Alvilági kapcsolatai miatt az FBI is megfigyelte Frank Sinatrát
2024. december 12. 09:05 Múlt-kor
109 éve, 1915. december 12-én született minden idők egyik legsikeresebb énekese, aki lenyűgöző karrierje során számtalan díjat és elismerést söpört be. Nevére mégis súlyos árnyék vetül, hiszen egész életében kísértette az a szóbeszéd, hogy felemelkedésében és sikeres pályafutásában döntő szerepet játszottak alvilági kapcsolatai. De vajon mennyi igazság rejlik a Keresztapa ikonikus jelenete mögött?
Frank Sinatra munkáját Oscar-díjjal is elismerték
Korábban
Végigdalolt huszadik század
Sinatra olasz szülők gyermekeként született 1915-ben. Az éneklés miatt már 16 évesen abbahagyta a tanulást. A korai próbálkozásai után a Hoboken Four nevű formációban találta magát, amellyel 1935-ben megnyertek egy rádiós tehetségkutató műsort. Ennek eredményeképpen együttesével egy féléves szerződést kapott, és csakhamar ő vált a társulat frontemberévé. A Hoboken Four azonban a belső feszültségek miatt gyorsan felbomlott.
A váltás után rövid ideig New Jersey-ben, egy autóparkoló fogadójában dolgozott pincérként és énekesként. Később Harry James, majd Tommy Dorsey segítségével ívelhetett fel az énekesi pályája, a negyvenes évek közepére már rendkívül népszerű és elismert előadóvá vált. Az évtized második felében azonban némiképp leszálló ágba került a karrierje, ám 1954-ben a Most és mindörökké című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.
Következtek Sinatra legtermékenyebbnek és legsikeresebbnek nevezhető évei. Ekkor szerezte meg a Grammy-díjait, összesen hatot. Először 1971-ben jelentette be visszavonulását egy búcsúkoncert keretében, ám még később is számos albumot adott ki, és több élő fellépést vállalt. 1994-ben átvehette a Grammy-életműdíjat is. Egy évvel később visszavonult a nyilvánosságtól, és 1998-ban hunyt el.
Első bandája, a Hoboken Four hamar felbomlott, ám a család által üzemeltetett bárban Sinatra később is állandó fellépő volt, a vendégek közt pedig a maffia is képviseltette magát.
A Sinatra család tulajdonképpen a kezdetektől olyan környékeken élt, és olyan üzleteket működtetett, amelyekben találkozhattak a szervezett bűnözéssel. Franceso Sinatra, Frank Sinatra nagyapja még Szicíliában, Lercara Friddiben látta meg a napvilágot, alig 25 kilométerre a híressé vált Corleone városától. Franceso ugyanabban az utcában lakott, ahol Salvatore Luciano, aki Lucky Luciano néven vált ismertté az amerikai alvilágban. Francesco 1900-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba feleségével és gyermekeivel együtt.
Anthony (olaszosan: Antonino) Sinatra cipésznek tanult, később sofőrként, majd – Marty O’Brien néven – díjbokszolóként kereste a kenyerét. Több alkalommal került összeütközésbe a törvénnyel, de mindannyiszor megúszta, hogy elítéljék. Bűnlajstromán lopott áruk átvétele is szerepelt. Anthony elszöktette a későbbi feleségét, Dollyt, akinek a szülei nem támogatták a házasságot az írástudatlan férfival. New Jersey Hoboken nevű kerületében telepedtek le. A pár 1917-től egy kis kocsmát üzemeltetett, ám az üzletmenetet döntően befolyásolta az 1920-ban bevezetett szesztilalom.
Frank Sinatra édesanyjával
Anthony szeszkereskedelemmel is foglalkozott, egy helyi bűnözőn, Waxey Gordonon keresztül, aki viszont jól ismerte Lucky Lucianót. Hoboken – mint kikötő – fontos pontjává vált az alkoholcsempészetnek, Anthony és Dolly testvérei is bekapcsolódtak a hamar felvirágzó üzletbe. Mindez azt eredményezte, hogy a család relatív jólétben élhetett, sőt olyannyira jól vészelték át a gazdasági világválságot, hogy az 1930-as években Frank új kocsit is kapott az édesanyjától.
A család által üzemeltetett bárban – ahol egyébként számos alvilági figura is megfordult – maga Sinatra is énekelt. Azt sosem tagadta, hogy találkozott maffiózókkal, ám csakis mint a bár fellépője. „Üzleti ügyekben” nem vett részt, állította.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Kis hiba okozott nagy katasztrófát a müncheni légibalesetben 09:50
- Fegyverrel kényszerítették ki a Soproni népszavazást 08:21
- Beethoven szimfóniát írt Napóleonnak, de széttépte a koronázás hírére 08:05
- 10 furcsaság a hóhérokról 07:11
- Iróniával és humorral mutatta be korának társadalmi ellentmondásait Jane Austen tegnap
- Róma hanyatlásával Ostia jelentősége is csökkent tegnap
- Nem akarta megszülni az anyja Szaddám Huszeint tegnap
- Megadás helyett a kanadai emigrációt választotta a sziúk rettenthetetlen törzsfőnöke, Ülő Bika tegnap