Módosításokkal marad a helyén Szvatopluk szobra
2010. szeptember 22. 20:08 MTI
Továbbra is a pozsonyi várban marad Szvatopluk nagymorva fejedelemnek a júniusi választások előtt felállított lovas szobra, de a legnagyobb vitákat, indulatokat kiváltó két elemét megváltoztatják - jelentette be Richard Sulík, a szlovák törvényhozás elnöke.
Korábban
Sulík szerint Szvatopluk pajzsán megváltoztatják a kettős keresztet, mert a jelenlegi a két világháború közötti fasiszta Hlinka Gárdának, Hitler szövetségesének jelképére hasonlít, s eltávolítják a szobor talapzatán lévő "ószlovákok királya" feliratot, mert azt szakértők történelmietlennek tartják. A pajzsra a szlovák címerben található kettős kereszt, míg a talapzatra a Szvatopluk felirat kerül, esetleg évszámokkal. A politikus arra számít, hogy ezzel elcsitulhatnak a szobor által kiváltott társadalmi indulatok.
A szobor felállítását viták és heves tiltakozások kísérték, megkérdőjelezték művészi értékét is. A Robert Fico kormányzat által az "ószlovákok királyának" minősített nagymorva fejedelem csaknem nyolc méteres bronzszobrát az idei szlovákiai választások előtt nem sokkal, június 6-án leplezték le ünnepélyes keretek között a három legfőbb szlovák közjogi méltóság, köztük Ivan Gasparovic államfő jelenlétében. Fico akkori miniszterelnök, aki nyilvánvalóan szavazatszerzés céljából kezdeményezte a szoborállítást, kijelentette, hogy "Szvatopluk jóval Szent István és Szent Vencel előtt itt volt".
"Nagyon szerencsétlen volt ez a politikai körítés, de döntésemben ez nem játszott szerepet" - mondta Sulík. Leszögezte: szakmai kifogások alapján döntött a lovas szobor módosításáról, s azt is szeretné megakadályozni, hogy Szvatopluk a neonácik zarándokhelyévé válhasson. Az elmúlt hetekben a szlovák neonácik ugyanis több felvonulást szerveztek a szoborhoz. A házelnök azután hozta meg döntését, hogy meghallgatta egy általa felállított szakértői bizottság véleményét. Sulík ugyanakkor az alkotóval Ján Kulicchal is találkozott, s megállapodott vele a módosításokban.
A politikus, aki korábban többször is azt nyilatkozta, hogy neki személyesen sem tetszik a szobor és az a véleménye, hogy nem való a pozsonyi várba, elutasította, hogy olyan döntést hozott volna, amely mindenkinek megfelel.
A pozsonyi vár a szlovák parlament kezelésében van, ezért az azzal összefüggő kérdésekben a parlament elnöke illetékes dönteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap