2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Korábban nem ismert ókori államra utaló hieroglifákat találtak Törökországban

2020. február 26. 15:29 Múlt-kor

Eddig ismeretlen, 800 éven át létezett ókori civilizáció nyomaira bukkantak Törökország déli részén. A régészeket egy helyi földműves egy öntözőcsatornához vezette, ahol egy nagyméretű kövön a mára kihalt luvi nyelv hieroglif írása szerepelt. A felirat tanúsága szerint az itt élő, korábban ismeretlen nép felett egy Hartapu nevű király uralkodott, aki meghódította Phrügiát is – a legendás Midász király országát.

Az ókori civilizáció és fővárosa egyelőre nem kapott nevet, ám a becslések szerint a település fénykorában 300 hold területet is elfoglalhatott. A rejtélyes birodalom Kr. e. 1400-tól körülbelül Kr. e. 600-ig állhatott fenn.

A Chicagói Egyetem kutatói egy Türkmen-Karahöyük nevű magaslatnál folytattak régészeti felmérést tavaly, amikor egy helyi földműves említette a követ, amelyet az előző télen látott a csatorna vízében, ismeretlen jelekkel borítva.

„Egyenesen odasiettünk, és láttuk, hogy még mindig kiáll a vízből, úgyhogy beleugrottunk a csatornába, és derékig gázoltunk a vízben” – mondta el James Osborne, a Chicagói Egyetem Keleti Tanszékének professzora.

Mint kiderült, a kő egy sztélé része volt. A régészek az őket eligazító földműves segítségével ki tudták emelni a vízből.

„Azonnal látszott, hogy ókori, és felismertük az írást is: a luvi nyelvé, amelyet a bronz- és vaskorban használtak a régióban.”

A luvi az ismertebb hettitával rokon, az indoeurópai családhoz tartozó nyelv, amely a Kr. e. 7. századig igen elterjedt volt Anatóliában. A hettita nyelvvel ellentétben – amely az asszír ékírást vette át – saját hieroglif írásrendszert használt, amelynek sorai felváltva balról jobbra, illetve jobbról balra olvasandók.

A tanszék két szakértője, Petra Goedegebuure és Theo P.J. van den Hout által lefordított szöveg egy különleges hieroglif jelölést is tartalmaz, amely azt jelenti, hogy uralkodótól származó üzenetről van szó.

A hieroglif szöveg szerint egy bizonyos Hartapu király elfoglalta a közeli Muszkát – más néven Phrügiát. „A viharistenek Őfelségéhez hozták az ellenséges királyokat” – áll a sztélén.

A sztélé megtalálásának helyétől kevesebb mint 15 kilométerre található egy vulkáni hegy, ahol korábban előkerült egy másik ókori hieroglif szöveg. E szöveg szintén Hartapu királyról szól, azonban eddig semmiféle egyéb nyom nem állt a kutatók rendelkezésére róla.

A próza kompozícióját figyelembe véve a szakemberek a Kr. e. 8. századra datálják, azaz nagyjából a történelmi Midász király uralkodásának idejére.

Az ókori phrügiai uralkodó a görög-római mitológiában arról híres, hogy minden, amit csak megérintett, arannyá változott. A valóságban úgy tűnik, országa e rejtélyes állam riválisa volt.

Osborne szerint a Türkmen-Karahöyüknél elhelyezkedő város a maga 300 holdnyi területével a bronz- és vaskori Anatólia egyik legnagyobb települése lehetett. Idén nyáron további ásatásokat terveznek folytatni.

„Ebben a halomban paloták, emlékművek, házak lesznek. Ez a sztélé csodálatos, rendkívül szerencsés felfedezés volt – de mindössze a kezdet” – mondta Osborne.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A közeli vulkáni hegynél talált, szintén Hartapu királyra utaló szöveg (kép forrása: sciencealert.com / Oriental Institute)A Türkmen-Karahöyük magaslat (kép forrása: thehistoryblog.com / James Osborne)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár