A végtelen jég fogságában ért véget a Franklin-expedíció 

A jégbe fagyott expedíció

Kapitány a hídon

A Brit Királyi Haditengerészet miniszterhelyettese, Sir John Barrow a 19. század első felében vállalkozások sorát indította északnyugati átjáró megtalálására. Ennek a felfedezés-sorozatnak az egyik jeles alakjává vált John Franklin is.

1818-ban az HMS Trent parancsnokaként részt vett az Északi-sark felé tartó, David Buchan által vezetett expedícióban. A vállalkozás azonban csupán a Spitzbergákig jutott.

Egy évvel később már maga vezetett expedíciót a Hudson-öböl vidékére. Franklin egy alkalommal beleesett a Hayes folyó vizébe, és csak a társainak köszönhette az életét.

A húsz fős legénységből végül tizenegyen hunytak el, miután kifogytak az élelemből. Franklinék arra kényszerültek, hogy zuzmókat és a saját csizmáikat egyék meg, egy társukat pedig kannibalizmussal vádolták meg, és megölték. Noha a vállalkozás katasztrofális végeredménnyel zárult, Franklin számára mégis ez hozta meg a hírnevet.

Sir John Franklin

1825-ben, három évvel azt követően, hogy hazatért, ismét elindult a Királyi Haditengerészet megbízásából, hogy felderítse a Mackenzie és a Coppermine folyók torkolatát, valamint a Bering-szoros vidékét. Az előző úttal szemben ez hatalmas sikert hozott, több száz kilométernyi, addig fel nem térképezett partot fedezett fel, amiért lovaggá ütötték. 1837-ben kinevezték Van Diemen-föld (ma: Tasmania) kormányzójává, e hivatalt 1843-ig töltötte be.

Az 1840-es évek elején az admiralitás által szervezendő új, az Ázsiába vezető rövidebb, északi útvonalat kereső expedíció élére először nem őt, hanem a veterán William Edward Parryt akarták kinevezni, ám ő idős korára hivatkozva visszautasította.

James Clark Ross, aki szintén több expedíción volt már túl, a feleségének tett ígérete miatt mondott nemet. A 32 éves James Fitzjamest az admiralitás fiatal kora miatt nem merte megbízni, Francis Crozier pedig azért nem lehetett a befutó, mert alacsony származású, ráadásul ír volt. Végül a szintén idősnek számító, 59 éves Franklint kérték fel, aki elvállalta a küldetést.

Az északnyugati átjáró feltételezett helye egy 18. századi térképen

Franklin végül két jól felszerelt hajóval indulhatott útnak, az HMS Erebust ő maga parancsnokolta, és a helyettesének Fitzjamest jelölte, míg a másik hajót, az HMS Terrort Crozier kapitányra bízta. 1845. május 19-én futottak ki Greenhithe kikötőjéből. Az élelmet biztosító szállítóhajókat Grönlandon küldték haza az expedíció öt tagjával együtt, utoljára júliusban látták a két hajót bálnavadászok a Baffin-öbölben.

1. Kapitány a hídon
2. Keresés a sarkkörön túl
3. Mi történt az expedícióval?

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
• A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
• Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
• Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
• Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
• Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
• Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
• Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
• Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban