Dokumentumfilm készült a fotósról, aki művészetté tette a divatfotózást

Richard Avedon huszadik századi amerikai fotográfus életét és munkásságát dolgozza fel az az átfogó dokumentumfilm, amely a cannes-i filmfesztiválon debütált a napokban. A Ron Howard által rendezett, eddig nem látott archív anyagokat is felvonultató alkotás történelmi kontextusba helyezi Avedon életművét, bemutatva, miként emelte a divat- és portréfotózást a magazinok lapjairól a legmagasabb szintű galériás művészet rangjára.

Az Avedon címet viselő, az Imagine Documentaries és a Richard Avedon Alapítvány koprodukciójában készült életrajzi film gerincét a Helen Whitney által rögzített korábbi archív interjúk adják. Ezt a páratlan kép- és hanganyagot a filmesek új beszélgetésekkel egészítették ki, megszólaltatva a művész egykori múzsáit és munkatársait, köztük Lauren Hutton modellt és Tina Brown lapszerkesztőt.

Az alkotás a hagyományos életrajzi kereteken túllépve a fotográfia huszadik századi státuszváltozását is végigköveti. Jól példázza ezt Avedon egyik leghíresebb párizsi divatfotója, a Dior-ruhás modellt ábrázoló Dovima elefántokkal, amelynek egyetlen nyomata a közelmúltban kétmillió dollárért cserélt gazdát, jelezve a műfaj műkereskedelmi és intézményi elismertségének drasztikus növekedését az elmúlt évtizedekben.

Richard Avedon (1923–2004) a második világháború utáni amerikai vizuális kultúra egyik legmeghatározóbb alakja volt. Karrierjét a Harper's Bazaar divatfotósaként kezdte, ahol dinamikus, modern energiával töltötte meg az haute couture statikus ábrázolását. Bár saját bevallása szerint a technikai részletek kevésbé foglalkoztatták, egyedülálló képességgel teremtett kapcsolatot modelljeivel, és páratlan pszichológiai érzékkel ragadta meg személyiségüket.

A letisztult, jellegzetes fehér háttér előtt készült portréi szándékosan fokozták a drámai hatást, legyen szó egy fiatal Ronald Reaganről, a mosolygó Audrey Hepburnről vagy Windsor hercegéről. Avedon lencséjén keresztül a huszadik század legfontosabb politikai és kulturális szereplőinek esendő, emberi arca vált láthatóvá a nyilvánosság számára.

A dokumentumfilm nagy hangsúlyt fektet az életmű társadalomtörténeti és politikai vonatkozásaira is. Avedon nem csupán a hírességek fotósaként tevékenykedett, hanem aktívan dokumentálta kora társadalmi mozgalmait. A polgárjogi küzdelmeket bemutató fotóesszéi, valamint a vietnámi háború amerikai katonai vezetőit és a napalmtámadások áldozatait egymás mellé állító portréi a fotóművészet társadalmi szerepvállalásának mérföldkövei voltak.

Bár a kortárs kritika olykor bírálta, Avedon sikeresen hidat épített a tömegkultúra és a magas művészet közé. Ennek a folyamatnak a betetőzése volt, amikor a The New Yorker magazin történetének első hivatalos fotográfusa lett. Fekete-fehér képeivel itt végérvényesen összeolvasztotta a politikai zsurnalizmust és a sztárkultuszt, előrevetítve a kortárs médiafogyasztási szokásokat. Bár a film a művész magánéletének bizonyos vitatott részleteit – például a szexuális orientációjával kapcsolatos posztumusz állításokat – mellőzi, az alapítvány által jóváhagyott narratíva átfogó történelmi képet ad arról az alkotóról, aki alapjaiban formálta át a modern fényképezést.