését illetően, az Egyesült Államok, valamint Latin-Amerika lakói nem különösebben aggódtak, pánikról pedig szó sem volt. Ám ahogy a vasúti közlekedés és szállítás lehetővé tette, hogy az influenza hetek alatt végigsöpörjön Európán, az egyre nagyobb és gyorsabb tengerjárókkal felszerelt, fokozatosan sűrűsödő gőzhajójáratok sem éppen azon voltak, hogy a fertőzött óvilágiak ne keljenek át az Atlanti-óceánon. Akkoriban már mindössze 5-6 nap alatt el lehetett jutni Angliából New Yorkba.
Egyre több gyanús esetet jelentettek főként New York, de a keleti part egyéb kikötővárosaiból is. A Nagy Alma manhattani városrészében például már az első napokban akadt egy család, amelynek hét, 14 és 50 év közötti tagja az orvosilag is igazolt betegek közé tartozott. A napilapok írói szerint hidegrázással és fejfájással kezdődtek a tünetek, majd torokfájás, gégegyulladás és légcsőhurut következett. Összességében egy masszívabb megfázáshoz hasonlították az új kórt.
A helyi közegészségügyi tisztviselők kezdetben alábecsülték a veszélyeket, és azzal érveltek, hogy az orosz influenza egy különösen enyhe vírustörzshöz tartozik. Sokan közülük pedig egyenesen letagadták, hogy a távoli kór Amerikába is elért volna, szerintük a betegek pusztán az átlagos, szezonális influenza tüneteitől szenvednek.
Az újságok is úgy állították be az egészségügyi helyzetet, hogy az semmilyen beavatkozást nem igényel. „Nem halálos, még csak nem is szükségszerűen veszélyes, ám nagyszerű lehetőséget kínál a kereskedőknek, hogy zsebkendő többletüket megszüntessék” – írta a New York-i The Evening World napilap zsurnalisztája.
Az első halál
A lapok 1889. december 28-án számoltak be az első halálesetről: a Massachusetts állambeli Cantonból származó, 25 éves Thomas Smith sokat kockáztatva túl hamar kelt fel betegágyából, „megfázott és tüdőgyulladásban elhunyt”. Nem sokkal később egy ismert bostoni bankár is követte őt a sírba.
A halálos áldozatok számának emelkedésével az amerikaiak egyre inkább komolyan kezdték venni a járványt. 1890 januárjának első hetén csak New Yorkból 1202 halálozást jelentettek „télidei elmúlás” címszóval. Míg közülük csupán 19 halálesetet tudtak kizárólagosan az influenzához kötni, a szezonális betegségekkel kapcsolatos halálozások száma ijesztő mértékben megnőtt.
„A beteges tüdővel rendelkezőket, valamint a szív- és vesebetegségben szenvedőket érinti a legsúlyosabban a kór, az influenza ugyanis sok esetben tüdőgyulladáshoz vezet” – írta a New-York Tribune.
Eközben a járvány szédítő iramban terjedt az amerikai nyugat felé – Európához hasonlóan a vasúthálózatnak köszönhetően. Néhány nap elmúltával már jelentések érkeztek Chicago, Detroit, Denver, Kansas City, Los Angeles vagy San Francisco városaiból, hogy náluk is gyilkol a kór.
Az egyik Los Angeles-i beteg így számolt be az átéltekről: „úgy éreztem magam, mintha egy órán keresztül botokkal vertek volna, majd mintha jeges fürdőbe merültem volna el”. Majd így folytatta: „a fogaim úgy vacogtak mint egy kasztanyetta, most már szerencsésnek tartom magam, hogy nem haraptam le a nyelvem”.
„A Hatodik sugárúton végighaladó vonat utasainak a fele köhögött, tüsszögött, zsebkendőjét a szája és az orra elé helyezte, sokan pedig az egész fejüket sálakba csavarták ma reggel. Levert és kétségbeesett tömeg volt ez” – számolt be a The Evening World újságírója. Országszerte szokatlanul magas volt a kereslet a gyógyszertári kinin iránt, habár az orvosok számos csatornán keresztül felhívták a figyelmet az öngyógyítás veszélyeire. Arra biztatták az embereket, hogy egyszerűen engedjék, hogy a kór a saját maga medrében haladhasson.
Ez is érdekelhet
Vége?
A kortárs beszámolók szerint 1890. február elejére az influenza nagyrészt eltűnt az Államokból. Szerencsésnek vallhatták magukat az ottaniak, mivel míg világszerte körülbelül egymillió emberéletet követelt a pandémia, addig az USA-ban 13 ezer alatt tudták tartani a halálozási adatokat. A legtöbben, mintegy 2503-an New Yorkban hunytak el.
Az orosz influenza azonban nem tűnt el teljesen. A következő évtizedben többször is visszatért, bár nem mindenhol okozott akkora pusztítást, mint az első hullám, ugyanis a népesség egy része immunissá vált. Manapság az orosz influenzát – amely a 19. század utolsó nagy pandémiája volt – alig ismerik, mivel a három évtizeddel később felbukkanó, jóval súlyosabb spanyolnátha emlékezete elhomályosította a kórt. Ám tanulni érdemes lehet belőle.
Miért fizessen elő?
Pénzt takarít meg
Házhoz visszük
Hozzáférés a teljes digitális archívumhoz
