Csak a kommunista sportvezetés tudta megállítani Papp Lacit, a „ring lovagját”
2024. október 16. 08:20 MTI
21 éve, 2003. október 16-án, 77 évesen hunyt el Budapesten Papp László háromszoros olimpiai bajnok, profi Európa-bajnok ökölvívó, edző, a magyar sportélet egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja.
Papp László olimpiai bajnok ökölvívó és Szilvásy Miklós olimpiai bajnok birkozó társaságában a XV. nyári olimpiai játékok idején (Fortepan / Bojár Sándor)
Korábban
1926. március 25-én született Budapesten. Gépkocsivezető édesapja hegedülni taníttatta, de mivel maga is bokszolt, gyakran vitte fiát ökölvívó mérkőzésekre. Laci tizenegy évesen vesztette el apját, a család ezután kis élelmiszerüzletükből tartotta fenn magát.
A zenével felhagyott, inkább a labdarúgás érdekelte, s barátaival eljártak ökölvívó edzésekre. A sikerek azonban nem jöttek, így felhagyott a boksszal, életében csak a második világháború után került ismét előtérbe a sport.
1945 és 1956 között a BVSC, a Bp. Lokomotív, a Bp. Bástya és a Vasas bokszolójaként közép-, majd nagyváltósúlyban hét országos bajnokságot nyert. Amatőrként 193 mérkőzésből 183-at nyert meg 2 döntetlen és 8 vereség mellett, 1949-ben középsúlyban, 1951-ben nagyváltósúlyban lett Európa-bajnok.
Az 1948-as londoni ötkarikás játékokon középsúlyban, 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben nagyváltósúlyban győzött, így ő lett az első ökölvívó az újkori olimpiák történetében, aki három aranyérmet szerzett. (Erre a bravúrra azóta csak a kubai Teófilo Stevenson és Félix Savón volt képes).
Felkészülését Adler Zsigmond irányította, aki mindig tudta, milyen utasításokkal kell a ringbe küldenie tanítványát, mesterével feltétlenül megbíztak egymásban. Papp László (vagy ahogy az egész ország emlegette, Papp Laci) 1957-ben állami engedéllyel profi ökölvívó lett.
A hivatásosok között 29 mérkőzéséből 27-et nyert meg, ebből 11 volt kiütés, 12 pontozásos győzelem és 4 technikai K.O. Két mérkőzése zárult döntetlennel, ezek közül az egyiken hét menetet törött kézzel bokszolt végig, azaz veretlen maradt.
Egy angol ökölvívó elleni diadala után a londoni parlamentben egy képviselőnő szóvá tette: miért adnak a tévében olyan meccset, ahol egy angolt ennyire megvernek – megjegyzendő, hogy a magyar televízió a 29 mérkőzésből mindössze egyet közvetített.
Papp a hivatásosok között 1962-ben Európa-bajnoki címet is szerzett, amit hatszor védett meg. 1964-ben esélye nyílt arra, hogy a profi világbajnoki címért léphessen szorítóba, de a sportvezetés máig nem tisztázott politikai okokból ezt nem engedte, s pályafutása befejezésére kényszerítette; ezt a méltánytalanságot soha nem tudta kiheverni.
Papp Laci, „a ring lovagja”
1989-ben a WBO profi ökölvívó szervezet tiszteletbeli világbajnokká nyilvánította és átadta neki az övet, elismerve, hogy nincs nála méltóbb tulajdonosa. A KO-királynak nevezett Papp, akinek legfélelmetesebb fegyvere a rettegett balhorog volt, a sportszerűség példaképének tartották számon, egyik profi ellenfele a „ring lovagjának” nevezte.
Visszavonulása után edzőként dolgozott, 1969-ben mesterével, Adler Zsigmonddal a válogatott vezetését vették át. Új edzésmódszert, személyre szabott versenyeztetést és kemény edzésmunkát vezettek be, tanítványaiktól a magánéletben is sportemberhez méltó magatartást követeltek, s olyan kiváló bokszolókat neveltek, mint az 1972-ben olimpiai bajnoki címet szerző Gedó György vagy éppen Badari Tibor és Kajdi János.
Papp László rövid ideig saját boksziskolát is működtetett, élete utolsó évtizedében – amíg egészsége engedte – edzőként sportegyesületeknek segített.
A következő bokszoló generáció kinevelésében is jeleskedett (Fortepan / Magyar Bálint)
1982-ben NOB Érdemrenddel tüntették ki, 1991-ben a magyar Halhatatlanok Klubjának tagja, 1992-ben a Magyar Ökölvívó Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke lett. Példaszerű sportkarrierje elismeréseként 1993-ban Nemzetközi Fair Play-díjjal tüntették ki.
Megkapta az Olimpiai Érdemrendet, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét (1996), valamint a Millenniumi Ezüst Emlékérmet (2001).
1999-ben a világ sportújságírói a világ 25 legjobb sportolója közé választották, 2001-ben bekerült a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnokába, a 20. század harmadik legjobb magyar férfi sportolója címmel tüntették ki, megkapta a Csík Ferenc-díjat, valamint Budapest és a XIII. kerület díszpolgára lett.
Minden idők egyik legnagyobb magyar sportolója hosszú, súlyos betegség után 2003. október 16-án, 77 évesen hunyt el Budapesten.
A legendás bokszolóval 1957-ben játékfilmet forgattak Nehéz kesztyűk címmel, életéről több film készült (Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni; Paplaci) és több könyv is megjelent (Kiütéssel győzött; Papp Laci; Édesapám, Papp Laci).
2004 óta az ő nevét viseli a Budapest Sportaréna, emlékét dombormű őrzi a budapesti Kassák Lajos utca 48. számú ház falán, ahol gyermekkorát töltötte. A páratlan tehetségű és emberségű bokszoló humoráról és rendkívüli szerénységéről is híres volt, s egy ország csak a keresztnevén ismerte.
Külföldön is a legismertebb magyar sportolók egyike, akit az ökölvívás legnagyobbjai közt tartanak számon. A Fővárosi Közgyűlés 2009-ben Papp László Budapest-sportdíjat alapított, amelyet minden évben november 17-én, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évfordulóján adnak át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Rejtély, miért fordult vissza Hannibál Róma kapuja előtt
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat
- A háború legfiatalabb katonája is küzdött a somme-i csatában
- Egyetlen hajót sem süllyesztett el a rettegett német monstrum, a Tirpitz
- Nem Hunyadi Jánoson múlott a tragikus kimenetelű várnai csata
- Bár tudomására jutott, nem tett jelentést a Hitler ellen készülő merényletről Erwin Rommel
- Szerencsés véletlen következtében nyerte meg Hódító Vilmos a hastingsi csatát
- Elsöprő győzelmet arattak Kenyérmezőnél Kinizsi Pál csapatai
- Angolnak született, de a magyar szabadságért küzdött Guyon Richárd
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap