Égett bagoly, csiganyálka, kormoránvér - 10 bizarr középkori gyógymód
2016. február 9. 08:35
Korábban
Szent Pál kormoránvéres itala
Az állítólag Szent Pál által kifejlesztett, epilepsziára és gyomorproblémákra használt italt többek között édesgyökérből, zsályából, rózsából, édesköményből, fahéjból, gyömbérből, szegfűszegből, porrá zúzott fűzfakéregből, kormorán véréből, mandragórából, sárkányvér gyantából és háromféle borsból állt. Bár első hallásra úgy hangzik, mint egy igazi boszorkányital, néhány összetevőjének valóban gyógyhatást tulajdonítanak: az édesgyökér a köhögést és a hörghurut tüneteit csillapítja, a zsályáról azt tartják, hogy jótékony hatással van a vérkeringésre és javítja a memóriát, a porrá őrölt fűzfakéreg tartalmazza az aszpirin egyik alapanyagát, a szalicilsavat, az édeskömény, a fahéj és a gyömbér pedig csökkenti a gázképződést és enyhíti a gyomorgörcsöt.
A kormorán – vagy bármely más melegvérű élőlény – vére vastartalma miatt a vérszegénység kelezésében lehetett az emberek segítségére, a mandragórát pedig, bár mérgező, kis adagokban altatóként használhatták. A sárkányvér a kanári sárkányfából (latinul Dracaena Draco, vagyis sárkányvérfa) kinyert vörös színű gyanta, amely Marokkóban, a Zöld-foki Köztársaságban és a Kanári-szigeteken őshonos. A modern kutatások kimutatták, hogy a sárkányvérnek antiszeptikus, antibiotikus, antivirális és sebgyógyító hatása van, és a világ egyes részein még ma is használják vérhas gyógyítására. Az azonban erősen kérdéses, hogy epilepszia gyógyítására alkalmas volt-e.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Restaurálják és átvizsgálják I. Ottó császár magdeburgi sírhelyét 20:02
- Kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeum építésének történetéről 19:12
- Bíróság előtt a Puskin-köteteket lopó nemzetközi hálózat 18:34
- Leomlott a muzsnai erődtemplom külső erődítésének egy része 17:24
- Digitálisan rekonstruálják a Forma Urbis Romae márványtérképét 16:32
- A német invázió rémképe ihlette a brit kémregények előfutárát 13:21
- Többek voltak hataloméhes törtetőknél a Boleyn család tagjai 11:42
- Felszínre hozták az amerikai függetlenségi háború elsüllyesztett ágyúit 10:11



























