Jókai Mórt is megihlette Joseph Bramah elképesztő találmánya
2024. december 9. 19:05 MTI
210 éve, 1814. december 9-én halt meg Joseph Bramah angol feltaláló, a hidraulikus sajtó és a biztonsági zár kifejlesztője. Bramah utolsó találmánya, a fákat gyökerestől kiemelő hidraulikus szerkezet beüzemelését ellenőrizte, amikor megfázott, tüdőgyulladást kapott, s 66 éves korában elhunyt.

Korábban
1748. április 13-án született Stainborough-ban egy parasztgazda második fiaként. Az elemi iskola elvégzése után a farmjukon dolgozott, de 16 éves korában baleset érte, emiatt egész életében sánta maradt, így nem sok hasznát vehették a földeken.
Apja ekkor tanoncnak adta a helyi ácsmesterhez, akinél igen gyorsan beletanult a szakmába. A szabadidejében készített hegedűk eladásából szerzett pénzből Londonba ment, ahol egy műbútorasztalosnál kapott munkát, s hamar megcsillogtatta találékonyságát.
Az Alexander Cumming által 1775-ben szabadalmaztatott vízöblítéses WC-k beszerelésével foglalkozva tapasztalta meg azt a hiányosságukat, hogy szeleprendszerük rosszul zár, hidegben könnyen befagynak. A hiba kijavításával, s az úszószelepes tartály kifejlesztésével 1778-ban szabadalmaztatta saját rendszerét.

A gyártásra önálló műhelyt nyitott St. Giles-ban. Konstrukciója nagy sikert aratott, egészen a 19. század közepéig gyártották, eredeti darabjai ma is működnek Viktória királynő Isle of Wight-i nyári rezidenciáján, az Osbourne House-ban.
1783-ban megházasodott, feleségével, Mary Lawtonnal 5 gyermekük született. Anyagi helyzetének stabilizálódása után a zárak működése kezdte érdekelni.
1784-ben szabadalmaztatta feltörésbiztos zárját, s még abban az évben megalapította a – ma is működő – Bramah Locks Companyt.
A magabiztos feltaláló találmányából kitett boltja kirakatába egy mintadarabot (Challenge Lock) azzal a felhívással, hogy 200 guinea (4200 shilling) üti a markát annak, aki azt feltöri vagy kinyitja.
A Bramah-zár 67 évig állt ellen a próbálkozásnak, míg végül 1851-ben a világkiállításra érkező Alfred Charles Hobbs amerikai lakatosnak 16 nap alatt, 51 órai munkával sikerült megtalálnia a szerkezet nyitját.
A zár híre Magyarországra is eljutott. Jókai Mór Fekete gyémántok című regényében Kaulman Félix így utal rá: „Ennél nehezebben bevehető erősségeket is kapitulációra bírtam én már. Asszonyszíveken különösen nincs Bramah-závár.”
A zár sorozatgyártásához sok gondosan megtervezett, precízen megkonstruált szerszámgépre volt szükség. Elkészítésükhöz Bramah felfogadott egy fiatal kovácsot, a 18 éves Henry Maudslay-t, aki műszaki talentumnak bizonyult. Az általuk megépített prototípusok nagyban hozzájárultak a brit szerszámgépipar kifejlődéséhez.
Bramah 18 találmányát nyújtotta be szabadalmaztatásra, közülük a legjelentősebb a hidraulikus sajtó volt, amelyre 1795-ben kapta meg a szabadalmi jogot.
A hidraulikus sajtó rajza
A víz összenyomhatatlanságának elvén (Pascal-törvény) alapuló hidraulikus sajtóval kis működtető erő mellett igen nagy erőt (nyomást) lehet kifejteni.
Maudslay javaslata, hogy a hidraulikus henger dugattyúját bőr tömítéssel lássák el, átütő sikernek bizonyult. A Bramah-sajtót ma is alkalmazzák az iparban, feltalálóját a hidraulika tudományának egyik atyjaként tartják számon.
A minőségellenőrzéshez való ragaszkodásával Bramah a gépipar fejlődéséhez is hozzájárult, miután felismerte, hogy a gőzgépek egyenletes működéséhez az addig alkalmazottaknál jóval szigorúbb szabványokra van szükség. Elgondolása folytán az ipari minőségellenőrzés atyjaként is tisztelik.
Bramah leleményes gondolkodása a bankárok figyelmét is fölkeltette. 1806-ban a Bank of England megbízta egy bankjegyeket sorszámozó és dátumozó masina kitalálásával.
1808-ra készült el a tökéletesített szerkezettel, s a bank 30 gépre adott megrendelést, darabonként 230 guinea áron. A gépek egyenként és naponta 2000 bankjegyet feliratoztak, szemben az írnokok 400-as teljesítményével.
Utolsó találmánya, a fákat gyökerestől kiemelő hidraulikus szerkezet beüzemelését ellenőrizte, amikor megfázott, tüdőgyulladást kapott, s 66 éves korában, 1814. december 9-én otthonában meghalt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- A gyilkosság, amely megrázta Amerikát 09:05
- Rejtélyes piramis szerű építmény romja a Júdeai-sivatag mélyén 08:13
- Haydn Budán, a felejthetetlen születésnapi koncert története tegnap
- Gyarmatosíthatta volna Kína Amerikát? tegnap
- 400 évig hevert a könyvtárban az elveszett Merlin-legenda tegnap
- Első magyar női pilótaként emelkedett az égbe Steinschneider Lilly tegnap
- Sofía Casanova, a bátor haditudósító tegnap
- A delphoi jósda orákulumai élet és halál urai voltak az ókori Görögországban tegnap