Hogyan „laposították el a járványgörbét” a spanyolnátha idején?

Egyre gyakrabban merül fel a jelenlegi járványhelyzet összehasonlítása az éppen egy évszázada tombolt, emberek tízmillióinak életét követelő spanyolnátha-világjárvánnyal. A mindennapi intézkedések tekintetében ennek jó oka van: a járvány megfékezésének számos eszköze aligha változott száz év alatt.

A következetesség fontossága

1918. szeptember 17-én Philadelphia városában is bejelentették az első spanyolnáthás megbetegedést. Másnap a vírus terjedésének megfékezése érdekében a városvezetés nagyszabású kampányt indított a nyilvános helyen történő köhögés, köpködés és tüsszentés ellen.

Tíz nappal később azonban – a küszöbön álló járvány ellenére – megtartottak egy felvonulást is, amelyen 200 000 ember vett részt.

Az influenzás megbetegedések ezután robbanásszerű növekedésnek indultak a nagyvárosban, október 3-án pedig bezárásra kerültek az iskolák, templomok, színházak és más olyan helyek, ahol sok ember gyűlhet össze. Az első eset bejelentése után két héttel már 20 000 esettel álltak szemben.

Az 1918-ban útjára indult spanyolnátha 1920-ig tombolt, és az újkori történelem legpusztítóbb világjárványaként tartják számon.

Miközben ma a világ egyre több folyamatot kényszerül leállítani az új koronavírus miatt, természettudósok és történészek egyaránt az 1918-as járványt tanulmányozzák, keresve a globális járvány megállításának lehetséges kulcsát.

Az akkoriban hozott intézkedések és ezek eredményei fontos leckékkel szolgálhatnak a jelenlegi válsághoz.

Különösen sokféle intézkedés tanulmányozható az Egyesült Államokban, ahol a legtovább volt jelen a vírus, és ahol államok és városok számos különféle módon próbálták kezelni a kialakult helyzetet.

Betartatni a szabályokat

Az első ismert spanyolnáthás eset az Egyesült Államokban – és a tudomány jelenlegi ismeretei szerint a világon is – egy Kansas állambeli katonai bázison fordult elő 1918 márciusában, majd innen terjedt szét az országban, valamint az Európába hajózó katonákkal az öreg kontinensre is.

A tavaszi első megbetegedéseket ősszel követte a járvány legpusztítóbb hulláma, amelyet a Pennsylvania állambeli Philadelphiában is érzékeltek.

Nem sokkal az itt bevezetett intézkedések után a Missouri állambeli St. Louisban is felütötte fejét a kór, itt két nappal később már minden nyilvános gyülekezést betiltott, a fertőzötteket pedig otthonaikban fogták karanténba. Az esetek számának növekedése azonnal lassulni kezdett.

Mire a világjárvány lecsengett, világszerte 50-100 millió ember is életét veszthette, köztük 500 000 amerikai – St. Louisban azonban a halálozási arány a fele volt a Philadelphiában tapasztaltnak.

A 100 000 lakosra vetített halálozások száma az első esettől számított hat hónapban (a leghalálosabb periódusban) az előbbi városban 385 körül volt, míg utóbbiban 807.

Az elmúlt évszázad drámai demográfiai változásai egyre jobban megnehezítették egy világjárvány esetleges kordában tartását.

A globalizáció, a városiasodás, és a városok nagyobbá és sűrűbben lakottá válása egyaránt megkönnyíti a kórokozók terjedését. Egy vírus néhány óra alatt egy egész kontinenst behálózhat, miközben a megfékezésére szolgáló eszközök alig változtak.

Ma, ahogyan száz évvel ezelőtt is, a közegészségügyi hatóságok drasztikus beavatkozása az elsődleges védvonal olyan járvány esetén, amely ellen nem áll rendelkezésre védőoltás.

E beavatkozás részét képezheti az iskolák, boltok és éttermek bezárása, a közlekedési korlátozások, a társasági érintkezés csökkentésésének (angol kifejezéssel social distancing) kötelezővé tétele, valamint a gyülekezési tilalmak.

Természetesen a lakosságot rábírni az intézkedések betartására egészen mást jelent, mint bevezetni őket. 1918-ban egy San Franciscó-i rendőrtiszt három embert lőtt meg (ketten ártatlan járókelők voltak), miután egyikőjük nem volt hajlandó arcmaszkot felvenni.

Arizonában a hatóságok tízdolláros büntetést szabtak ki mindenkire, aki védőfelszerelés nélkül ment ki a szabadba.

A legdrasztikusabb intézkedések azonban végül beváltak. Miután szinte minden gyülekezést betiltottak és minden nyilvános helyet bezártak, a missouri St. Louis és Kansas City, a Wisconsin állambeli Milwaukee és a kaliforniai San Francisco cselekedtek leghamarabb és leghatékonyabban: a továbbfertőzési rátát 30-50 százalékkal csökkentették.

A keleti parton a legalacsonyabb halálozási rátával New York városa büszkélkedhetett, ahol kötelező karanténnal és csökkentett nyitvatartási időkkel vették fel a harcot a járvány ellen.

A spanyolnátha tanulságai

2007-ben a Proceedings of the National Academny of  Sciences (PNAS) tudományos szaklapban két tanulmány is megvizsgálta, miként hatottak a járvány terjedésére a különféle hatósági intézkedések az Egyesült Államokban.

A halálozási arányok, az időzítések és a korlátozó intézkedések súlyosságát összehasonlítva a kutatók arra jutottak, a halálozási arány mintegy 50 százalékkal alacsonyabb volt azokon a helyeken, ahol korán korlátozásokat vezettek be, mint ott, ahol későn vagy egyáltalán nem.

A leghatékonyabban azok a városok cselekedtek, amelyek egyszerre zárták be az iskolákat, templomokat és színházakat, valamint tiltották meg a nyilvános gyülekezést.

Ezek a preventív intézkedések nyerték a legtöbb időt a gyógymódok kifejlesztésére, és ezek csökkentették leginkább a közegészségügyi rendszerre helyeződő nyomást.

A tanulmányok egy másik fontos tényezőre is rávilágítottak: ahol a beavatkozások túl hamar véget értek, ott egy egyébként stabil városban is elszabadulhatott újra a járvány.

St. Louis vezetését például annyira felbátorította az intézkedések sikere, hogy az első eset után kevesebb mint két hónappal már fel is oldották azokat.

Ahogy az emberek újra elkezdtek nagy tömegben gyülekezni, a megbetegedések száma ismét szárnyalni kezdett. Azok a városok, amelyek hosszabb ideig érvényben tartották korlátozásaikat, nem tapasztaltak ilyen későbbi fellángolást.

A végkövetkeztetés tehát egyértelmű: 1918-ban a társasági érintkezések csökkentése, a „social distancing” volt a kulcsa a mára ismét a hírekben szereplő görbe ellaposításának. Ez pedig nagy valószínűséggel ugyanígy igaz száz évvel később is, az új koronavírus elleni küzdelemben.

„A hasznos történelmi adatok felbecsülhetetlen értékű kincsestárát még csak most kezdtük el felhasználni, hogy utat mutasson intézkedéseinknek” – írta a Columbia Egyetem epidemiológusa, Stephen S. Morse az egyik tanulmányban. „1918 leckéi, ha hallgatunk rájuk, talán elkerülhetővé teszik a történelem megismétlődését.”